Pünkösd, a Szentlélek kiáradásának ünnepe megihlette a képzőművészeket is. Az ünnepről és annak művészi ábrázolásáról ír Kovács Árpád művészettörténész. Tiziano: Pünkösd          Velence, Santa Maria della Salute bazilika

A kereszténység egyik legnagyobb ünnepéhez, a pünkösdhöz több bibliai hagyomány fűződik. Pünkösd elsősorban a Szentlélek kiáradásának ünnepe, amelyet a keresztény hagyomány Krisztus mennybemenetelével és az egyház megalapításával is összekötött. A pünkösdi ünnep elnevezése az ógörög pentekosztész szóból származik, amelynek jelentése, az ötven arra utal, hogy a pünkösdi ünnep a húsvétot követő ötvenedik napon, illetve hetedik vasárnapon kezdődik. A kereszténység egyik legfontosabb ünnepén a hívők a Szentlélek eljöveteléről, a kiáradásról emlékeznek meg. A keresztény teológiában a Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, ezt nevezik kiáradásnak. Pünkösd kapcsán vidékünkön sokaknak Csíksomlyó jut eszébe, amely évszázadokon keresztül a székelyföldi katolikusok és a moldvai csángók búcsújáróhelye volt, de valójában csak a 20. századtól, illetve az 1989-es rendszerváltás után teljesedett ki lokálisból nemzeti kegyhellyé. A csíksomlyói búcsújárás történelmi kezdeteit a somlyói obszerváns ferencesek Mária-tiszteletével hozhatjuk összefüggésbe és kétkedéssel tekinthetünk arra a hagyományra, amely a búcsú keletkezését a János Zsigmond erdélyi fejedelem elleni 1567-es győztes hargitai csatával magyarázza. Mint arra Mohay Tamás, Tánczos Vilmos és más (néprajz)kutatók is rámutattak: a csíksomlyói búcsú „eredetmítosza” valószínűleg a 18. század végén keletkezett, tehát egy későbbi kor történelmi viszonyaiba illeszkedő hagyományteremtésről van szó János Zsigmond ezzel kapcsolatos emlegetésekor. Erre az egyik bizonyíték az, hogy a somlyói barátok temploma már sokkal korábban, a 15. században búcsús zarándoklatok célpontja volt. A fogalmak tisztázása ezzel még nem ér véget, ugyanis feltehetnők a kérdést, hogy a csíksomlyói búcsú időpontja miért esett éppen pünkösd idejére, amely – ahogyan Tánczos Vilmos néprajzkutató is fogalmaz – „tudvalevőleg nem Mária-ünnep”. Érdekes tehát az, ahogyan Csíksomlyó esetében a Mária-tiszteletből fakadó búcsújárás összekapcsolódott pünkösd ünnepével, melyet a keresztény egyház annak emlékére tart, hogy Krisztus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra. Maga a pünkösd a sínai szövetség ünnepe volt a zsidóknál Krisztus korában. Krisztus mennybemenetele után az apostolok, Mária és a legközelebbi tanítványok együtt maradtak, együtt ülték meg a zsidó pünkösdöt is, a mózesi törvény ünnepét, ami ötven nappal következett az Egyiptomból való szabadulás, a húsvét emlékünnepe után. A pünkösd szó eredete a görög pentekoszté kifejezésből eredeztethető, melynek ötvenedik (nap) a jelentése. Erre az ünnepre ugyanúgy, mint húsvétra, évről évre rengeteg zarándok érkezett Jeruzsálembe, akik most tanúi voltak a Szentlélek eljövetelének. Amint azt Az apostolok cselekedeteiben olvashatjuk: „Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna és egészen betöltötte a házat, ahol az [apostolok] egybegyűltek. Majd lángnyelvek lobbantak és szétoszolva leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket.” A Jeruzsálemben tartózdokó idegenek döbbenten vették észre, hogy értik, amit az apostolok beszélnek, mintha kihez-kihez az anyanyelvén szólnának. Mindenki csodálkozik, némelyek részegséggel vádolják az apostolokat. Ekkor előállt Szent Péter és prédikálni kezdett. Beszédének hatására sokan megtértek; belőlük alakult az első nagyobb keresztény közösség (ApCsel 2,1). Az apostolok cselekedeteiben olvasható leírás lett az egyik alapja az ünnep képzőművészeti ábrázolásainak, az apostolok csoportja később kibővül Mária alakjával. A pünkösdöt valószínűleg már az ókeresztények is az egyház születésnapjaként ünnepelték. A keresztény művészet lexikona szerint a legkorábbi ábrázolás 586 körülről maradt fenn a Firenzében őrzött Rabbula-kódexben. A bizánci ábrázolásokon a Szentlélek eljövetele-képeken csak a tizenkét apostol látható Mária nélkül, mert a pünkösdi események leírása őt nem említi név szerint. Az áruló Júdás helyett választott Szent Mátyás apostol sem szerepel, hanem Szent Péter mellett Szent Pál jelenik meg kiemelt helyen: ők az apostolfejedelmek, Krisztus egyházának képviselői. Máskor csak Szent Péter van kiemelve, mint az apostolok fejedelme, aki a pünkösdi prédikációt tartotta. Sugarak indulnak ki a Szentlélek galambjától az eget jelképező ívből, vagy a megdicsőült Krisztus bizánci szimbólumából, egy, az evangéliumot hordozó trónusból, és az apostolokhoz vezetnek, akiknek feje fölött lángnyelvek láthatók. „Az ég alatt minden népből” Jeruzsálemben tartózkodó „vallásos férfiak” (ApCsel 2,5) néha szintén látszanak az apostolok utalásszerűen jelzett háza előtt. Az itáliai Szenlélek eljövetele-képeken viszont néha főszereplővé lépnek elő a vallásos férfiak, például Ghibertinek a firenzei Battistero számára készített első bronzkapuján (1403–1424). A velencei S. Marco egyik kupolamozaikján (12. század) a trónoló apostolok körül egy külső körben jelennek meg Az apostolok cselekedeteiben említett népek képviselői, 16 párt alkotva. Ez az egyház egységét szemlélteti a népek sokaságában. Nyugaton a 13. század óta majdnem mindig Mária a Szentlélek eljövetele-ábrázolások központi alakja, s Krisztus egyházát, az Ecclesiát testesíti meg, időnként korona van a fején. Ha az égből, a galambtól vagy az Isten kezétől hét sugár indul ki, akkor ez a Szentlélek hét ajándékát jelenti. Ha az apostolokat körülvevő architektúra hét oszlopon nyugszik, akkor a kép Kriszus egyházát mint a „bölcsesség házát” jeleníti meg, például a koblenzi oltártáblán (domborított aranylemez, 1160–1170 körül, Párizs, Musée Cluny): a középső oszlop fölött, felhőkön megjelenik Krisztus is. A kezében tartott könyvben olvasható szavakkal – Pax vobiscum (Békesség nektek) – köszöntötte tanítványait feltámadása után. A felhőbe burkolt galambból kiinduló sugárzás és a Mária köré csopotosuló apostolok bemutatásának példája a csíkszentléleki főoltár középső táblája (1510 körül, Budapest, Magyar Nemzeti Galéria). A sugarak néha magából Krisztusból indulnak ki, aki megígérte az apostoloknak azt, ami pünkösdkor bekövetkezett: „Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét” (Lk 24,49). A vézelay-i Ste Madeleine főkapujának ívmeződomborművén (1130 körül) a sugarak a mandorlában trónoló Krisztus kezéből indulnak ki. Az egész kompozíció az apostolok küldetését ábrázolja: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket!” (Mt 28,19 sk). Az ívmező széles keretelésében ugyanis helyet kaptak az idegen népek, akikhez az evangéliumnak el kell jutnia. Ezek a távoli népek itt inkább szörnyek: kutyafejűek, törpék, óriás fülűek, a képzelet szülöttei. A külső bélletíven az állatöv jegyei és a hónapábrázolások a földi időt jelképezik, amelyben Isten üdvözítő akarata mgvalósul. A barokk művészetben, amely különösen kedvelte a fényhatáskat, a témának számos feldolgozása született. Egyik legnagyszerűbb példája az ottobeureni apátsági templom központi kupolájában látható (elkészült 1776-ban). A középpontban a galamb fénylő glóriában, körülötte a Szenlélek hét ajándékát jelképező hét angyalcsoport; az eljövetel színtere egy magas, oszlopos architektúra a győzedelmes egyház jelképe, azon kívül helyezkedik el az akkor ismert négy földrészt képviselő népek sokasága. A Szentlélek kiáradásának ószövetségi előképe az ószövetségi törvény átadása Mózesnek, továbbá Noé bárkájának galambja; ellentéte viszont a Bábel tornyának építése: a nyelvek összezavarásának és a népek szétválasztásának Krisztus egyházában a pünkösdi csoda vetett véget. Udvarhelyszéken a székelyszentléleki templom főoltára büszkélkedhet szép Szentlélek-eljövetele témájú képpel. A főoltár felépítménye neogótikus stílusjegyeket visel magán, a főoltárkép hátoldalán arról olvashatunk, hogy az oltárt 1943-ban állították és 1944-ben szentelték fel. Elképzelhető azonban, hogy maga a főoltárkép ennél sokkal régebbi. Festője az a Veress Mátyás kolozsvári festő lehet, aki az udvarhelyi barátok temploma szentélyének kifestésén és aranyozásán dolgozott feleségével, Perger Krisztinával együtt 1780–1781 között, és aki korábban a küküllővári, a nagyalmási, a kerelőszentpáli kastélyok díszítésében vállalt szerepet, majd 1794-ben Csíkrákoson, illetve Csíkszentléleken festett oltárképeket. Különös ikonográfiai programmal találkozunk az udvarhelyi barátok templomában, ahol a templomhajó fiókos dongaboltozatának legnagyobb mennyezetképe minden oldalon bővített, ívelt stukkókeretbe került. Az alapformájában négyszögű keret oldalai ívesen kidomborodnak, a kép közepébe pedig bemetsződnek a szemközt lévő fiókos dongák csúcsai. A festmény szorosan kapcsolódik a pünkösdi hagyományokhoz, alsó regiszterében, bal felől, egy oszlopokkal képzett barokk stílusú kápolna felé tartó, népviseletben ábrázolt zászlóvivő csoportot láthatunk, őket tonzúrás ferences papok vezetik. A közelükben egy zöldellő, dús lombú fát látunk (balra), ami a tavaszra utalhat. Feltehetően a csíksomlyói (pünkösdi) búcsúra való utalás ez a páratlan megjelenítés. A kép felső regiszterében, egy jelenetben Szent Ferencet mint a vallásos hívők mennyei közbenjáróját festette meg Herczeg Ferenc 1924-ben. Felhasznált irodalom: Elter Tamás: A fehér galamb és a lángnyelv ünnepe. Budapest, 2015. Jutta, Seibert (szerk.): A keresztény művészet lexikona. Harmadik kiadás. Budapest, 2004, Corvina Kiadó. Kovács Árpád: A székelyszentléleki templom főoltára. In: Hargita Népe. 2017. május 31. https://hargitanepe.eu/a-szekelyszentleleki-templom-fooltara/ Tánczos Vilmos: Csíksomlyói búcsú. In: http://lexikon.adatbank.ro/tematikus/szocikk.php?id=58 Török Gyöngyi (összeáll.): Gótikus szárnyasoltárok a középkori Magyarországon. Budapest, 2005, Kossuth Kiadó/Magyar Nemzeti Galéria. Veres Péter: Veress Mátyás Székelyudvarhelyen és környékén. In: Areopolisz. Történelmi és társadalomtudományi tanulmányok (szerk. Dr. Hermann Gusztáv Mihály – Róth András Lajos). Székelyudvarhely, 2001, Litera Könyvkiadó.