Fokozatosan csökken a gyereklétszám
Elkészítette a Hargita Megyei Tanfelügyelőség a következő tanévre vonatkozó beiskolázási tervet. Adataikból kiderül, harminchárom szakiskolai kilencedik osztály indul el idén, mivel a duális képzés – amelynek lényege, hogy az elméleti oktatás a cégek által biztosított gyakorlati képzéssel társul – újabb településeken veszi kezdetét. Görbe Péter főtanfelügyelőtől megtudtuk, a líceumokra vonatkozó terv nem változik, ám a gyermeklétszám évről évre csökkenő tendenciát mutat.
[caption id="attachment_64400" align="aligncenter" width="3264"]
Kisdiákok az iskolapadban. Egyre csökken az előkészítő és az elemi osztályokba kerülő tanulók száma Fotó: Domján Levente[/caption]
Hárommal több szakiskolai kilencedik osztály indul el a 2018/2019-es tanévre vonatkozó beiskolázási terv szerint Hargita megyében, a líceumokkal és az általános iskolákkal kapcsolatban nem történik változás. A tanfelügyelőség adataiból kiderül, Hargita megyében összesen 68 magyar és 19 román tagozatú osztályt hirdetnek meg 2436 kilencedikes diák számára.
Görbe Péter főtanfelügyelő lapunk érdeklődésére elmondta, a következő tanévtől már Csíkszeredában is elindulhat a duális képzés, amelynek értelmében az oktatási intézményekben megszervezett tudást cégeknél ültetnék gyakorlatba a diákok. Amint arról már korábban beszámoltunk, a duális programnak kettős szerepe van, hiszen amellett, hogy a tanuló pénzösszeg ellenében fejlesztheti magát, az adott cég kinevelheti jövendőbeli munkásait is. Csíkszeredában a Székely Károly Szakközépiskola diákjai vesznek részt elsőként a képzésben, de Székelyudvarhelyen, Gyergyóditróban és Székelykeresztúron is elindul a Nyugaton régóta bevált módszer alkalmazása.
A tanfelügyelőség adatai alapján ősztől az elemi oktatásban várhatóan 16.076 diák vesz részt, akik számára 852 és fél osztályt hirdettek meg: 3388 előkészítős, 3074 elsős, 3161 másodikos, 3185 harmadikos és 3268 negyedikes diákot várnak az új tanévben. Az általános iskolákat érintő adatok szerint a 2018/2019-es tanévben 12.358 tanuló számára 612 osztályt indítanak. Közülük várhatóan 3315-en lesznek az ötödik, 2950-an a hatodik, 3106-an a hetedik és 2988-an a nyolcadik osztály tagjai. Viszonyításként, a 2017/2018-as tanévben összesen 851 elemi osztály indult el a megyében 15.584 diákkal, valamint 602 osztályra jutott 11.800 általános iskolás.
– Általában az elemi és a vidéki vagy kisebbségi iskolákkal akadnak gondok, hiszen esetükben néha nehezebben indul el egy-egy osztály. Ilyenkor összevonjuk a már meglévő csoportokat. A gyereklétszám pedig lefelé tendál – jegyezte meg Görbe Péter.
Az óvodák és a napközik számára 530 és fél osztályt tervez a tanfelügyelőség, amely értelmében 10.478 gyermeket várnak szeptembertől. A tavaly ez az arány 534 osztály és 10.110 óvodás, illetve napközis között oszlott meg.
Keresztes Bea