szórványos felhőzet
borús égbolt
tiszta égbolt
Futni, enni, élni
A KALOT Egyesület által működtetett Olvasóklubbal együttműködve havonta egy alkalommal egy-egy szépirodalmi művet ajánlunk olvasóink figyelmébe. A klub tagjai többnyire kortárs magyar és világirodalmi műveket olvasnak és vitatnak meg szakértők vezetésével. Scott Jurek: Futni, enni, élni regényét Orbán Zsuzsa Lilla ismerteti.
„A futás gyönyörű paradoxona,
hogy elkezdése nem igényel technikát.”
Nem is tudok más címet adni ennek az írásnak, hiszen Scott Jurek azonos című könyve éppen ezt az életérzést foglalja magában, amiről írni akarok, amiért ajánlom a könyvét.
Csíkszeredában egyre több ember mozog. Lassan nem lehet úgy elmenni biciklizni vagy futni, hogy valakivel ne találkozz, akár valamelyik gerincen szaladsz, biciklizel, akár a város új futópályáján próbálod ki magad. Ezért döntöttem úgy, hogy eddigi szokásommal ellentétben, ezúttal egy szaladással foglalkozó könyvet ajánlok a nyárra. Scott Jurek amerikai ultramaraton-futó, számos amerikai és világrekord felállítója. Két könyvet is írt: a Futni születtünk és a Futni, enni, élni címűt. Én az utóbbit szinte egy leültömben olvastam végig, pedig közben végig szaladhatnékom volt. A szerző élettörténete szervezi a könyv fejezeteit, azonban mégsem ez válik középponttá. Ami nagyon tetszik ebben a könyvben, az az, hogy minden fejezet egy-egy edzésről, versenyről vagy találkozásról szól, ugyanakkor minden fejezetben megismerkedhetünk egy vagy több olyan vegán ínyencséggel, amit maga Jurek kísérletezett ki, és amelyik kifejezetten sportolóknak való, persze nem csak ők ehetik. Az ultramaton-futó magának főz, olyannyira, hogy magának őrli a gabonát is, amiből kenyeret, palacsintát vagy éppen müzliszeletet készít egy-egy versenyre. Mivel nagyon rövid idő alatt olvastam a könyvet, még nem volt alkalmam kipróbálni egy receptet sem, de szerencsére a könyv tényleg működik recepteskönyvként is, csak az ember győzze beszerezni a sok furcsa hozzávalót. Bár lassan városunkban nem jelent problémát a reformkonyha alapanyagait összegyűjteni, hiszen egyre több ember igyekszik egészségesen étkezni.
A könyvnek egy másik erősségét a technikai leírások, tanácsok adják. A 150–300 kilométeres ultramaratonok alatt vagy ezekre készülve a szerzőnek volt ideje elemezni a saját és más futók technikáját, és ezt a tapasztalati tudást felhasználva ajánl nagyon hasznos dolgokat kezdőknek, haladóknak a légzésről, tempóról, a talpra vagy sarokra lépésről, a futócipőkről, a mezítlábas futásról, kalóriákról, szénhidrát- és fehérjefogyasztásról stb. Talán az egészben a legszimpatikusabb az, hogy legyen szó a guacamole elkészítéséről vagy a legoptimálisabb futástempóról, minden leíráson, magyarázaton átdereng ennek az embernek a hihetetlen belső motivációja, kitartása és életereje. Ettől válik a könyv letehetetlenné. És a futás elkerülhetetlenné, ha már az ember nekifogott olvasni.
„A futás gyönyörű paradoxona,
hogy elkezdése nem igényel technikát.”
Nem is tudok más címet adni ennek az írásnak, hiszen Scott Jurek azonos című könyve éppen ezt az életérzést foglalja magában, amiről írni akarok, amiért ajánlom a könyvét.
Csíkszeredában egyre több ember mozog. Lassan nem lehet úgy elmenni biciklizni vagy futni, hogy valakivel ne találkozz, akár valamelyik gerincen szaladsz, biciklizel, akár a város új futópályáján próbálod ki magad. Ezért döntöttem úgy, hogy eddigi szokásommal ellentétben, ezúttal egy szaladással foglalkozó könyvet ajánlok a nyárra. Scott Jurek amerikai ultramaraton-futó, számos amerikai és világrekord felállítója. Két könyvet is írt: a Futni születtünk és a Futni, enni, élni címűt. Én az utóbbit szinte egy leültömben olvastam végig, pedig közben végig szaladhatnékom volt. A szerző élettörténete szervezi a könyv fejezeteit, azonban mégsem ez válik középponttá. Ami nagyon tetszik ebben a könyvben, az az, hogy minden fejezet egy-egy edzésről, versenyről vagy találkozásról szól, ugyanakkor minden fejezetben megismerkedhetünk egy vagy több olyan vegán ínyencséggel, amit maga Jurek kísérletezett ki, és amelyik kifejezetten sportolóknak való, persze nem csak ők ehetik. Az ultramaton-futó magának főz, olyannyira, hogy magának őrli a gabonát is, amiből kenyeret, palacsintát vagy éppen müzliszeletet készít egy-egy versenyre. Mivel nagyon rövid idő alatt olvastam a könyvet, még nem volt alkalmam kipróbálni egy receptet sem, de szerencsére a könyv tényleg működik recepteskönyvként is, csak az ember győzze beszerezni a sok furcsa hozzávalót. Bár lassan városunkban nem jelent problémát a reformkonyha alapanyagait összegyűjteni, hiszen egyre több ember igyekszik egészségesen étkezni.
A könyvnek egy másik erősségét a technikai leírások, tanácsok adják. A 150–300 kilométeres ultramaratonok alatt vagy ezekre készülve a szerzőnek volt ideje elemezni a saját és más futók technikáját, és ezt a tapasztalati tudást felhasználva ajánl nagyon hasznos dolgokat kezdőknek, haladóknak a légzésről, tempóról, a talpra vagy sarokra lépésről, a futócipőkről, a mezítlábas futásról, kalóriákról, szénhidrát- és fehérjefogyasztásról stb. Talán az egészben a legszimpatikusabb az, hogy legyen szó a guacamole elkészítéséről vagy a legoptimálisabb futástempóról, minden leíráson, magyarázaton átdereng ennek az embernek a hihetetlen belső motivációja, kitartása és életereje. Ettől válik a könyv letehetetlenné. És a futás elkerülhetetlenné, ha már az ember nekifogott olvasni.
