Idén is lesz nagy táncházas találkozás Székelyudvarhelyen. A hétvégén, szeptember 14–16. között ünnepik, éltetik és viszik tovább az immár 41. éves erdélyi táncházmozgalmat. Az idei találkozót Kallós Zoltán emlékének szentelik, akinek tevékenysége egyik alapköve a világ összes táncházának és ahhoz kapcsolódó találkozójának. Az előzményekről és a hétvégén esedékes programokról Orendi István főszervezővel, az Udvarhely Néptáncműhely vezetőjével Simó Márton beszélgetett. – Akkor hogy is van ez? Tavaly volt negyven, vagy az idén lesz negyvenéves a táncház-találkozó? Mi negyven, illetve mi több ennél? – Amikor 2014-ben a Nép­tánc­mű­helyhez kerültem, Deák Gyula Levente, a Háromszék Táncegyüttes vezetője könyvében olvastam, hogy 1978-ban volt az első táncházas találkozó Székelyudvarhelyen. Immár több mint huszonöt éve foglalkozom táncházzal, de ezzel az adattal addig nem voltam tisztában. Akkor határoztam el, hogy pár év múltán, amikor negyvenéves lesz a mozgalom, akkor meg fogjuk ünnepelni. Rá két évre, amikor a Hagyományok Háza felkért, hogy vegyek részt az általuk kiépítendő hálózat munkájában, akkor én elő is hozakodtam ezzel a közelgő évfordulóval. Kelemen László, a Hagyományok Háza igazgatója azonban azt mondta, hogy szervezzük meg már 2017-ben. Ez így is történt. Akkor azt mondtuk, hogy az erdélyi táncház-mozgalom fennállásnak negyvenéves évfordulóját üljük, mert bizonyított tény, hogy 1987-ben tartották az első „városi” táncházat. Idén azonban egyértelmű, hogy az 1978-as első találkozóra emlékezünk. Kicsit utánanéztem a sajtóban és a rendelkezésre álló dokumentációban, és kiderült, hogy a világszinten is Udvarhelyen tartották a legelső táncháztalálkozót, s amennyiben hungarikum a táncházjelenség, akkor ennek létrehozásában a székely anyavárosnak is jelentős szerepe volt annak idején. A hagyományos budapesti táncházas találkozók sora 1981-ben kezdődött, tehát annak előtte már Udvarhely is az egyik erdélyi centrum volt. Most ezt próbáljuk kidomborítani. – A múlt ősszel még élt Kallós Zoltán jeles népzenekutatónk, a táncházmozgalom létrehozója és karizmatikus alakja… – Igen. Így van. Egyébként szerencsésnek mondható, hogy a tavalyi találkozót megtarthattuk, hiszen Kallós Zoli bácsi még üzenhetett az egybegyűlteknek, és az a levetített kis videofelvétel akkor mindenkit nagyon megérintett. Erőt és biztatást adott. Úgyhogy a szombat esti gálaműsort teljesen az ő emlékének szenteljük, amelyet Pávai István etnomuzikológus, egyetemi tanár rendez. Ebben az előadásban elhangzanak majd Zoli bácsi kevésbé ismert, ám ugyancsak értékes gyűjtései, amelyen a még élő adatközlők, táncházi zenészek, köztük fiatal muzsikusok is fel fognak lépni. Emellett lesz fotókiállítás a Zoli bácsi felvételeiből, hiszen a zenei gyűjtés mellett kiválóan használta a fényképezőgépet is, s bizony ezek a fotók szintén fontos kordokumentumok. Ez a kiállítás aztán a következő hetekben megtekinthető lesz a művelődési ház koncerttermében, az is láthatja majd, aki most valamilyen okból kifolyólag nem tud eljönni. – Vannak-e a találkozónak még olyan programpontjai, amelyek tavalyról visszatérnek? – Igen. Nagyon jól bevált a tavalyi kezdeményezés, hogy az udvarhelyi táncházasok a Patkóban gyülekeznek, ott fogadják a Bethlenfalvi út, a Szejke és a Felsőboldogfalva irányából érkezőket, majd közös muzsikálás után, ének- és zeneszóval vonul a tömeg a sportcsarnokba. – A múlt héten lezajlott 6. Siculus könnyűzene-fesztivál alkalmával, amelynek ugyancsak Székelyudvarhely volt egykor a bölcsője, előkerültek és fontos szerepet töltöttek be az RTV Magyar Adásának archív felvételei. Gondoltak-e arra a szervezők, hogy elkérjék a televíziótól a korabeli felvételeket, hogy bevonják az ott dolgozó vagy már nyugdíjas szakembereket a mostani munkába? – Eljutott hozzám is néhány ezekből a felvételekből. Ismerem ezeket a vonatkozásokat, de most nem használjuk. Nem lesz ez alkalommal kötet- vagy CD-bemutató sem… Sokat beszélgettünk a szervezés folyamatában a programok szerkezetéről, hogy egyaránt érvényesülhessen az idősebbek és a fiatalok akarata is. Hálásak kell lennünk az előttünk járóknak, akik elindították ezt a folyamatot, amelynek részesei vagyunk, de legalább annyira fontos, hogy itt legyen az a generáció, amely majd negyven év múlva fog ilyen találkozókon részt venni. Egyensúlyt kell tartani, figyelni kell a különböző korosztályokra. Egyrészt emlékezni kell, másrészt pedig meg kell élni a mostani élményt, közönséget és közösséget nevelni. – Milyen a hivatalos szervek, a központi intézmények, a pénzelosztó helyek hozzáállása idehaza és Magyarországon? Nehéz volt-e forrásokhoz jutni? – Ez egy sokrétű, többszereplős történet. Szakmailag és anyagilag a legbiztosabb háttér a budapesti Hagyományok Háza, de jelentősen hozzájárul a költségekhez Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, Hargita Megye Tanácsa, alintézményén, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközponton keresztül. Több nyertes pályázatunk van. Igencsak örvendetes, hogy a tőkeerős helyi vállalatok egy része is áldozatot vállalt. Úgyhogy az idei költségvetés nagyobb lesz a tavalyinál, nagyobbat mertünk álmodni, és nagyobb lesz – bizonnyal – az eredmény és a visszhang is. Hadd tegyem hozzá, hogy tavaly sem a városnál dolgozó szakemberek, sem pedig a szolgáltatók, akik részt vállaltak a munkában, nem gondolták, hogy milyen jelentős esemény részesei, hogy egy-egy ilyen találkozó mekkorát „szól”. A tavalyi pozitív tapasztalatok segítettek abban, hogy a forrásszerzés könnyebben bonyolódjék. Volt 2017-ben egy szlogenünk, amely Kelemen Lászlótól származik: „Több mint 100 zenész, több mint 1000 táncos, több mint táncháztalálkozó.” Mit mondjak? Messze túlléptük az első kettőt, hiszen nagyon sokan voltunk. Ami a találkozó jelleget illeti, az is több lett, nagyobb lett, akár azt is mondhatjuk, hogy össznépi, össztársadalmi eseménnyé sikerült növelni a programot. Egyébként ez a vonatkozás szubjektív, ki-ki maga érzi, maga képes elmondani, hogy mit jelentett számára az együttlét. Tavaly hétszáznál valamivel több vendégágyat foglaltak, most – amikor még nem ismerem a végleges adatokat – bőven ezer fő szállóvendég fölött vagyunk. – Ezek szerint Székelyudvarhely a hagyományőrzés hagyományos színhelyévé válhat? – Hagyomány lesz itt a hagyományőrzésből. Jól hangzik! Ez ma már több mint valószínű. Több ötlet is felvetődött. Sokan azt mondták, hogy annyira népszerű volt az udvarhelyi találkozó, annyira sokan jöttek el, annyira telítődött és az alkalomhoz illően emelkedettre sikeredett, hogy talán várni kell, míg ismét eljön egy kerek évforduló. Csakhogy – vetődött fel a következő kérdés – mi van akkor, ha az egyik évben jó a pityókatermés, akkor a következő évben nem kell ültetni? – Akkor vetésforgót kellene alkalmazni? – Valahol itt van a lényeg. Többen javasolták, hogy alakítsuk át vándorrendezvénnyé, hiszen Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Marosvásárhely, Kolozsvár, akár más városok is szóba jöhetnének. Jó ötlet volt ez is, de én közben hallgattam türelmesen. Aztán a kiértékeléskor egyértelművé vált, a máshonnan érkezők egyhangúlag kimondták, hogy ennek a fesztiválnak Udvarhely az ideális helyszíne, kár lenne innen elvinni. Ha ránézünk az ország térképére, akkor mindjárt látjuk, hogy Erdélynek, a Székelyföldnek egy jó, központi helyén fekszik. Ha figyelembe vesszük, hogy a városközpont, a sportcsarnok, a művelődési ház, a szállodák, az éttermek mind itt vannak pár hektárnyi területen, a Sétatér, a minifocipálya, akkor valóban kiváló a helyszín. Ugyanakkor a városvezetés is olyan, hogy szívesen lát minket, befogad és támogat. Mindezeket nem azért mondom, mert nagy az elfogultságom e település iránt, ahol régóta élek és dolgozom. A más városokban tevékenykedő kollégák láthatták, hogy milyen kőkemény munka létrehozni ezt az eseményt, inkább a segítséget biztosítják, az anyagi és a szakmai támogatást hozzák az itt létrehozott keretekhez. Nem is hangsúlyoztam túlságosan soha, hogy második vagy harmadik táncháztalálkozó, hanem szép lassan megfogalmazódott, megérett bennem a gondolat, hogy legyen, s hogy itt legyen Udvarhelyen az Erdélyi Táncháztalálkozó. Természetes, hogy amikor jön egy kiemelt alkalom, jelentkezik egy új tartalom, vagy kerekebb évforduló közeledik, akkor azt is beleépítjük, de legyen ez a város a rendszeres táncháztalálkozók otthona. Én ezt vállaltam, s vállalom, a szervezést irányítani fogom a továbbiakban is. Bízom benne, hogy ilyenkor, ősz elején a Budvár alatti városban még sokszor találkozunk táncházak ürügyén.