Elterelő manőverek

HN-információ
Én nem tudom megmondani ebben a pillanatban, hogy melyek a legsúlyosabb gondok a mai világban, de sejtem, hogy nem az a problémakör, amely a különböző nemi beállítottságú emberek életéhez, helyzetéhez kapcsolódik. És azt hiszem, az sem annyira fontos, hogy a férfi emancipáltabb-e, vagy a nő. Illetve – szerintem – nincsen különösebb jelentősége annak sem, hogy mely rasszhoz tartozunk, mennyire barna, fehér vagy fekete a bőrünk, s miféle előnyöket és hátrányokat élvezünk. Ezek mind-mind olyan összetevők, amelyek körül már sokat ügyködött az emberiség a letűnt generációk során, amióta az eszünket tudjuk és van kultúrtörténetünk. Mindenhez létezik törvényi és szabályozási szoftver, csak éppen alkalmazni kellene. Akár jól is csinálhatnánk mindent. Amikor a BLM-ideológia pusztítani kezdett az Amerikai Egyesült Államokban, jeles személyiségeket kértek fel, szólítottak meg, hogy foglaljanak állást egyik vagy a másik oldalon. Gondolom, ez azért fontos, mert stratégiai értéke van annak, hogy milyen intellektuális nagyágyúk és influenszerek sorakoznak ide vagy oda, mert könnyen lehet hivatkozni rájuk, és előtérbe lehet tolni őket, hogy lám... Volt olyan híresség, aki önként vállalt szerepet. Olyan helyzetbe került egyik-másik illető, hogy meggyőzött mindenkit, sokkal jobban jár, hogyha hallgat, és csak ül a babérjain. Ilyenkor derülnek ki komoly és lényeges részletek, hogy a sztár, a celeb – mindenféle kategória van a sport, a művészet, a politika és a gazdasági élet bugyraiban – intellektuálisan nulla. Vagy legalábbis selejt. De ki annyira éber és felvilágosult, hogy nem hagyja magát elcsábulni jobbra-balra, miközben a szem és az agy csak „rágógumizik”, ahelyett, hogy igazi élményeket, színeket, információkat és lelki táplálékot gyűjtene? Lehet programkavalkád, kánikula, uborkaszezon, én most azon gondolkodom, hogy miért van a kezemben ez az üres pillepalack, s miért élünk úgy a túlfogyasztás korában, hogy egyszer használatos tárgyak vesznek körül, s majd minden élethelyzet arra kényszerít, hogy feszt dobjunk el valamit? Vajon miért? Mintha ez lenne a jó és a gazdaságos. Az üdvös megoldás. Pedig ez nem így van. Állítólag azonban logisztikai szempontból így egyszerűbb.

Simó Márton



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!