Hirdetés

Foci és kulturális különbségek

Farkas Endre
Becsült olvasási idő: 4 perc

Mire ezek a sorok megjelennek, véget ért a katari világbajnokság. Véget ért a futballtörténelem egyik legjobban várt világeseménye. Ki-ki ízlése, vérmérséklete szerint élte meg ezeket a heteket. Az biztos, hogy érzelmekből nem volt hiány. Volt itt dráma, összezuhanás, felemelkedés és bukás. Voltak vitás gesztusok és döntések a csapatok és a szervezők részéről is. Voltak hibátlan és széteső játékvezetői teljesítmények. Voltak izgalmas és dögunalmas, hangulatos és csendesebb mérkőzések. És ami a legfontosabb, voltak gólok. Számolatlanul ugyan nem potyogtak, de volt néhány gólzáporos meccs. (Az majd a futballjáték elemzőinek feladata, hogy elmagyarázzák a földi halandóknak, miért láthattunk olyan kevés távoli találatot.)
Az első világbajnokságot rendezte arab ország. A helyi törvénykezésnek (na, meg nyilván az alkoholhoz jutás nehézségeinek és a nem mindennapi áraknak) köszönhetően ezúttal elmaradtak a szokásos balhék, rendbontások, hőzöngések, amelyek az európai események elkerülhetetlen velejáróinak számítottak az utóbbi évtizedekben. Emlékezhetünk, legutóbb az Európa-bajnokság társrendezője, Anglia képtelen volt megbirkózni a jegyértékesítés és beléptetés feladataival.
Katarban néhány hétre, legalábbis látszólag, eltűntek a kulturális különbségek. A lelátókon jól megfértek egymás mellett a fejtetőig beburkolózott és a szinte mindent megmutató szurkoló hölgyek. Az Európát lángokba borító marokkói „drukkerek” helyszínen megjelenő képviselői csupán hihetetlen fanatizmusukkal tűntek ki, és elképesztő hangulatot teremtettek a stadionokban. Nem verekedett össze angol-francia-német fanatikus. 
A marokkóiaknál maradva azért nem hagyhatjuk szó nélkül az Európában bevándorlóként élők viselkedését. A válogatott győzhetett, vagy veszthetett, egy dolog kiszámíthatóan megtörtént: rossz vendégként minden befogadó ország utcáit felforgatták, zászlókat téptek le, autókat gyújtottak fel, rakétákat lőttek mindenre és mindenkire. Hatalmas volt a kontraszt, amikor az Argentína döntőbe jutását ünneplő dél-amerikai tömegeket mutatták. Buenos Aires utcáin százezres tömeg hömpölygött. Nem törtek-zúztak, nem hőbörögtek, őrjöngtek, vagy romboltak. Énekelve, dalolva, mosolyogva, végtelen szeretettel élték meg csapatuk sikerét.
A kulturális különbségek világbajnoksága volt ez minden tekintetben. Az átalakuló világunk átalakulóban lévő futballjának és változó társadalmának lenyomata. A labda azonban nem állt meg négy héten keresztül, és az alig három és fél év múlva kezdődő 2026-os világbajnokságon újra útjára indul. Én már nagyon várom.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!