enyhe havazás
borús égbolt
Fertőző felelőtlenség
„Legalább én kúráltam, tudom, hogy mit evett” – jegyzi meg a sertéstenyésztő kisgazda minden alkalommal, amikor disznót vág és szóba kerül, hogy megéri-e. Megéri-e hónapokon át hajnalban felkelni érte? Etetni, és persze dolgozni tavasztól őszig azért, hogy legyen, amit egyen? Mert a pityókát kicsiben most már nem éri meg – jegyzi meg ugyanez a gazda. Pedig a bolti krumpli is olyan, mint a bolti hús: lehet tudni honnan, de azt nem, hogy hogyan, hányszor.
Szóval, ha megéri, ha nem, disznót tartunk és disznót vágunk, mert legalább tudjuk, hogy mit evett. Tudjuk, hogy hideg moslékot vagy meleg moslékot, füvet „legelt” vagy müzlit habzsolt. Ezt tudjuk. De azt nem, hogy esetleg patkányt evett-e? S ha igen, fertőzött volt-e?
Az elmúlt napokban egyik trichinellózisos hír a másikat követte: Etéden és Korondon is decemberben levágott disznók bosszulták meg a mészárlást, Csíkszentmiklóson szerencsére sikerült elébe menni a fertőzésnek.
Olvasóink nagy többsége vett már részt disznóvágás nevű családi összejövetelen, hallotta már a disznó visítását, látta, amint alkatrészeire bontják, és azt is, hogy perzselés után már odasompolyognak az állat mellé, akik egy darabkát ennének a füléből, esetleg az orra mögül vagy a hasa aljáról vágnának egy kicsi bőrt. Mert ez ínyenc. Az is feltűnhetett, hogy nagyon sok esetben, amikor a fülből egy falásravalót kikanyarítanak, olyankor a kés nem akad bele a fülszámba. Vagy azért, mert közvetlenül a perzselés előtt már kivágták a fülből, vagy azért, mert „a másik disznó kiharapta korábban a füléből”. Mert ez is megtörténik, sőt faluhelyen ez a jellemző! Nyilván, az állatorvosok tengernyi történetet hallottak már arról, hogy a fülszám hogyan tűnhet el…
Az állatorvos azonban elsősorban nem történeteket hallgat, hanem húst vizsgál. Lelkiismerete, hozzáállása alapján ellenőrzi a mintát és ad vagy nem ad visszajelzést. A falumbeliek például abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy a közelben több állatorvos közül válogathatnak. Van köztük olyan szakember, akinek az a módszere, hogy szól, ha baj van. Ha nincs, akkor nem. Tehát a család eszik egy jót a káposztalélevesből, abban a tudatban, hogy rendben van a hús. De ha az állatorvost éppen áthívja a szomszéd az utolsókat rúgó lovához, emiatt pedig késik a kivizsgálás, akkor mind ugorhat a telefonért: a disznótorosok már jóllaktak a fertőzött húsból. De mielőtt az állatorvos-társadalmat megbántanám, gyorsan hozzáteszem, hogy olyan szakemberrel is volt dolgom, aki azonnal megvizsgálta a húst és meg is mondta helyben a választ.
Mindenekelőtt a gazda felelőssége, hogy kockáztat vagy sem. Nem árt, ha még a jellemzően pálinkaszagú esemény előtti napon azt is mérlegeli, hogy nemcsak saját, hanem családja, gyermekei, unokái, rokonai egészségét is felteszi egy mohó disznóra, amelyből bizony kitelik, hogy elcsócsálja az óljában kóborló patkányokat.
Kifejezetten sajnálatosnak tartom azt a korondi esetet, amikor a család ellenőriztette a húst, de a mikroszkópos vizsgálat nem mutatta ki a fertőzést. Hogy erre mi a magyarázat, annak összetett okai lehetnek, és kifejezetten példásnak tartom, hogy a károsult család nem keresett bűnbakot és nem verte el a port az állatorvoson.
Ezek az etédi, korondi, „mindenholi” és mindenkori pórul járt emberek – ha értesüléseim valósak – a tudomány jelen állása szerint úgy élik le az életüket, hogy trichinella-lárvák betokozódva élnek tovább a testükben. Nem láthatók vagy érezhetők, legfőképpen pedig nem fertőzők. De ott vannak, ahol nem kellene lenniük. És ezzel lelkiismereti szinten el kell számolnia mindenkinek, aki felelhet érte. A kereskedőtől a gazdán és az orvoson át a húsból túl korán fogyasztónak is.
Kovács Hont Imre
-min.jpg)
