A történelemben oly gyakran megismétlődő események hasonlóak a földmélyi tektonikus lemezek egymásra csúszásához: mindkettő kisebb-nagyobb „földrengést”okoz. Most épp az elesett katonák tiszteletét jelképező, Úzvölgyében található katonatemető esete a földrengés okozója. Hány ilyen eset volt és hány lesz még, ha a tisztességet más érzés írja fölül e hazában? Nem magyar részről! Amikor Cotfas Maria akkori megyei pártaktivista és kultúrairányító valakiknek a parancsára – valószínű azoknak, akik Nyugaton is minden, a magyar történelemmel kapcsolatos könyvet, írást, térképet eltüntettek a könyvtárakból is – meggyaláztatta a gyergyószentmiklósi Dancurás-dűlőben lévő katonatemetőt, hallgattunk. Mint a csuka. 1990 előtt talán érthető volt. Földgyalu, a tölgyfakeresztek és a sírhantok eltüntetése nem sok időt vett igénybe. (Annyit semmi esetre nem, mint az Úzvölgyében létrehozott új katonatemető – s ma még hallgatni se kellett volna a szorgoskodásról!) Dancuráson egyedül az emlékoszlop maradt hírmondónak. Annyi módosítással, hogy az eredeti márványtábla helyére egy, csak a román hősi halottak nyugvóhelyére utaló került. Rövid életű volt, mert 1989 decemberében ismeretlenek eltávolították a hazug táblát. Helyére aztán a „politikai korrektség” szellemében 1990 elején új tábla került. Egyszerűen csak hősökre emlékező. „Hogy ne kavarjuk a kedélyeket” – nyugtatott a megkérdezett egyik városvezető. Annál többet, hogy katonatemető, ez a szöveg nem üzent. Kivéve a románoknak, akik természetesen a maguk áldozatos hősei emléke előtt vetettek keresztet azután is. Nem az új tábla megrendelőinek elképzelése és a vágyott politikai korrektség jegyében! Már abban az esztendőben, október 25-én a csendőrség, a rendőrség, a helyi pópa és lelkes román hazafiak katonai tiszteletadás keretében emlékeztek. A monarchia katonáinak múló porai fölött! Néhány évig tették ezt. Alulírott a Hargita Népe hasábjain köszöntem meg, hogy milyen szép dolgot művelnek az ellenség hősi halottai emléke előtti tisztelgésükkel, hiszen ott egyetlen román katona sem nyugszik. Pontosabban van egy ismeretlen román, de nem tudni, hogy ki volt. Aztán csak magukba néztek – s talán utána is – az addig lelkesen emlékezők. A kötelezően városvezetői jelenléttel nyomatékosított csinnadratták elmaradtak. Miután megsúgták, hogy hol van az eredeti névsor, azt is közzétettük. (Helytörténeti füzetek 1. szám, Maroshévíz–Gyergyószentmiklós – 2000, 24–27. oldal) Ma már az emlékoszlopon olvashatók a magyar, szlovák, osztrák, cseh nevek, ha a keresztek soha nem is kerülhettek vissza a katonatemetőbe. Tény, hogy a temetőrombolók valamit hagytak is: lépcsősort építtettek az emlékoszlopig, s pallót át a Veres-patakon. A kilencvenes évek végén ifjúsági szervezet pályázott és nyert lehetőséget az emlékhelyhez jutás megkönnyítéséhez, lépcső- és pallójavításra. Ma újra ráférne kicsit több törődés e temetőre (is)! Az épen maradt sírkereszteket Tinka Kálmán János – a nyolcvanas években néptanács-alelnök – a mellékgazdaság munkásaival összeszedette, s a múzeum udvarára szállíttatta. (Ma pontos tájékoztatással, méltó siratófal ad hírt a hősi halottakról a múzeumkertben.) Olvasva a lapunkban megjelent írást, csíkszent­mártoniakkal és Gergely András polgármesterrel is szót váltva, rövid adalékkal próbálok segíteni: egy 1929. szeptember 4-én, Bukarestből küldött levéllel: „Agache Alexandru hadnagy! Călugăreni utca 41. szám Sepsiszentgyörgy Háromszék Megkérem, vegye tudomásul, hogy szeptember 8-án Sepsiszentgyörgyre érkezik Cser Sándor úr, meglátogatni a Csík vármegyei, csíkszeredai, úzvölgyi, gyergyószent­mik­lósi, kézdivásárhelyi, berecki… temetőket, ahova magyar hősöket temettek. Éppen ezért kérem, vegye fel az illető úrral a kapcsolatot és tegyen meg mindent, hogy elkísérve segítse küldetése teljesítésében. A látogatás eredményeit szíveskedjen közölni velünk. V. Negreanu tábornok” Nem Dormánfalvára kellett elkísérni a látogatót, hanem székelyföldi katonatemetőkbe! Hogy Dormánfalván is létezett román hősi halottak álmát őrző temető, bizonyos. De vajon hol? Az országban, ahol falvakat, templomokat öntött el duzzasztógátak vize, miért ne önthetett volna el katonai temetőt is? Mert bizonyos, hogy e temető nem a fentebb emlegetett helyen lehetett. Ahogy az is bizonyos, hogy 1989 előtt nem hagyták volna romosodni. Ha ott lett volna, ahol ezt az új temetőt építették, akkor e levélben a román katonatemetőről is szó, említés esne. Ebben biztos vagyok. Bajna György