– Hogy fogalmazná meg röviden, mi a képzőművészet?

– Attól függ, honnan nézzük. Általánosan a képzőművészet az alkotóművészet azon ága, ahol az alkotás különböző vizuális eszközök bevetésével jön létre. Ez igen tág fogalom, a szerteágazó stílusirányzatok mentén, alkotónként és korszakonként változó művészeti forma. Célja lehet esztétikai élmény teremtése, gyönyörködtetés, a gondolatok kifejezése. A képzőművészet érzelmeket ébreszt, a társadalmat kritizálja vagy éppen provokálja, máskor dokumentumként szolgál. Kísérletezésre alkalmas önkifejezési forma. De az alkotó számára a saját képzőművészete akár egy örökös belső küzdelem, vívódás is, kétségek sora. A kimondhatatlanban, ahol elveszhetnek a biztos válaszok, a bizonyosságok, és ahol aztán, talán éppen emiatt, ki is rajzolódhat valami mélyebb jelenlét.

– Honnan merít ötletet, mi inspirálja?

– Nap mint nap gyermekekkel foglalkozom, vagy ők foglalkoznak velem. Együtt ismerkedünk a különböző művészeti technikákkal, stílusokkal. Próbáljuk rávenni egymást a fantázia minél tágabbra nyitogatására. Ők jönnek különböző ötletekkel, mire az én fejemből is kipattan valami azok láttán, hallatán. Aztán ha elég időm van, és elég hangosan motoszkál bennem, előveszek egy vásznat vagy egy jó akvarellpapírt, és meglendítem az ecsetet. Bár munkáimat a hétköznapi élet, érzelmek, történések inspirálják, próbálom azt metaforákkal, jelekkel, szimbólumokkal kifejezni. Persze a végeredmény így is könnyed marad. Munkáim nem nehézkes, filozofikus kérdéseket vetnek fel, hanem játékos vizuális feladványokként működnek. Alkotásaim sokszor meditatív jellegűek. Az aktuális lélekállapotomat vagy a természet és a belső én kapcsolatát kutatják.

– Hogy zajlik a munkafolyamat?

– Az inspiráló környezet hatására kipattan az ötlet. Az alkotáshoz való előkészület vesz fel több időt. Ezután gyors ecsetvonásokkal, lendületes mozdulatokkal festem ki magamból az elképzeltet. Üdén, frissen szeretem hagyni a munkáimat. A bíbelődés nem az én asztalom. Elteszem, még egyszer-kétszer ránézek a későbbiekben, de akkor már alá is írom.  A spontaneitás és az elgondoláshoz való ragaszkodás harcából születnek az alkotásaim.

– Milyen technikákkal dolgozik?

– Szeretek kísérletezgetni, vegyítem a különböző alapanyagokat, de a hagyományostól mégsem rugaszkodom messzire. Akril, akvarell, pasztell vagy mindhárom egy felületen. Szeretem, ha textúrák jönnek létre, finoman lehet karcolni, kapargatni, simítgatni a felületet. De szeretem a véletlenszerűen kialakuló foltokat is, színeket meghagyni és inkább köréépíteni azt, ami az én gondolataimból származik.

– Hol szeret leginkább alkotni?

– Otthon, a csendemben, egyedül szeretem elkészíteni a kézzelfogható részét, vagyis a kivitelezést. Valójában az alkotófolyamat már ott elkezdődik, mikor egy történés, egy hang, egy mozdulat, egy emlék, valaki ruhájának a színe, mintája, egy ünnepnap, egy másik művészeti alkotás berobbantja az ötlet szikráját.

– Milyen kételyekkel és nehézségekkel kellett megküzdenie eddigi alkotói útja során, és mi segített túllendülni rajtuk?

– Kellett és kell is megküzdeni nap mint nap kételyekkel. Nem a sikerért, nem az elismerésért, nem az anyagi biztonságért, sem azért, hogy megfeleljek trendeknek, hanem magáért az alkotói folyamat szeretetéért. A küzdelem örök, ahogy azt mások is mondják. Merem remélni, hogy ez is az alkotói fejlődésem része. Gyakran átfut az agyamon a kérdés, hogy egyáltalán mi értelme alkotni, festeni. Remélem, valahogy mindig a kétely fölé fog kerekedni az az ösztönszerű belső erő, az a tudatalatti mélyről jövő hívás, ami mindig visszakényszerít az alkotáshoz. Sokszor szenvedtet, és fáj vagy mardos belül, de amikor alkotok, a saját, egyéni, hiteles látásmódommal fejezem ki magam, és kiteljesedem benne.

– Van kedvenc művészeti alkotása?  

– Az adott élethelyzetem, hangulatom befolyásolja, hogy miként érint meg egy mű. Amelyik megszólít valamilyen módon, elkápráztat, esetleg ismerem az alkotás mögött álló alkotót, aki beenged minket, szemlélőket lelkünk legmélyebb bugyrait megpillantani, biztos, hogy ideig-óráig a kedvencemnek mondom – aztán jön egy következő. Legutóbbi kedvencem Ferencz S. Apor A KÜZDELEM ÖRÖK című alkotása (medalionképünkön). A mű letisztult.  Amellett, hogy esztétikai élményt nyújt a maga szimbólumaival, érzelmileg erősen intenzív. Amikor elsőre megpillantottam, úgy éreztem, ez most hozzám szól. De gondolom, mindenki, aki megállt előtte, megszólítva érezte magát. Ahány élethelyzet, annyi küzdelem. Minden fronton. Magunkkal, másokkal, a világgal. Örökkön örökké. Azóta is sokszor keresem meg a telefonomban a fotót róla mint egy kedves ismerősről, hogy felidézzem a küzdelem arcát, rápillantok, „na jó, na, nyugodjak bele, ez örökké fog tartani”.