Hirdetés

Erőd tábor: Az iskolán belüli bántalmazás megelőzéséért

HN-információ
Egy év kihagyás után, 2021-ben ismét lehetőség nyílt arra, hogy az Erőd – Iskolai erőszakmegelőző program nyári táborát megtartsák. A csíkszeredai Juventutti Alapítvány tábora 2021. július 5–9. között zajlott Csíksomlyón, 23 gyermek részvételével – közölte a Juventutti Alapítvány. Huszonhárom, 13–15 év közötti, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság családi típusú elhelyezőközpontjaiban élő, valamint a nevelőszülői hálózatból érkező gyermek vett részt a Juventutti Alapítvány Erőd – Iskolai erőszakmegelőző programjának nyári táborában. A tábor a játék- és élménypedagógia módszereit segítségül híva olyan tapasztalati tanulásra alapozó, biztonságos és nyitott teret biztosított a részt vevő gyermekeknek, amely során a gyakorlatokon keresztül elsajátíthattak az erőszakmegelőzés területén lényeges készségeket, módszereket, technikákat. A Juventutti Alapítvány Erőd táborában részt vevő tinédzserek öt nap alatt olyan programokba kapcsolódhattak be, amelyek az erőszakmegelőzés területén elengedhetetlen készségek fejlesztése mellett különböző kommunikációs technikákba és konkrét módszerekbe is betekintést engedtek. Mindezt azért, hogy a későbbiekben kész tudás és eszköztár álljon a résztvevők rendelkezésére, hogy megfelelően tudják kezelni a bántalmazási helyzeteket. A közlemény szerint a képzéseket tábori körülmények között, új csapatban, új közösségben tartották meg, ahol a közösségi élmény megtapasztalása mellett sok új barátság is szövődött, és az élménypedagógiai gyakorlatok mellett az önfeledt kikapcsolódásra is volt lehetőségük a gyermekeknek. A tábor napjai alatt önismeret, magabiztosság, bizalom témakörökre alapozott gyakorlatokba kapcsolódtak be a résztvevők, majd az érzelemfelismerés területén is bővíthették eddigi ismereteiket. Szó esett a kreativitásról és az erőszakmentes, együttműködő kommunikáció alapjairól, problémamegoldásról és konfliktuskezelésről is. A résztvevők az önkontroll, a döntés és a stresszkezelés témaköreit is körbejárták különböző játékok és gyakorlatok segítségével – állt a közleményben.

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!