Nincs a Dunán kedvemre való műsor szombaton késő délután, rákattintok az RTV1-re, ismerős hang, és hamar beugrik, hiszen ez Mariana Zaharescu, a hazai tévéadások hőskorából, és a sorozat a Teleenciclopedia. Első tévém E 47-es volt, egy kis, fekete-fehér készülék, 4000 lejért vettem részletre, amikor a havi fizetésem 1300 körül járt. Azért is emlékezetes, mert megboldogult legénykorom közepe táján, ’65-ben vettem, a harmadik készülék volt a nagyközségben, antennáját drótkötélből készítettük házilag. A részlet, a még futó bútorrészlettel együtt nagyjából elvitte az irigyelt mérnöki fizetésem zömét, szerencsémre a déli ebéd árát idejében lefizettem áldott emlékű Z. Rózsika néni magánkantinjában. A Teleenciclopedia nagyszerű tudományos, valódi ismeretterjesztő műsor volt, az említett M. Zaharescu mellett Florian Pittis is magyarázta a látnivalót, talán csak a rajzfilmek és ez a műsor volt teljesen politikamentes még az aranykorszakban is. Közben nőtt a készülékek száma, a fiatalok nemcsak hozzám jártak meccset nézni, és a kisiskolások is találtak néznivalót. Az orvosi rendelő udvarán két kisfiú, osztálytársak kardoznak, az egyik elrikkantja magát, én vagyok VIKINDZSI, ellenfele rádupláz, én vagyok TELEENCSIKLÓPÉDIA. A harcosok másodikosok lehettek… Ez a műsor a legidőtállóbb a hazai tévézés történetében, talán csak Stela Popescu versenyezhet vele, igaz, ő már csak egy patikareklámban… A magyar elektronikus sajtó matuzsálemi alakjai A Szabó család sorozat és Honthy Hanna voltak. Akkor született a vicc, miszerint a Fennvaló leküldte arkangyalát, pusztítsa el a bűnös emberiséget, de Pest tájékán még marad mozgás: Szabó bácsi, Icu és Halász Feri meg társaik megmaradtak az 1957 januárjában indított sorozatban, őket és Honthy Hannát nem lehetett elpusztítani… Emlékszünk rájuk??? Aztán változtak az idők, a hazai tévében már néha csak két főszereplő maradt, a sportnál volt ritkán Tudor Vornicu, de minden más műsorban ,,vor, nu vor, Nicu”. Emlékszünk a sorozatra, Nick și Samantha? Őket hamar felváltotta a Nic și savanta… Ha szójás volt is a szalámi, és szovjet pisztrángnak becéztük a fagyasztott halat, jégmadárnak a fagyasztott csirkét, de humorral túléltük a nehezebb, évekig tartó perceket. És a Királyhágón túl is volt humor, náluk nem volt kollektív gazdaság (szóhasználatunkban kolhoz), de volt T. Sz. Cs., azaz termelőszövetkezeti csoport – igaz, a bátrabbja továbbszolgáló cselédnek fordította tagjait –, az ismert magyar nótát pedig kissé átalakították: „Nem győztünk az angolokra várni, de várni. / Be kellett a téeszcsébe állni”. Onnan hozták a történetet, hogy amikor a Népstadiont felavatták, egy öreg nénike estig várt az atlétikaviadalon, várta, hogy a kalapácsvetés után mikor vetik utána a sarlót is… Azt, amit ’56-ban kivágtak a pesti srácok a zászlóból. Hetvenesek-nyolcvanasok, em­lékeztek erre még??? Szathmáry János, Gyergyószentmiklós [box type="shadow" ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]