Az antibiotikumos növekedésserkentők 2006-os betiltá­sáig az antibiotikumokat gyakran profilaktikusan al­kal­mazták, hogy segítsenek a malacoknak átvészelni a kritikus időszakot. A cink-oxid (ZnO) alkalmazása egy másik olyan intézkedés, amelyet már nem lehet alkalmazni a malacok hasmenésének megelőzésére. Hatékony alter­natívákra van tehát szükség.
Az elválasztási stressz közismerten negatív hatással van a bélflóra egyensúlyára és a gyomor-bél rendszeri funkciókra. A szopós malacok korlátozottan képesek só­savat termelni, de a természetnek van megoldása ennek a hiányosságnak a kompenzálására. A gyomorban jelen lévő laktobacilusok a koca tejében lévő laktózt tejsav előállítására tudják felhasználni. A természetben a malacok körülbelül háromhetes korukban kezdenének el kis mennyiségű szi­lárd takarmányt fogyasztani, amikor a koca tejtermelése már nem fedezi a tápanyagigényüket. A takarmányfelvétel növelésével a malacok gyomrában a hidrogén-klorid (HCl) termelését serkentik.
A malactermelésben, ahol az elválasztás három- vagy négyhetes korban történik, a malacok még mindig nem esznek jelentős mennyiségű szilárd takarmányt. Gyakran előfordul, hogy a malacok 50%-a legkorábban huszonnégy óra elteltével, 10%-a pedig csak negyvennyolc óra elteltével veszi fel az első takarmányt. Emellett a takarmányban lévő kemény szemek fizikailag károsíthatják a vékonybél falát.
A HCl-termelés csak csekély mértékű, a laktobacilusok laktózellátásának megszűnése, a változó takarmányfelvétel és a takarmány magas pufferkapacitása a gyomor >5 pH-értékéhez vezet. A magasabb gyomor-pH részben felelős az elválasztás utáni problémákért. Az 5-nél magasabb pH-érték, amellett, hogy közvetlen hatást gyakorol a gyomor mikroflórájára, az egész emésztőrendszerre és az emésztésre is hatással van. A magas pH kedvező bizonyos mikroorganizmusok, közöttük a kólibaktériumok és más savérzékeny baktériumok, mint a Salmonella typhimurium, Salmonella typhi, Campylobacter jejuni és V. cholerae számára.

A gyomorban a pepszinogén pepszinné való átalakulása, amely a fehérjeemésztésért felelős, savas körülmények között katalizálódik. A pepszin két pH-értéknél működik optimálisan: pH 2 és pH 3,5. A pH növekedésével az aktivitás csökken; pH 6-nál megszűnik. Ezért a magas pH rossz emésztéshez vezethet, és emésztetlen fehérje érkezhet a bélbe. Ott „takarmányként” szolgálhat a káros baktériumok számára, ami azok elszaporodásához vezet. A takarmány pH-értékének gyenge szerves savakkal történő csökkentését találták e problémák leküzdésére alkalmasnak. A szerves savak fő tevékenysége a gyomor pH-értékének csökkentésével függ össze, amely az inaktív pepszinogént aktív pepszinné alakítja át a hatékony fehérjehidrolízis érdekében. A szerves savak bakteriosztatikus és baktericid hatásúak is. A tejsav csökkenti a gyomor pH-értékét és késlelteti az enterotoxikus E. coli szaporodását. A sa­vanyítók enyhíthetik az elválasztás malacokra gyakorolt káros hatásait.
Az elválasztás kritikus időszakának leküzdéséhez és a teljesítmény fenntartásához a savanyítók hasznos eszközök lehetnek. Javítják a bélrendszer egészségét, serkentik az immunitást és tápanyagforrásként szolgálnak – miközben pozitívan befolyásolják a takarmány- és vízhigiéniát is.
A savanyítók szerepe a sertések takarmányozásában a takarmány tartósítószeréből a gyomor pH-értékének stabilizálójává vált, kompenzálva a fiatal sertések csök­kent emésztési kapacitását. Ma már az antibiotikus növekedésserkentők és a ZnO helyettesítésére használják őket, amelyeket sokáig az elválasztás negatív hatásainak enyhítésére alkalmaztak.
Általánosságban elmondható, hogy mind a szer­ves, mind a szervetlen savak és sóik szerepelnek a takarmányozásban, növelik a fehérje hasznosulását, különösen az elválasztott sertésekben, és javítják a termelési mutatókat. A takar­mányhoz vagy a vízhez adhatók.