tiszta égbolt
szórványos felhőzet
erős felhőzet
kevés felhő
Ember és medve. A két rivális
Politikusaink szembeszálltak a medvével. A szó szerinti, szemtől szembeni küzdelmet még éppen nem vállalták fel, egyelőre engedélyt kérnek a medvék és azok élőhelyének védelmezőitől, hogy hagyják már kicsit megnyirbálni a szerintük rohamosan szaporodó állatállományt. Azaz a környezetvédelmi szaktárca sürgős fellépését szorgalmazzák a székelyföldi medveállomány (vélt) elszaporodása kapcsán. Képviselőnk, Korodi Attila közleményben fejtegette, hogy „a tavaly érvénybe lépett, a medvék kilövésére vonatkozó tiltás idén komoly közösségi feszültségekhez vezetett, hiszen az állam semmilyen alternatívát nem nyújt a székelyföldi medveállomány ritkítására, amely igencsak komoly gondokat eredményez. Sürgős hatósági intézkedésekre van szükség, hiszen túlzottan elszaporodtak a medvék, és veszélyesek az emberi életekre. A kilövési kvótára azért is szükség van, mert másként nem lehet hatékonyan kezelni ezt az állapotot, a medvék elszaporodását. Mindemellett gondot jelent az is, hogy az állatok által okozott károkért nem vállal senki felelősséget, és nem kompenzálja az érintettetek az állam.” Tegnap a három székely megyéből több mint kétszáz polgármester, vadásztársulati vezető, közbirtokossági elnök fel is utazott Bukarestbe, hogy közvetlenül is segítséget kérjen a környezetvédelmi tárca vezetőjétől medve-ügyben.
Valóban, az idén már nyár elején ijesztő helyzet alakult ki, holott általában csak ősszel szokott ennyire intenzív lenni az ember–medve (v)iszony. Teljesen érthető, hogy a gazda félti termését, megélhetését és testi épségét a vadtól, és keresi a kiutat ebből a kelepcéből, és az is, hogy politikusaink is beszálltak a küzdelembe.
Furcsállom viszont azt, hogy eddig még nem láttam annak jelét, hogy alaposan, mindenféle érdekektől mentesen szembenéznénk a medvés helyzettel, megkeresnénk az okokat, kutatnánk az összefüggéseket, szakszerű magyarázatokat állítanánk fel. Vannak nemzetközi szinten is elismert szakértőink, akik alaposan ismerik a nagyvad életmódját, viselkedését, őket senki nem kérdezte meg, hogy mit gondolnak a kialakult helyzetről. Szerény ismereteim szerint egy lövöldözésmentes év önmagában nem indokolja a kora nyári mindennapos medvetámadásokat. Eközben nem beszélünk arról, hogy az ember, korábban a vadásztársulatok, mostanában meg a panziósok biztatására a vadőrök szoktatták rendszeresen ember közelségéhez, és tálcán feltálalt ételhez a barna bundást. Korábban azért, hogy könnyen belőhető legyen a vadásszal való találka helye, most meg azért, hogy a pihe-puha-távcsöves-ablakos fészekből kényelmesen nézhesse a Kárpátok óriását a kedves turista. Vagy arról sem esik szó, hogy a jó nagy hímekért fizettek a legtöbbet a külföldi vadászok, miközben azoknak jelentős lett volna a szerepük a populáció egyensúlyban tartásában (mert ez ideális esetben magától működik, egyszerűen úgy, hogy megölik a területükre tévedő fiatal medvéket). Arról is inkább hallgatunk, hogy az erdős élőhelyek fogyása csakis az ember számlájára írható, mint ahogy az is, hogy lassan alig maradt csendes, zavartalan terület, ahol békében meghúzódhatna a nagyvad. Láncfűrészek üvöltenek az erdő minden sarkából, kvadok, terepmotorok kergetik tovább a medvéket, amelyek ha „rátanulnak” az ember környezetében könnyen beszerezhető táplálékforrásra, azzal fognak élni. És ezt a viselkedésmódot adják át kicsinyeiknek is! Elfelejtjük azt is, hogy a sok erdeigomba-, vadgyümölcs-feldolgozó létesítése – bár a falusi embernek jól jön, de az erdő letarolásával jár, azaz a vadaknak nem hagyunk semmit!
Nem vagyok a medve kéretlen prókátora, sem sötétzöld aktivista. De látom, hogy milyen törékeny a természeti egyensúly, és sajnálom a benne élő embert, de az állatot is. Úgy vélem, hogy ennek a problémának minden vetületét alaposan meg kellene vizsgálni (talán a munkát egy szakszerű egyedszámlálással kellene kezdeni!) éppen azért, hogy fenntartható stratégiát lehessen kidolgozni a helyzet hosszú távú kezelésére, az egyensúly visszaállítására.
A medvék megtizedelése csak pillanatnyi és felületes megoldásnak tűnik, ha a maradéknak ugyanúgy nem lesz helye, zavartalan élettere és helyben tápláléka. A nagyvadat jól ismerő kutatótól tudom: a medve okos állat, és megkeresi a saját megoldását. Már annyira magunkhoz szoktattuk, hogy az sem igazán zavarja, ha az az ember közelében van. Sőt az is lehet, hogy főleg az ilyen élelmes, „opportunista” medvék örökítik tovább génjeiket ebben az ő szempontjukból sem rózsás helyzetben. És akkor mit csinálunk? Kilőnénk az összest?
Asztalos Ágnes
