borús égbolt
szórványos felhőzet
kevés felhő
Fogadalmi ünnepeink
Tegnap Urunk Színeváltozása napja volt. A színeváltozás ünnepe az az alkalom, amikor a Tábor hegyén a tanítványok közül a legkedvesebbek – Péter, Jakab és János – felismerik Jézus Krisztusban az igazi küldetést, a megváltással járó szenvedést. Ehhez a rendkívüli tartalomhoz a középkorban még hozzárendelték a nándorfehérvári győzelem hírét is, hiszen két héttel a csata után jutott el III. Kallixtusz pápához a török ostrom alóli felszabadítás híre.
A római katolikus egyházban e nap jelentősége kissé elhalványodott az utóbbi évtizedekben – nem kötelező ülő ünnep –, bár Székelyföld-szerte több településen – Nyikómalomfalván, Csíkvacsárcsiban, nem a napján, hanem előtte, augusztus 5-én, valamint a csíksomlyói Salvator-kápolnánál, a hidegségi haranglábnál, az áldomáspataki kápolnánál, Gyimesbükk határában – tartanak ilyenkor búcsús szentmiséket. Atyhában 1928-ban választották fogadalmi ünneppé a helyiek, és szabadtéri szentmisével, a falu fölött álló kápolnához való zarándoklattal teszik kiemelkedő fontosságúvá ezt a napot. És lélekben, lélekkel ünnepelnek. Természeti katasztrófák sora érte egykor ezt a falut. Az elődök hajdanán úgy gondolták, segíthet rajtuk az együttlét, a közös ima, s ehhez az alkalomhoz erősen ragaszkodtak a huszadik század gyorsan változó rendszereiben mindvégig. Az egyházközség azonban fájdalmasan megfogyatkozott. Az ünnep már-már halványodni látszott a lelkekben, ám volt egy olyan pillanat, amikor Böjte Csaba testvér szavai nyomán, a 2015-ös alkalmat követően mégiscsak felgyúlt a remény szikrája, és 2016-ban már egy felújított kápolnánál misézhettek a meghívott lelkészek a több száz fős hívősereg körében. Aztán alig másfél hónap múltán leégett a közösség temploma. Ezt akkor úgy próbáltuk megérteni, úgy magyaráztuk, hogy a Jóistennek új projektje volt velünk: a porból is fel kell állni. Az üzenet megfogant, a feladat gazdára talált a Kárpát-medence magyarságának kebelében, és összeadták az emberek meg a hivatalok a szükségeseket. Ma már új hajlékból mennek fel az emberek a Sóvidék Tábor-hegyére énekes és imádságos lélekkel. A megpróbáltatás arra való, hogy ismételten talpra álljunk.
Egy alig kétszáz fős település által, egy szimbolikus hely révén üzen itt a Gondviselés. És az ünnep akár ki is tágulhat, a megtartó gondolat tovaáradhat Erdély, Magyarország és Európa iránt is. Mert szükség van arra a halált megvető helytállásra, amellyel Kapisztrán Szent János hajdanán magasba emelte a keresztet, amelyen a keresztény Európa szimbólumaként is, mindenki helyett szenvedett Jézus Krisztus, ahogyan az Írások és a Tábor-hegyén keletkezett látomás sugallta. A Hunyadi János által vezetett keresztény hadak győztesen vonultak be Nándorfehérvár üszkös falai közé, s bár utóbb a hadfiakat tán még inkább megtizedelte a gyilkos pestis, mint a harc maga, mégiscsak megmaradt és felzengett később, a világot bejárta, s bejárja ma is minden egyes napon a déli harangszó. A remény. Hiszen megmaradunk. Leszünk. Keresztények. Holnap. És a következő évszázadokban is. Csak kellenek ezek a lelki fogadalmak és ünnepek. Hogy önmagunkról vészesen meg ne feledkezzünk az élet forgatagában, az irgalmatlan hétköznapi sietségben.
Simó Márton
.jpg)
