Veres Istvánnak, aki magyarra fordította Erwin Wittstock: Végítélet Ónyírban című regényét   Éltek hajdanán itt szászok s helyükbe költöztek mások nem bírtak ki még száz évet itthagyták a szülőföldet nem bírtak ki száz esztendőt másra hagyták a temetőt alig maradtak itt páran itt-ott tízen másutt százan hagytak ők csapot s papot és nyitva hagyták a kaput itt hagytak otthont és hazát itt hagyták nekünk Drakulát ahol nyolcszáz évig jó volt lehúzták végül a rolót nyolcszáz esztendőt feladtak integettek a falaknak minden váruk már védtelen mert az enyészet féktelen nem hív a harang gyere be minden templomuk fekete búcsút mondtak a teleknek nyolcszáz esztendőt feledtek nem viselték el az önkényt feladták magukat önként nem maradt a talpuk alatt elveszítették a talajt s mert látták hogy feladják ezért hát őket eladták nem maradtak itt a szászok mert megszűnt a kiváltságuk hajdanán nem ezt a jövőt látták ők a szemük előtt mikor még övék volt Prázsmár és mellettük állt a császár jól tudjuk mi hogy a szászok nem voltak nekünk barátok gondolták jobb lesz azokkal kik nem tartottak Kossuthtal mi az aranynál többet ért elveszítették a reményt nem gondolták hogy véget ér a dicső kommunista éra azt hogy a berlini falat elsodorja majd a Trabant a szomorú sorsuk meghat ha nézem a falvaikat nélkülük az ország sivár mi érezzük ezt igazán   (Tekintsétek kopjafának ezt a verset semmi másnak) 2017. augusztus 26.