A hűség szabadsága
A hűség szabadsága – ezzel a mottóval szervezik a Házasság hete rendezvénysorozatot február 8–15. között, Hargita megye számos településén csatlakoznak a nemzetközi kezdeményezéshez. Az egyházak és a civil szervezetek többek között előadásokkal, játékestekkel és filmvetítésekkel várják az érdeklődőket.
Gyergyószentmiklóson február 8-án, vasárnap a Szent István-templomban este 6 órától nyitószentmisével kezdődik a rendezvénysorozat, amelyre nemcsak házasokat, hanem jegyespárokat is várnak a szervezők.
– Az idei esemény újdonsága, hogy míg előző években a természetbe vezetett az imaséta, idén a Szent Miklós Plébánia a helyszíne egy belső, lelki sétának, amely kedden este 6 órától lesz
– fogalmazott Ilyés Tímea, a rendezvény egyik szervezője.
Az esemény több helyszínen zajlik. Az egyensúly művészete a házasságban: önmagunk, egymás és Isten között címmel az unitárius templomban hallhatnak előadást az érdeklődők kedden este 6 órától, szerdán ugyanebben az időpontban várják a házaspárokat filmestre a református gyülekezeti terembe.
A Házasság hete zárószentmiséi és istentiszteletei február 15-én lesznek: délelőtt fél 11-től a református, 11 órától az unitárius és a Szent István-templomban, este 6 órától pedig a Szent Miklós-templomban adhatnak hálát a résztvevők házasságukért.
A programokkal kapcsolatos további információkat a Házasság hete Gyergyószentmiklóson közösségi oldalon találnak az érdeklődők.
Székelyudvarhelyen szintén szentmisékkel nyitják meg a rendezvénysorozatot, de lesz Hűség a játékban címmel szervezett társasjátékest a Kis Szent Teréz Plébánián, Őrizem a szemed címmel tart előadást Marosán Csaba színművész és felesége a polgármesteri hivatalban. Szerdán Uzsalyné dr. Pécsi Rita főiskolai tanár, neveléskutató Az érzelmileg is intelligens házasság témában tart előadást a Kis Szent Teréz Plébánián. Az egyhetes programot ferences rózsafüzér-imádkozás, vacsora és korcsolyázás is színesíti. Részletes információk a Házasság hete Székelyudvarhely Facebook-oldalon olvashatók.
Csíkszeredában február 14-én, szombaton 9.30-tól a Szent Ágoston Plébánia alagsorában Lelki morzsa címmel szerveznek házasoknak szóló programot. A résztvevőket páros ima és beszélgetés, valamint kiscsoportos beszélgetések és játékok várják. Előadást tart a kézdivásárhelyi Kertész Marika és Tibor házaspár, a Családpasztorációs Központ munkatársai.
Február 13-án este 7 órától a csíkmindszenti multifunkcionális sportcsarnokban Uzsalyné dr. Pécsi Rita főiskolai tanár, neveléskutató tart előadást Érzelmi intelligencia a házasságban címmel.
A Házasság hetéről
A Házasság hete rendezvénysorozatot 1997-ben az Egyesült Királyságban kezdeményezték. Célja felhívni a figyelmet a házasságban élőkre. Magyarországon 2008-ban csatlakoztak először a kezdeményezéshez. Erdélyben is csak ezután kezdtek rendezvényeket szervezni minden évben február 14-én, a Valentin-nap környékén.


