szórványos felhőzet
borús égbolt
És a gyermekek?
A járvány körüli mindennemű probléma, teendő és aggodalmaskodás közepette úgy érzem, kissé elfeledkeztünk a gyermekekről. Természetesen átvitt értelemben, hiszen gondoskodunk róluk szülőként, de ahogy bezárták az iskolákat és a rájuk leselkedő járványveszély ezáltal minimálisra csökkent, fellélegeztünk. Biztonságban vannak, mindenki a saját családjával, szeretteivel és a virtuális térben a tanáraival és az osztálytársaival. Több időnek kellett eltelnie, amíg elért a felismerés, hogy nekik sokkal nehezebb lehet ez a megváltozott helyzet, mint nekünk felnőtteknek. Még akkor is, ha nem tudják megfogalmazni, és teljesen más formában adják a tudtunkra, hogy valami nincs rendben. Az időszak, amíg hosszú hetekig nem találkozhattak senkivel és nem mehettek sehová, nyomot hagyott bennük. És akkor még mindig csak a saját gyermekeimre gondoltam, az ő mentális egészségükre, és arra, hogyan lehet a minimálisra csökkenteni azokat a veszteségeket, hiányérzeteket, amelyek őket érték a szükségállapot ideje alatt. De mi van azokkal, akiknek nincsen sem táblagépjük, sem telefonjuk, így nemcsak a tanulás terén kerülnek hátrányos helyzetbe, de a kapcsolatot is elveszítik a külvilággal, a társaikkal? És akiknek nem jut egy tányér meleg étel, egy szeretetteljes simogatás? Akiknek betegek a szülei és nem tudják ellátni őket? Akik még a digitális térben is kitaszítottak és csúfolódás tárgyai? Akik valamilyen fogyatékkal élnek és fejlesztésük nem megoldható virtuális módszerekkel? Akik még tiszta ivóvízhez sem jutnak, nemhogy a kézmosás szabályait ismernék? Akiket bántalmazás ér otthonaikban?
A kérdések sora végtelen, és közülük sokra a járványhelyzet elmúltával sem születik megnyugtató válasz, a gazdasági helyzet romlása mindig a társadalom legszegényebbjeit sújtja elsősorban. De idén minden gyermeknek le kell mondania mindazokról a dolgokról, amelyek eddig magától értetődő természetességgel az élete részét képezték.
Gyermeknap közeledik, vattacukor, ugrálóvár, zsákbanfutás nélkül, közösségi élmények nélkül, egészen megváltozott körülmények között. Idén a versenyző szelleműek is csak virtuálisan tudnak megmérettetni, és a nyeremény sem adja meg képernyőn keresztül az összetartozás élményét. Ezeket a veszteségeket azonban szülők, pedagógusok és szerető családtagok segítségével akár előnnyé is alakíthatják; talán felnövekvőben van egy olyan generáció, amelyik jobban tudja majd felnőttként kezelni a nehéz helyzeteket, hiszen ezen edződött gyermekkorában. Talán a nehéz hónapok egy megküzdési mintát adnak, amely ha nem is teszi hőssé, de egy olyan úton indítja el őket, amely mindig a napos oldalon halad.
Boncina-Székely Szidónia
