Hirdetés

Érvényben marad

HN-információ
Az egészségügyi kártyák érvényességét tavaly nyáron ötről hét évre hosszabbították meg – emlékeztet közleményében a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár. Azért látták fontosnak ezen információ felfrissítését, mert sok kérdést kapnak ezzel kapcsolatosan. [caption id="attachment_82274" align="aligncenter" width="1000"] Nem jár le a feltüntetett dátumon az egészségügyi kártyák érvényessége[/caption] A közlemény szerint az egészségbiztosítással rendelkező személyek a kártyán szereplő érvényességi dátum után még két évig használhatják a dokumentumot az egészségbiztosítási pénztárral szerződésben álló szolgáltatóknál, amelyek számára a pénztár elszámolja majd a kártyahasználat által igazolt költségeket. Például azok az egészségügyi kártyák, amelyeken 2019. január 31-e szerepel mint érvényességi dátum, 2021. január végéig lesznek érvényesek. Ez azt jelenti, hogy a kártyatulajdonosoknak nincs szükségük igazolásra vagy egyéb eljárás igénybevételére ahhoz, hogy biztosított státusukat igazolják – szögezik le a pénztár közleményében. Felidézik, a kormány tavaly júniusban döntött arról, hogy ötről hét évre emeli a 2018. július 31-ig kiállított egészségügyi kártyák érvényességi idejét, és ezt az érvényességi időszakot szabták meg az ezen dátum után kiállított összes kártyának is. A pénztár emlékeztet arra, hogy személyi száma segítségével bárki ellenőrizheti egészségbiztosított stá­tusát a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár honlapján, a Szolgáltatások, továbbá a Biztosított ellenőrzése rovatokra kattintva. A Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár eddig 220 ezer egészségügyi kártyát kapott. 2162 dokumentumot tulajdonosa még nem vett át. R. Kiss Edit


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!