A járványügyi korlátozásokat november 6-tól oldotta fel az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) két megye – Krassó-Szörény és Temes – kivételével, ahol még mindig található egy-egy gócpont. Fibula László juhtenyésztő, a Csíkdánfalvi Akkreditált Juhegyesület elnöke örül, hogy elindulhatott az export, de a járvány teremtette rossz helyzettel elégedetlen, mert a gazdák nem tudták eladni állataikat, ami pluszköltséggel terhelte a tenyésztőket – ráadásul az ár jelen pillanatban nagyon alacsony: élősúlyban kilónként 15 lej.

Járványnapló. Mint ismert, a kiskérődzők pestise július elején ütötte fel a fejét az országban. A járvány tetőzésekor összesen 64 gócpontot azonosítottak az ország négy megyéjében – Tulcea, Konstanca, Ialomița, Temes –, pillanatnyilag két bánsági megyében van egy-egy aktív góc. Az ANSVSA adatai szerint a járványban elpusztult 13 723 kiskérődző – 13 465 juh, 258 kecske –, valamint leöltek 212 157-et, amiből 209 598 juh és 2559 kecske. A november elején feloldott szigorú intézkedéseket – ami korlátozta a juhállományok mozgatását és értékesítését – szeptember 5-től vezették be az országban, először harminc napra, amit újabb harminc nappal meghosszabbítottak. A korlátozások feloldásához a juhtenyésztőknek a hatóságok felé megfogalmazott ultimátuma – tiltakozást helyeztek kilátásba – is hozzájárult, így a juhok szállítása az ország területén visszatér a normális kerékvágásba, mostantól csak mozgási dokumentumokra és megyei engedélyekre van szükség. Romániából Jordániába, Marokkóba, Líbiába és Szaúd-Arábiába irányul a juhexport, utóbbi azért nagyon fontos a jelenlegi helyzetben, mivel 50, 60, 70 kilós állatokat is felvásárol az ország, miközben Jordánia például csak átlagban a 40 kilogrammos állatokat vásárolja meg.

Irány a tenger
A Jordániába és Szaúd-Arábiába irányuló juhexport nor­malizálódott – már több Romániából induló szállítmányt is elküldtek –, és a dánfalvi egyesülethez tartozó gazdák is az elmúlt napokban rakták juhszállító teherautókra bárányaikat, amelyek mostanra a 45-50 kilogrammos súlyt is elérték a júniusi 30 kilogrammhoz képest. Mint megtudtuk, a bárányokat Konstancáig viszik a teherautók, ott behajózzák őket, és a kisebbeket Jordániába, a nagyobbakat Szaúd-Arábiába szállítják, ahol a helyi szokásoknak és szabályoknak megfelelően vágják le őket. Csíkdánfalván a közbirtokosság székhelyének udvarán rakodták speciális juhszállító kamionra a gazdák bárányait. Két konstancai rendszámú gépjárműre első körben összesen ezer állatot hajtottak fel, autónként ötszáz darabot.

Szállítás. A kikötőben a juhokat speciális állatszállító hajókra rakodják. Ezek a hajók többszintes állattartó fedélzettel rendelkeznek, ahol az állatoknak elegendő helyük van állni és pihenni. A hajókon gondoskodnak a folyamatos itatásról és etetésről, valamint az állatok hőmérsékleti komfortjáról, mivel az arab országokba vezető út jellemzően forró éghajlati övezeten halad át. Az arab országokban a juhokat gyakran vallási ünnepekhez kapcsolódóan vásárolják nagy mennyiségben, és levágásuk az iszlám vallás előírásainak megfelelően a „halal” módszerrel történik. A „halal” arab szó, jelentése „megengedett” vagy „törvényes”.

Európai piacok reményében
Fibula Lászlóval Csíkdánfalván, az egyesület székhelyén találkoztunk, s a pillanatnyi helyzetet átbeszélve meg­tudtuk, hogy bár a korlátozásokat megszüntették és elindulhatott az export – az egyesületen belül háromezer bárány maradt karanténban, amit most muszáj eladni –, az értékesítési ár nagyon gyenge a tavaszhoz képest. Akkor 22 lej volt az élő állat kilója, most pedig 15 lejért kénytelenek eladni, ami „nagyon nyomott ár, de jobb, mint a semmi”. A konkurencia hiánya miatt alakultak így az árak, mert az itteni gazdák csak az arab piacon tudják értékesíteni a jószágot – magyarázta Fibula. Megjegyezte, az egyesület számára nagy segítséget jelenthet a magyarországi Magyar Juh- és Kecsketenyésztők Szövetségével való kapcsolat, hiszen általuk az olasz piacra való kijutás jelentős előnnyel járna a székely gazdák számára, mert Európa felé nincs kapcsolat, és szeretnénk, hogy legyen. Mint kiderült, az úgynevezett selejtjuhokat – például az idősebbeket – is már augusztusban el kellett volna adni, de erre is csak most van mód. Ezek az állatok belföldi vágóhidakra kerülnek, és áruk jelenleg 5–8 lej között mozog.

Együttműködés. A Székely Gazdaszervezetek Egyesülete (SZGE) és a Magyar Juh- és Kecs­ketenyésztők Szövetsége nemrég együtt­működési megállapodást írt alá, amely új pers­pektívákat nyit a két szervezet közös munkájában. Becze István, az SZGE elnöke érdeklődésünkre a megállapodás jelentőségéről elmondta: az együttműködés mind­két fél számára előnyös lehet, mivel az itteni juhászok „eléggé ki vannak szolgáltatva a kupeceknek és mindenféle kereskedőknek”. A magyarországi szer­­vezetnek nemhogy értékesítési gondja nincsen, de még többet is el tudnának adni, ezért ezekre a piacokra a székelyföldi juhtenyésztő gazdák is rá tudnának termelni. Ebben a falugazdász-hálózat is nagy segítséget tud nyújtani. Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid, a JKÁSZ ügyvezető igazgatója pedig el­mondta: a juhállomány a három székelyföldi megyében körülbelül egymillióra tehető, ami kö­zel azonos a magyarországi állománnyal. „Úgy gondoljuk, hogy a székely gazdákkal való összefogás jelentősen kedvezőbb piaci helyzetet teremthetne, mert minél nagyobb a kínálat, annál erősebb a piaci pozíció” – fogalmazott.

Fekete bárány szerencsét hoz
A Dánfalvi Akkreditált Juhegyesületnek 160 gazda a tagja hat megyéből, ezek: Hargita, Kovászna, Maros, Brassó, Beszterce-Naszód és Bákó. Számos tevékenységet folytatnak – vezetik a törzskönyvezést, a bergési (fedez­tetési) naplót, elvégzik a tejkontrollt, valamint az állatok eladását is segítik. Fibula László, az egyesület elnöke a juhtenyésztés hagyományát nagyapjától örökölte. Ő maga az ezredforduló környékén vásárolta az első 150 juhát, és azóta gazdálkodik. Jelenleg 1400 darabot számlál az állomány, amiről gondoskodik, ebből 300 kecske. A nyá­jat saját és bérelt területen – ami 200 hektárt tesz ki – legelteti. Télire a szénát mindenki maga gyűjti be, az idén az időjárás kedvezett a szénacsinálásnak, nem kellett máshonnan vásárolni. A teleltetés idején egy juh három kilogramm szénát fogyaszt naponta abrak nélkül, gabonafélét – búza, kukorica – pedig 50 dekagrammot. A gabonaárak most az állattartóknak kedveznek, a ter­melőknek nem.

– Nagyon szerettem, szeretem az állatokat, mindig jól jönnek, főleg, ha szegénység van. A berbécsek között akadnak olyanok, amelyek a szívem csücskét jelentik. Fekete szőrű juhaim is vannak, azokat megtartom, mert szerencsebárányoknak tartom őket. Érdekes történet, hogy három éven keresztül mindig szilveszter éjjelén született fekete bárányom – jegyezte meg Fibula, aki 600 báránnyal maradt karanténban, az állatoknak pedig naponta 800 kiló gabonát kellett adni öt hónapon keresztül, ami hatalmas többletkiadást jelentett. – Minden rossz idő után jó lesz. Ha kapunk egy kis levegőt, úszunk tovább, kitartással lehet menni tovább. 

Ha megoldódnak a gondok, a Jóistennek köszönetet mon­dunk – fejezte ki reményét a dánfalvi juhtenyésztő gazda.

Ki fizeti a juhászt?
A juhágazat Székelyföldön számos nehézséggel küzd. Pél­dául nagyon nehéz juhászt kapni az állatok mellé, nagyon elöregedőben van a szakma, nem jönnek a fiatalok. Ha ember még kerülne is, nincs megfelelő fizetés. 

– A gépesítés és modernizáció is hozzájárul – számos gazda igyekszik juhfejő gépet vásárolni, ami kiváltja a ké­zi munkaerőt. Ugyanakkor kár lenne, ha visszaesne a juh­tartás jelentősége, és legelőink elvesznének, ugyanis a helyükön csak medvefészek lesz

– véli Fibula.
A gazda úgy látja: a legfontosabb, ha két lábon áll a gazdaság, vagyis a húsból és a tejből is bevételt szereznek. Hús szempontjából az a legjobb, ha húsvétra állítják elő a vágóbárányt, ugyanakkor a tejből készült sajtot, ordát, túrót is értékesíteni lehet a piacokon. A tejet is felvásárolják, viszont Csíkban, mivel messze vannak a legelők, nincsenek gyűjtőpontok, ugyanakkor Udvarhelyen és Keresztúr kör­nyékén működnek. A juhtej litere 5, míg a kecsketejé 4 lej. Sajnos a gyapjúra, mint kiderült, manapság már nincs kereslet.

Pálcával sem megy a hegyre
A Székelyföldön honos és tenyésztett juhfajtákról és azok hasznosságáról is szót ejtve, Fibula Lászlótól a lényeget kiemelve megtudtuk, hogy a modern fajták, bár húsformára jobbak, mint az őshonosak, a csíki hegyvidéki terepet nem bírják, nem valók erre a vidékre. Aki juhból próbál megélni, ide, a mi vidékünkre nem hoz modern ­fajtát. Mert a modern fajták, „ha pálcát adnak is a kezükbe, akkor sem mennek ki a hegyre”, fogalmazott.
A csíkdánfalvi gazda főleg szálas juhot – nevezik még gyimesi rackának is – tenyészt, de sokan tartják a vörös po­fájú berkét is, melynek van fekete pofájú változata is. Mindkét fajta jó húsra és tejre is. A szálas elérheti akár a 70 kilót is, a berke valamivel kisebb, körülbelül 50 kiló körüli. 

– Jordániában úgy tartják, hogy olyan jóízű hús, mint amilyen Romániából jön, sehol máshol nem létezik

– állítja Fibula, ismételten hozzátéve, hogy az eddig bevált őshonos fajtákat látja úgy, hogy a mi környezetünkben leginkább megfelelnek, mert „a modern fajták nem bírják az itteni környezetet”.

Őshonosok. A sárgafejű vagy vörös pofájú berke: elsősorban Erdélyben, Háromszéken és Hargita me­gyében tenyésztett fajta. A cigája fajtacsoportba tar­tozik, és külön típust képvisel az úgynevezett csóréhasú vagy kopaszhasú változata. A szálas juh vagy gyimesi racka Erdélyben és a Kárpátok hegyvonulatain tenyésztett juhfajta. A hortobágyi rokonától eltérően a kosok szarva csigaszerű, 1,5–2,25 csavarulattal. Bundájának színe fehér, szürke vagy fekete. A szürke és fekete változat feje, lába, körme is fekete. A fehér színváltozat esetén a fejen és a lábakon színes vagy kis méretű foltok lehetnek. Mozgása gyors, a vérmérséklet közepesen élénk. A legnagyobb juhfajta a rackajuhok csoportjában.