Hirdetés

Félreértéseket szül a drágulás

HN-információ
Félreértéseket szül az energiaárak liberalizációja a szolgáltatók és fogyasztók között. A szabadpiaci verseny mindkét félnek fejtörést okoz. A szolgáltatók nehezen tudják kommunikálni, hogy miért drágítják a szolgáltatásukat. Ügyfeleik pedig gyakorta rosszul értelmezik az értesítéseket, azok ugyanis nem teljesen egyértelműek számukra. Egyik olvasónk a HarGaz Hargita Gaz Rt. nem egyértelmű kommunikációjára panaszkodott. Az sem segített ebben, hogy a szolgáltató írásban nem kommunikál magyar nyelven. A jó hír az, hogy telefonon és személyesen magyar nyelven is segítenek a tájékozódásban. Abban viszont nagyjából egyetértenek a felek, hogy a kialakult helyzet abszurd. Szépvízi olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy a HarGaz Hargita Gaz nevű szolgáltatóval még a nyár folyamán kötöttek szerződést 122,36 lej/MWh (áfa nélkül) értékben. Aztán érkezett egy értesítés, miszerint a gázszolgáltató október elsejétől 263,24 lej/MWh-ra emeli a gáz árát. – Arra hivatkoztak, hogy szükség van erre a drágításra, azért is, hogy legalább egy évig tartható legyen az ár. Miután hallgatólagosan elfogadtuk, a napokban ismét kaptunk egy értesítést, hogy november elsejétől 365,24 lej/MWh-ra drágítanak (áfa nélkül). A hivatkozás ugyanaz, mint a korábbi drágításnál: legalább egy évig tartani szeretnék az árat. Nem állítom, hogy szerződést szegtek, tehát jogilag védve vannak, de hazudtak a levélben, ez egy hónap múlva, a másodiknál derült ki. Az arra való hivatkozással hazudtak, miszerint a drágítás ahhoz szükséges, hogy hosszú távon fenntartható legyen az ár (legkevesebb egy évig) – írta a panaszos szerkesztőségünkbe eljuttatott levelében. Ezzel kapcsolatban megkerestük a HarGaz Hargita Gaz Rt.-t. Szász Katalin, a gázszolgáltató levelében azt írta, mivel július elsejétől szabadpiaci feltételek mellett lehet gázt szolgáltatni, így a kereslet és a kínálat függvényében alakul ki a piaci gázár. Ami szabályzott maradt, az az elosztói díj (tarif de distribuție), illetve a szállítási és tározási díj (tarif transport și tarif de inmagazinare). Ebből következik, hogy a szolgáltatók a piaci árat követve tudnak gázt eladni a fogyasztóknak. A gazdasági igazgató kiemelte: egyetlen szolgáltató sem dolgozhat ár alatt, mert a pénzügyi veszteséget senki sem téríti meg, csupán egy hónapig tudnának működni. – Tudni kell, hogy a szolgáltató a szolgáltatási hónap megkezdése előtt meg kell vásárolja a nagykereskedőtől az eladásra szánt gázmennyiséget, a fogyasztóktól majd 60-90 nap után gyűjti be szolgáltatás ellenértékét. – Figyelembe véve a tőzsdei mozgásokat, a piaci beszerzési feltételek egyik napról a másikra drasztikusan megváltoztak. Az augusztus végen kiküldött levél tartalmazott egy árat, október elsejei alkalmazási dátummal, de már október elsején a nagykereskedelmi beszerzési ár a kétszeresére nőtt. Tehát nagyon nehéz lépést tartani a piaci árak mozgásával, és egyetlen szolgáltató sem tudja bevállalni a 123 lejes eladási árat, amikor a beszerzési ár 350-400 lej/MWh áfa és egyéb díjak nélkül – írta levelében a gazdasági igazgató. Kiemelte: a fogyasztói szerződésben rögzítve van, hogy abban az esetben, ha megváltoznak a piaci körülmények, vagyis a nagykereskedelmi beszerzési árak, akkor a szolgáltató a 30 napos kiközlést betartva árat módosíthat, természetesen, ha a fogyasztó kijelenti vagy hallgatólagosan elfogadja a módosítást. Abban az esetben, ha nem fogadja el az új árat, jogában áll szolgáltatót váltani és felmondani a szerződést. – Ez áll a kiközölt levélben is, ugyanakkor nincs benne leszögezve, hogy a kiközölt ár egy évig alkalmazandó. Ilyent nem lehet vállalni a szabadpiaci aktuális körülményeket figyelembe véve. A magyarázat arról szól, hogy az új ár bevezetése elkerülhetetlen, és remélhetőleg fenntartható ahhoz, hogy a szolgáltató tudja teljesíteni a gázellátást, ami nem azt jelenti, hogy esetleges újabb nagykereskedelmi árnövekedés esetén nem lesz szükség újabb viszonteladási ár módosítására. Abban az esetben, ha a szolgáltató bevállal egy ajánlatot egy minimum periódusra, akkor az árral kapcsolatban megjelenik románul, hogy „preț fix și nerevizuibil”, erről szó sem volt a HarGaz kiközlésében. Szerintünk ezt a részt félreértelmezték – húzta alá Szász Katalin. Megjegyezte: az utóbbi években ritkán emelték a gázárakat, emiatt augusztus végén sokan úgy gondolták, hogy az új árak hosszabb időre tarthatók lesznek, és senki nem számolt azzal, hogy szeptemberre a gáz nagypiaci értéke eléri a 450 lejes/MWh szintet, amely október 6-ra elérte a 700 lejt is. Arra a kérdésre, hogy az értesítéseket miért nem magyar nyelven írják, azt válaszolta a gazdasági igazgató, hogy kötelesek románul közöljék a hivatalos információkat, ám telefonon és személyesen magyar nyelven is segítenek az eligazodásban a fogyasztóknak. – Megjegyezni kívánjuk, hogy a kialakult gázpiaci helyzet abszurd, amivel szemben a szolgáltató tehetetlen! Szeretnénk mindenképpen elkerülni azt a félreértést, hogy a szolgáltató bármit is manipulál és taktikázik a gázárakkal, hanem csak a fogyasztóval együtt elszenvedi a gázpiac előre nem látható, gazdaságilag nem magyarázható brutális változásait – nyomatékosított a gazdasági igazgató. A gázárakról és az árak liberalizációjával kapcsolatos információk az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) honlapján az anre.ro oldalon olvashatók.

Biró István



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!