Hirdetés

Főként településen belül előzzünk!

Bíró István
Becsült olvasási idő: 3 perc

Néhány napja ismét a pofakönyv egyik bugyrába tévedtem, ahol a bejegyzések zöme arról szólt, hogy „tük letörtétek a mük tükrünköt”, de „mües letörjük a tük tükrötököt”, meghúzattátok az autónkat, és Jancsika milyen tahó, mert szembeelőzött a folytonoson. Mit is mondjak? Csépelték azt a bizonyost. 
A bejegyzéseket olvasva egykori tanárom jutott eszembe, aki gyakran mondogatta nekünk, serdülő kamaszoknak – akik még eléggé könnyedén gondolkodtunk a nagybetűsről –, hogy „Amolyan egyszemélyes balesetek vagytok”. Jött is a magyarázat: olyan bunkók vagytok (ezt finomabban mondta, de ez volt a lényege), hogy ütitek el magatokat. A csoportban görgetve nekem is ez motoszkált a fejemben, mert úgy gondolom, attól, hogy valaki kiírja, hogy az X rendszámú autó letörte a másik autó tükrét, akit egyébként már feljelentett, és leadta a rendszámát a rendőrségen, attól még a probléma nem lesz megoldva. Sőt, egy újabb körvonalazódik. Rögtön látni, hogy a hozzászólók pártokra szakadnak. Az egyik csoport határozottan védi a vétkes sofőrt, a gyorshajtókat, a kamionosokat, a másik tábor a károsultat veszi szárnyai alá, illetve a fedélzeti kamerafelvételeket és a feljelentgetéseket szorgalmazza. 
Sajnos mindezektől a vezetési kultúra nem változik meg, és ugyanúgy megtörténnek a balesetek, illetve megkarcolódnak a parkoló és nem parkoló autók. Szép világot élünk! Az online fröcskölődés gyűlöletet kelt. Ne csodálkozzunk, ha kamionos Jancsika elmegy éneklési bálba, ahol azon kapja magát, hogy a BMW-s Jóska fia egyre sűrűbben kérdezgeti tőle, mit nézel, mit nézel. 
Ebben a rothasztó ideológiáktól bűzlő világban nagy kincs a józan paraszti ész. A napokban ugyancsak a közösségi oldalon láttam a következő eszmefuttatást: Először elnézzük a gonoszságot, majd megengedjük, legalizáljuk, aztán támogatjuk és ünnepeljük, végül üldözzük, aki még mindig gonoszságnak nevezi azt.

Még sokan vannak, akik érték és élték az átkos kort, amelyben a pórnép összetartott, és ahogy tudta, úgy védte a kisebb közösségét az uralom hatásaitól. Ma mintha mindenki meg- és kifordult volna magából. Főként településen belül előzzünk a jóban, és legyünk előzékenyek, nyitottak a jóra, már csak azért is, hogy a cipész a túlvilágon ne rajtunk röhögve kávézzon!



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!