Ezüstös erőpróbát tartottak
A romániai utánpótlás-asztalitenisz egyik legnagyobb múltú eseményének számító Ezüstütő-torna ezúttal is komoly erőpróbát jelentett a fiatal játékosok számára, hiszen a többnapos viadalon az U10-es korosztály legjobbjai országos szinten mérhették össze tudásukat. A rangos sorozat idei kiírásában a Székelyudvarhelyi ISK fiatal asztaliteniszezői csapatban és egyéni ersenyszámokban egyaránt asztalhoz álltak.
Szerdától vasárnapig Bodzavásár adott otthont az 1970 óta megrendezett Ezüstütő asztalitenisz-torna idei kiírásának, amely a romániai utánpótlás egyik legnagyobb presztízsű és legnagyobb létszámú korosztályos versenye. Az U10-es mezőnyben ezúttal 225 sportoló és 56 csapat állt asztalhoz, a többnapos viadalon pedig csapat- és egyéni versenyszámokban is országos bajnokokat hirdettek. A torna az utánpótlás számára kiemelt jelentőségű erőpróba, ahol a legfiatalabb játékosok a hazai élmezőny mellett komoly versenykörnyezetben szerezhetnek tapasztalatot.
A viadalon Székelyudvarhelyt a Székelyudvarhelyi ISK fiatal asztaliteniszezői képviselték csapatban és egyéni indulóval, a fiú- és lánymezőnyben egyaránt. A fiúk csapata – György Hunor, Molnár Thiess Bendegúz és Soó Ákos összeállításban – a csoportkört követően egészen a negyeddöntőig jutott, ahol az Arad elleni párharcban alulmaradt, így a helyosztók után a 8. helyen zárta a tornát.
A lányok versenyében Sándor Kamilla, Kiss Annabella, Balázs Ágota, Trucza Luca, Dániel Zsófia és Gergely Ágnes lépett asztalhoz. A csoportmérkőzéseken több biztató eredmény is született, azonban a főtáblára jutásért vívott találkozón a házigazda Bodzavásár együttese bizonyult jobbnak, így az udvarhelyiek nem kerültek be a legjobb 16 közé.
Az egyéni versenyszámokban már eredményesebben szerepeltek az ISK sportolói. A fiúk közül György Hunor, Molnár Thiess Bendegúz és Soó Ákos is sikerrel vette a selejtezőket, és a főtáblán folytathatta szereplését. A lányoknál Kiss Annabella kiemeltként kezdte a tornát, és magabiztos játékkal egészen a negyeddöntőig jutott, ahol szoros mérkőzésen maradt alul, így a 8. helyen zárt. Dániel Zsófia és Sándor Kamilla a főtábla első fordulójában búcsúzott.
A Székelyudvarhelyi ISK szakmai stábja szerint a verseny fontos állomás volt a fiatalok fejlődésében, különösen az egyéni küzdelmekben elért főtáblás szereplések jelentettek előrelépést. Most rövid pihenő következik, a következő kiemelt esemény az augusztusban Székelyudvarhelyen rendezendő Nagy Ferenc nemzetközi emléktorna lesz.


