Elfogyott a kényelem vagy éppen az aprópénz a fiókból, hogy visszatérnénk a gyógynövényekhez? A Ridikül friss adása, a pár napja megjelent sikerkönyv a gyógynövények használatára ösztönöz. (Utóbbit meghozattam, elolvastam, a szerzői egy informatikusból természetgyógyásszá átnyergelt cégtulajdonos és egy orvos, és a 360 oldalból 75 oldal köszönetnyilvánítás és szójegyzék a nagyon laikusok részére.) Nem írom a cég nevét, mert ez itt nem a reklám helye. A szerzők szerint a szintetikus gyógyszereknek mindig van mellékhatása, de semmi vész: „A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét”, és ezzel a gyógyszergyártó mossa kezeit, mint Pilátus. És nemcsak Sz. Gyuri bácsi vagy az orotvai család, de nagyszüleink is esküdtek a növények áldásos hatásaira, és mielőtt bejött volna az „amerikai penicillin” – egyesek szerint „penicin” –, főleg ezek voltak a gyógyszerek. (Kisgyerek koromban édesapámnak volt egy kis, úti fémdoboza, zárható tetővel, ebben Piramidon, Aspirin, kis üvegben jódtinktúra és „lajkoplaszt”, azaz ragtapasz volt, s ha enyhe gyulladás csökkentésére, vagy foghúzás utáni vérzés elállításra volt szükség, akkor ott volt „a jó öreg” kamillatea.) Teri nagymama csodaszere volt a sósborszesz, ma Diana a neve, cukorra csepegtetve, vagy a petróleumos kockacukor, torokfájás ellen, s ha darázs- vagy méhcsípést kellett enyhíteni, akkor jött a petrezselyemleveles bedörzsölés. Egy rokon néni a torokfájást, rekedtséget mézes, apróra vágott fekete retekkel gyógyította. Kezdő, gyakornok koromban tanultam, hogy gyomorrontásra legjobb nem enni és valami erőset inni (ez utóbbi is növényből van, legyen az szilva vagy kokojza, irodalmi nevén áfonya), kipróbáltam, de a kettő együtt nem megy. Székelyföldön humoros tanácsokat is lehet kapni, fogfájásra legjobb a hideg vas, reumát gyógyítja az agyagos vagy homokos föld, a hajhullást pedig megállítja a padló. A lázas 50-es években volt még egy gyógynövényes hullám, akkor, amikor megtudtuk, hogy a rádiót Popov, a villanykörtét Lodigin (hazai források szerin Bec-ov) és a gyógynövényeket szovjet öregasszonyok (idős kartársnők) fedezték fel. Ekkor már lehetett kapni néhány gyógyszertárban gyógykaktuszt, 5 lej volt egy ágacska, nők teában, férfiak szeszben áztatva használhatták. És volt a kolozsvári Főtéren Plafar üzlet, a mostani Biborkas szaküzletek korai, kezdetleges elődje. Már jóval későbben jött az Aloe vera különböző formákban, ezt megpróbálta kiszorítani a nálunk is termelhető cékla („mondtam én, hogy kell nekünk is legyen egy Aloe veránk”), a kamillatea még tartotta magát, habár egy egyetemi előadó szerint ez csak „olyan szenteltvíz féle”. (De nagyon kell hinni benne, mint máskülönben mindenben…) És ahogy mindig volt „divatos” betegség, járvány, sertéspestis, kergekór, madárinfluenza, úgy mindig volt divatos csodaszer (a nagy gyógyszergyárak „kívánságainak” megfelelően), házilag almaecet (hajhullás vagy meddőség ellen), havasi méz (mindenre), akácméz még több mindenre, kár, hogy a mindenható Európai Unió ki akarta vágatni az akácfákat, a mindentudó csalán, hatékony hajmosás, tápanyag-utánpótlás céljából, levéltetvek és csórécsiga ellen, de salátalevesbe is jó saláta helyett. M. Treben szerint, ha tudnánk, hogy mennyire csodanövény, akkor mindenki azt termelne. (Vajon búza, rizs vagy pityóka helyett is?) A kétkedők mondják, ha nem használ, nem is árt. Nem árt, ha módjával használjuk, és akkor szedjük, gyűjtjük be, amikor kell. Ifjúkorom emléke a macskagyökérhez fűződő diákcsíny, a Valeriana officinalist el kell helyezni tanáraink, vagy haragosunk ablakába, a macskákat odavonzza és megzavarják nyávogásukkal azok álmát. De a mezők kincsei közül sok a mérgező, a bolondító beléndek, nadragulya „versenytársa” lehet a légyölő galócának, az Atropa belladonna atropin tartalma miatt nemcsak a szemorvosok segítsége volt, hanem a „szépasszonyoké” is, ezzel tették szemüket még csábítóbbá. Jókai Sárga rózsa című regényében a javasasszony beléndekgyökeret, „emberkét” (vagy nadragulyát?) „javasol”, hogy a lány elnyerje a csikóslegény szerelmét. A gyógynövények irodalma hatalmas, tanácsot ad, hogy melyik mire jó, mikor szedjük, vagy hol vásároljuk, hogy termesszük. Francia szerző vaskos kötetben írja le a termesztett növények gyógyhatását, legyen az szántóföldi vagy gyümölcsöskertbeli, az már csak ismert anekdota, hogy az almamag észcsináló. Elfogytak a nem receptes gyógyszereim, elballagok az egyik ökogyógyszertárba, ott törzsvásárló vagyok, és mindig előzékenyek a fiatal gyógyszerésznők, megveszem az „úti nyugtatómat”, az Extraveralt, ez a macskagyökér valamelyik szárított részének gyereke, az időseknek ajánlott Aspentert, az egykori családi gyógyszer, az Aspirin névváltozata, és biztosan valamelyik Salix-féle, azaz fűzfa „ajándéka”. A kétfajta gyulladáscsökkentő hatóanyaga ibuprofen, s nem csodálkoznék, ha az is növényi eredetű lenne. Hazafelé találkozom Kati tanárnővel, kérdezi, hogy vagyok, mutatom hű társam, a sétabotom, igen, a régi énemből már csak a humorérzékem maradt meg… De a többi legyen a szakembereké. Szathmáry János, Gyergyószentmiklós [box type="shadow" ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]