Így szól az egyik közismert húsvéti locsolóvers abban a kis gyűjteményes kötetben, melynek címe fennen hirdeti: Hímes tojás csak annak jár… Kinek is? Annak, aki ilyen vagy hasonló húsvétköszöntővel, egyfajta rítusszöveggel, tréfás fenyegetőzéssel, megverselt bibliai történettel, gyermekmondókákra emlékeztető rigmussal köszönt be a lányos házakhoz húsvéthétfőn, vagy ahogyan hajdanán vízbevető, vízbehányó hétfőnek (hetfünek) nevezték húsvét másodnapját. Ezek a népies, félnépi szövegek nem is olyan régi keletűek, mint ahogyan azt sokan gondolják, mert csak a múlt században társultak a locsolkodási szokásokhoz, részint azért, hogy az ünnepre emlékeztessenek, részint, hogy magát az öntözést emlegessék, hogy végül a jutalomként elvárt/remélt piros vagy hímes tojást – akár párjával is – a tarisznyába tehessék, és egyúttal a Jóistentől áldást, békességet kérjenek a ház lakóira. Húsvét szép hajnalán gyöngyharmatot szedtem. Feltámadás örömére öntözködni jöttem. Akit ezzel megöntözök, áldja meg az Isten, áldja meg az Isten! Gyertek elő kisleányok, ibolyavirágok! Rózsavíznek cseppje harmatozzon rátok. Szemetek viruljon, orcátok piruljon, s ami hímes tojás, az mind ölömbe hulljon. Jó reggelt, jó reggelt kedves liliomszál! Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál! Kerek erdőn jártam én, piros tojást láttam én, bárány húzta rengő kocsin, mindjárt hazaszálltam. Nesze hát rózsavíz, gyöngyöm, gyöngyvirágom, hol a tojás, hímes tojás? Tarisznyába várom! Vízbevető hétfő, nekem úgy tetszik, látom az utcákon, hogy egymást öntözik. Kártyával* nem öntöm, mert nem tisztesség, ha kannával öntöm, úgy leszen ékesség. Nekünk úgy es jó lesz, ha kannával öntjük, Hogy a kicsinyeket nagyon meg ne sértsük. Öntök asszonyt, lányával, húgával, várok hímes tojást, mégpedig párjával. Ha párral nem adják, el sem fogom venni! Ha párjával adják, meg fogom köszönni. Erdélyország közepén kinyílott egy rózsa. Az elhagyott magyar nemzet gyönyörű bimbaja. Megöntözöm százszor is, szálljon áldás rája, ne legyen a magyar nemzet szomorú és árva. Öntözzük, ápoljuk ezt a szép virágot! Ez terem a magyar népnek ékes szabadságot! Tapsifüles nyuszikának igen sok a dolga, piros tojást, hímes tojást ide-oda hordja. Hordjad, hordjad, kis nyuszika, vigyél minden lánynak, mert kastélyban is, kunyhóban is szívrepesve várnak! Volt egyszer egy Ember, messze lakott, messze, ahonnan tavasszal jön ide a fecske. Jó volt az az Ember, és mégis megölték, igaz mondásáért keresztre szegezték. Három egész nap volt eltemetve mélyen, még az áldott nap is megállott az égen. Az Igazság nem hal meg, az Igazság mindig él ! El-eltemetik, de a sírjából fölkél. Ezen az ünnepen örüljön mindenki, ne legyen köztetek reménytelen senki! Én is reménységgel jöttem tihozzátok, a versmondásért piros tojást várok. Elmondjam az éjjel álmomban mit láttam? Hogy egy kormos leány lakik itt e házban. S jöttem hamarjába, hogy szépen felkapjam, s a patak vizére vigyem őt le gyorsan. Ott a folyóvízben addig mártogatám, amíg én magam es szép tisztának látám. Ezen fáradságért egyebet nem kérek, egypár piros tojás legyen az én bérem. Korán reggel útra keltem, se nem ittam, se nem ettem. Tarisznya húzta a vállam, térdig kopott már a lábam. Bejártam a fél világot, láttam sok-sok szép virágot. A legszebbre most találtam, hogy öntözzem, alig várom! Piros tojás, fehér nyuszi, locsolásért jár egy puszi! Örömöt hirdetek, kedves kisleányok, eljött a szép húsvét, melyet ti úgy vártok. Feltámadt Krisztus, a szeretett Mester, ezt hirdeti nektek ma sok-sok ezer ember. S hogy e szép ünnepet el ne feledjétek, én is megjelentem öntöző legénynek. Megöntözni e ház szép violáját, nevelje az Isten, mint szerény ibolyát! Szabad-e locsolni? Fakadó rügy, szellő hozta, madár szállt az ablakomra. Nagy vidáman azt dalolta: itt nyílik a legszebb rózsa. Van jó szagú rózsavizem, eljöttem, hogy megöntözzem. Nesze-nesze rózsaszál, Soha el ne hervadjál! --- Mire a lány ezt válaszolja:--- Köszönöm, hogy köszöntöttél, rózsavízzel megöntöztél. Én is köszöntelek Téged, tojás lesz a fizetséged. Aki adta, ne feledd, És a tojást el ne ejtsd! Kék ibolya virágzik a bokorban, odamentem hozzája már hajnalban. Megkértem, hogy adjon egy kis illatot, azzal jöttem öntözni ma hozzátok. Fáradságul egy-két tojást adjanak, hanem a lányt hazaviszem magamnak. A tavalyi húsvétkor még volt kicsi székem, édesanyám égette el az idei télen. Egy év alatt nagyot nőttem, kis székre sem állok, innen lentről locsolgatok, s minden jót kívánok! Közzéteszi: Mirk László * háromliteres, fedeles, vízzel telt fakanna, ami az ivóvizet hidegen tartja