szórványos felhőzet
borús égbolt
kevés felhő
Filmkockák
Akinek szeme van, látja – vagy mégsem? A filmek esetében nem elég a szem, kell az intézményes keret ahhoz, hogy a filmkockák eljussanak a nézőhöz. Ilyen hely a mozi, ahol a nagyvásznon pergő képsorok még ma is bámulatba ejtik az embert. Ez az a hely, ahol az ember megfeledkezik időről, térről, és belemerül abba, amit lát. Ha jó a film. Mifelénk nem az a baj, hogy nem lennének jó filmek. Nekünk egyelőre filmszínházunk sincs. Legtöbb néhány napra, egy-egy hétre, vetítések, fesztiválok idejére még vissza-visszalopódzik a film a városba. A kiéhezett nézők ilyenkor szabadtéren plédekbe tekerve élvezik a közös élményt. Részt vesznek a film születésén. Sára Sándor fogalmazott ekképp: „a film akkor születik meg, ha megnézni az ember”.
Mindannyian átéltünk pillanatokat, amikor azt éreztük, hogy filmkockák pörögnek előttünk. Az emlékezőképességünk és fantáziánk egyaránt képes arra, hogy visszapörgesse az átélt vagy elképzelt eseményeket. Álmodozók vagyunk, saját filmjeink megálmodói. Az egyéni produkciók azonban mégsem képesek felülírni az igazi filmek varázsát.
Van, akinek a kosztümös, másoknak a természet-, a dokumentum-, az ismeretterjesztő filmek a kedvencei. Az egymás után rakott képkockák a maguk valóságában is más-más érzést képesek kelteni bennünk. Ugyanazt látjuk, de nem ugyanazt érezzük. Éppen ettől más a négy fal között a számítógépen, tableten nézni a filmet, vagy közösségben. A film mellett a közönség részéről érkező jelzések is mutatják, ha valami jó vagy unalmas.
A vajúdások után a születéseknek lehettem tanúja az elmúlt napokban. Filmek születésének. Próbáltam mindent magamba szívni és elmenteni, hogy később újra és újra felidézhessem a kockákat, majd melléképzeljem a szénégetők füstölgő boksáinak szagát, a kalotaszegi asszonyok éneklő hangját vagy éppen egy-egy portré varázslatos színvilágát. Szürke hétköznapokra raktároztam.
Daczó Dénes
