Hirdetés

Faluképvédelemről tanácskoztak Zetelakán: A népi építészet élő és fenntartható emlékeiről

HN-információ
Általános jelenség Udvarhely­széken, hogy az újfajta igények igen markánsan, gyakran jellegtelenné formálják településeink képét. Az utóbbi évtizedekben a modernizációs szándék igen erősen jelentkezett a községközpont magán- és közösségi jellegű újabb építkezési és felújítási folyamataiban. Ma már Zetelakán is visszaszorulóban vannak a régi stílusjegyek, amelyeket a hagyományos házak és életszerek hordoztak. A község vezetősége csatlakozott ahhoz az elképzeléshez, amelyet az Élő Székelyföld Egyesület és Munkacsoport kezdeményezett, hiszen közös erővel, odafigyeléssel sokat tehetünk a pozitív előjelű változásokért. A helyi közösség tagjai figyelmét hívják fel értékeikre. Követendő példák                        Fotó: Farkas Antal Legutóbb a múlt hét folyamán, kedden – 2019. december 10-én – beszélgettünk a községben elhelyezendő faluképvédelmi táblákról. Bemutattuk az első tervezetet az önkormányzat jelen lévő tisztségviselőinek és néhány vállalkozónak, akik részt kívánnak venni ebben az „önjáró” projektben és segítenék a lakosságot, hogy az új építkezéseknél, a felújítások során, a kapuk és kerítések elkészítésekor, az ajtók és az ablakok behelyezésekor, a kültéri díszítőelemek, a vakolatformák és a festékek alkalmazásakor illeszkedjenek a hagyományokhoz, és közösen járuljanak hozzá az esztétikai összkép megfelelő alakításához. Amire ebben a községben figyelni kell Ahogyan más falvakban is – korábban Abásfalva és Homoródalmás számára készült ilyen eszköz – az egyesület készített egy rövid szöveges összefoglalót a jellegzetes népi építészeti stílusról, a helyi építészeti hagyományokról. Ugyanakkor rajzolt ábrákon szemléltetik ezeket a szép példákat, illetve ábrázolják a negatívumokat is, amelyeket jó lenne elkerülni és kiiktatni, még abban az esetben is, ha már megvalósultak. – Elődeink szárazon rakott kőfalra emelték jellegzetes havasalji modorban készült házaikat és csűrjeiket. E házak külső falai mentén tornác futott körbe, amely a telekadottságoknak megfelelően, két, de olykor három oldalról is dísze, hasznos kiegészítője volt a hajléknak. Helyenként kis-, illetve faragott udvarhelyszéki motívumokat őrző székelykapukon juthattunk be az udvarokba, amelyeken megtalálhattuk a gazdálkodás munkaeszközeit. Kocsiszín, azaz árnyékalja szolgált a szekerek, ekék, taligák, boronák tárolására, de ugyanott sorakoztak azok a szerszámok is, amelyekkel a gazda asztalos- és ácsmunkát végzett, zsindelyt hasított, deszkát gyalult, saját, illetve a megrendelők számára készített a téli időszakban háztartási berendezéseket, bútorokat, és pótolta a maga munkaeszközeit. Élő kisüzem volt minden porta. Sütőházat, nyári konyhát, disznóólakat láthatott, aki betekintett az udvarokra. Ma már másfajta igények és lehetőségek mozdítják a fantáziát. Személygépkocsik, mezőgazdasági gépek „laknak” a zetelaki udvarokon is, és látni, hogy az élet maga, annak java – mind hétköznapokon, mind ünnepi alkalmakkor – már nem a szabadban, hanem a négy fal között zajlik. A helyiek közül sokan máshová járnak munkába, bérből és fizetésből élnek. E megváltozott igények szerint formálódó házak és udvarok másfajta utcaképpé állnak össze. Az egész település képe is változóban. Közösségi akarattal azonban, hiszen minden egyéni építkezés és felújítás ugyanakkor közügy is, hiszen házaink által mutatkozunk meg a kinti világnak, identitásunk mai állapotáról üzenünk. Zetelakának ma is vannak viszonylag sértetlenül megmaradt házsorai, utcái, amelyek szépen áthozzák elődeink kiváló érzékét és esztétikai igényességét. Tanulnunk lehet, merítkeznünk kell ebből a forrásból, amikor újat szeretnénk emelni és felmutatni. Helyi anyagok – kő, fa, cserép – használatával, a hagyományos formák és színek alkalmazásával bizonyíthatjuk, hogy vettük az üzenetet, jól sáfárkodtunk az örökséggel, még akkor is, ha a változó világban mi is alakulunk, érezzük az idegen hatásokat és látjuk a tájidegenség műanyagok és rikító színekben való tobzódását. Helyiből építsünk helyit magunknak, hogy ne rontsuk a tájat, hogy ne váljunk idegenekké saját otthonainkban – foglalta össze az Élő Székelyföld Egyesület képviselője a védendő és hagyományos formákra vonatkozó lényeget. A pozitív és a negatív példákat Gyöngyössy János mérnök, történeti grafikus jóvoltából láthatták a jelenlevők. Nyilvánvaló, hogy az elhangzottak csak a fantázia felkeltését szolgálták. Egyelőre. A konkrét megvalósulásig mind a táblák szövege, mind azok képi tartalma is változik. Több variációt képzelnek el a megbízók. A vezetést érdekli és foglalkoztatja a faluképvédelem A község polgármestere, Nagy Attila elmondta, hogy személyesen, illetve civil aktivistaként már hivatalba lépése előtt is hasonló szenvedéllyel dolgozott ilyen területen, sikerült a nyilvántartott régi székelykapukat egy megyei program keretében és helyi forrásokból felújíttatnia. Ezt a programot azonban folytatná, hiszen időközben korábban kimaradt kapuk kerültek a látóterükbe. – Fontos lenne odafigyelni, hogy milyen színeket használtak – mondta az elöljáró –, most is azt a színvilágot és azt motívumkincset kell alkalmazni, amelyet elődeink, és a lakkozás helyett tartós, természetes alapanyagokból készült festékeket kell alkalmazni – mondta. Így vall a erről a folyamatról Nagy Attila: – A történet 2004-ben kezdődött, amikor helyi tanácsos voltam, 2007-től pedig a Zetelakáért Alapítvány elnöke lettem, még inkább erősödött. Ettől az évtől kezdtünk el foglalkozni Dimény Levente földrajz szakos tanárral közösen, összeírtuk a zetelaki székelykapukat, és próbáltuk menteni az értékesebbeket. Dimény Levente és a saját ötleteim megvalósításaira javaslatokat tettem az önkormányzatnál, hogy hozzuk létre a Helyi Épített Örökséget Védő Bizottságot, csatlakozzunk a Székelykapu Programhoz, amelyet aztán a helyi tanács támogatásával végzett el az alapítvány. 2008-ban már a megyei tanácsnál pályáztunk a székelykapuk felleltározására, kijelöltük a 35 kaput tartalmazó helyi védettségű listát, amelyek védelmét beleépítettük később, a 2016-ban elfogadott Helyi Területrendezési Tervbe (PUG). Ezekből 15 kaput újítottunk fel 2009-től 2013-ig helyi forrásból. A megyei tanács Kovács Piroska (1932–2016) tanárnő koordinálásával a legrégebbi kapunkat (1820) újíttatta fel. Polgármesterként már nem tudtam annyi energiát fordítani a programra, illetve a legsürgősebb eseteket megoldottuk, ezért ez a program csendben elhalt. Sebestyén István Elemér történelemtanártól, a helyi Dr. P. Boros Fortunát Középiskola aligazgatójától megtudtuk, hogy nincs az oktatási programban olyan elvárás, amely mentén a népi építészeti hagyományok megtartásáról, azok fontosságáról kellene a pedagógusnak beszélnie, viszont már zsenge kortól rávezethető a gyermek erre a pászmára. – Bizonyos szinten történik ilyen képzés, érintőlegesen jelen van ez a fontos szegmens, amely része az identitásunknak, de rá lehet erősíteni. Jó példák felmutatásával, gyakorló építészek meghívásával befolyásolhatjuk a felnövekvő generációk ízlését, hogy majd építtetőkként is ragaszkodjanak a tájba illeszkedő, a sajátosságunknak valóban megfelelő formájú házakhoz – mondta a pedagógus, aki civilként és önkormányzati szinten is kiáll ezekért az értékekért. Konkrét lépések megtétele előtt áll a községi tanács Korábban működött Hargita Megye Tanácsa kezdeményezésére a „modern székely ház” program. Jeles építészek dolgoztak azon, hogy különböző kisrégiókhoz illő korszerű falusi házakat tervezzenek. Összesen kilenc látványterv készült. Az volt az elképzelés, hogy a projektet az önkormányzatok is felkarolják. Egyrészt ajánlani lehet a háztípusokat az építkezni szándékozóknak, másrészt pedig olyan szolgálati lakások is készülhetnek, amelyek ezt a formakincset hordozzák. Mintaértékű, iránymutató elképzelés volt, ám Udvarhelyszéken egyetlen ilyen épület sem valósult meg ez idáig. Akkor fogan meg ez az ajánlás, ha az építtetőnek haszna van belőle, oly módon, hogy nem kell külön kifizetnie a kivitelezési tervet, annak statikai, épületgépészeti részleteit. Ezt észlelte a zetelaki elöljáróság, és most jutottak el arra a szintre, hogy konkrétan lépni is tudjanak. Megvásároltak egy alkalmas területet (1,22 hektár), amelyre zonális rendezési tervet készíttettek (PUZ). Itt 16 építési telek, utca, játszótér, közösségi tér és -épület kialakítására van lehetőség. A PUZ tervezője felajánlotta, hogy egy típustervet hamarosan elkészít, ám az önkormányzat még 2-3 tervet szeretne, mihelyt megtalálja arra a törvényes lehetőséget. A telkek szociális és egyéb kritériumok alapján községbeli lakosoknak osztható ki ingyenesen a majdani megváltás lehetőségével. A program a 2003/15-ös törvény alapján működhet. A segítségnyújtás a helyi önkormányzat részéről így többsíkú: a költséghatékonyság mellett oda tudnak hatni, hogy a forma és az anyaghasználat is megfelelő legyen, hogy megvalósulhasson az identitáshoz való ragaszkodás is. A Székelyföld nem Nyugat-Európa, nem az ottani katalógus-házak „reinkarnációjára” van szükség. És nem tájidegen „bádogvárosokat” kell építenünk – ez a nyilvánvalóan megmutatkozó másik véglet –, hanem úgy kell alakítanunk környezetünket, hogy abban érezzük jól magunkat, s amelyet majd szívesen tekintenek meg az idelátogatók, és rendkívüli vizuális élményként őriznek az emlékezetükben. Ez a tanácskozás csak a kezdet volt Jó kezdet. Azt érezhették a jelenlévők, hogy sikerült közös nevezőre jutniuk. Az együtt töltött másfél-két óra során továbbvitték az alapkoncepciót. Többen javasolták, hogy készüljön egy ingyenes tájékoztató füzet is, amely képi anyagában hasznosítsa Gyöngyössy János összetéveszthetetlen grafikai stílusát, tartalmában pedig fókuszáljon a lényegre, hogy ezt forgatva álmodják meg leendő otthonaikat a zetelakiak. A figyelem a szomszédos Zeteváraljára, Si­kaszóra, Ivóra, Deságra és Kü­kül­­lőmezőre is kiterjedt, hiszen a tanyasi, lakóház jellegű, gazdasági és a turisztikai építkezések másfajta odafigyelést igényelnek, s ha valami nem megfelelően készül el, akkor annak kint, közelebb a természeti környezethez még nagyobb a romboló hatása. Legalább öt darab kültéri faluképvédelmi táblát szeretnének kiviteleztetni, és a község honlapján is figyelmet felkeltő helyen kívánják ábrázolni a fenntartandó helyi motívumokat. Az is megmutatkozott, hogy fennáll az intézmények közötti együttműködés, a civilek is ott vannak a pályán, s ami a legfontosabb: a vállalkozók is fantáziát látnak a minőségi és értékes, a Hargita Hegyalja e szép vidékéhez illő építészeti kultúra alakításában. Közös erővel, nagy odafigyeléssel szépet lehet alkotni.

Simó Márton Nagyálmos Ildikó





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!