Előtérben a tesztelés

HN-információ
A koronavírus általi fertőzések, illetve a fertőzésgyanú kapcsán mostanság sokat hallani a tesztelésekről, azok számáról és az eredmények megbízhatóságáról. Vélekednek, álláspontokat fogalmaznak meg illetékesek és kevésbé illetékesek egyaránt. A legvitatottabb téma talán (és nem csak mifelénk) a tesztelések száma: vannak, akik azt „tömegméretekben” tartják időszerűnek és indokoltnak, s vannak, akik ennek az ellenkezőjét látják szükségesnek. Ugyanakkor a teszteléshez kapcsolódóan már-már heti rendszerességgel jelentek, illetve jelennek meg miniszteri rendeletek. Amit talán leginkább kifogásolnak némelyek – s köztük tekintélyes orvosok is –, az az, hogy nem csupán az elvégzett tesztek számát kellene nyilvánosságra hozni, hanem azon belül a tesztelt személyek számát is, mert talán ez utóbbi lenne a lényegesebb. Igen, mert köztudott, hogy a tesztelések száma óhatatlanul nagyobb, mint a tesztelteké, lévén, hogy nem ritka az olyan személy, akik kétszer-háromszor is teszteltek, de akad olyan is, akit akár négyszer-ötször. A tesztek megbízhatósága tekintetében is vannak problémák, s az elmúlt héten maga az egészségügy-miniszter, ha árnyaltan is, de megpendítette azt egy temesvári esemény kapcsán. Egyébként szerinte jelenleg az országban 55 egészségügyi egység akkreditált a tesztelésre. Ez jóval nagyobb szám, mint a legutóbb nyilvánosságra hozott, de tudni kell azt is, hogy az április 13-án megjelent 2020/614-es miniszteri rendelet értelmében újabb 11 egészségügyi egység került fel az akkreditáltak listájára: a Galaci Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház, a Prahova Megyei Közegészségügyi Igazgatóság, a Ploiești Megyei Sürgősségi Kórház, a bukaresti Bioclinica Rt., a Beszterce-Naszód Megyei Közegészségügyi Igazgatóság, a fővárosi Carol Davila Központi Katonai Klinikai Sürgősségi Kórház, a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház, a Nagyszebeni Gyermekgyó- gyászati Klinikai Kórház, a fővárosi Lotus-Med Kft., a fővárosi Katonaorvosi Országos Kutató-fejlesztő Intézet és a Nagybányai Fertőző Kórház. Sajnos, ez statisztikai adat, mert a névjegyzéken szereplő 55 egység közül félhivatalos értesülések szerint legalább 4 jelenleg nem működőképes, ugyanakkor azok közül sok fogyóanyag- és létszámhiánnyal küszködik. Ez utóbbit maga a miniszter is elismerte, hozzáfűzve, hogy ez az oka a kapacitás beszűkülésének is. Szerinte az adott körülmények között naponta legfeljebb 4500-5000 tesztelést lehetne elvégezni, ilyenképpen pedig ellentmondásba került az egyik legnagyobb hazai szaktekintéllyel, Adrian Streinu-Cercel professzorral, aki 8000 napi tesztelésre lát lehetőséget. Ha csupán azt tartjuk szem előtt, hogy 55 egységben lenne lehetőség a napi rendszeres tesztelésre, akkor még az a 8000 sem sok, de sajnos erre valós emberi és anyagi lehetőség jelenleg nincs. Ugyanakkor az sem nevezhető rendjén valónak, hogy a tesztelési eredményekre gyakorta várni kell, s nemegyszer előfordult, hogy időközben a beteg elhalálozott, mint ahogy arra is volt példa, hogy negatív eredményű tesztelést követően a beteget hazaengedték, de egy utólagos tesztelés pozitívnak bizonyult. Temesvárom pedig 12 csecsemő tesztelése mutatta ki a koronavírust, hogy a megismételt tesztelés után már csak egy esetében volt pozitív az eredmény. Amúgy a tesztelésekre a költségvetésből előirányzott pénzösszeget is megemelték a mostani miniszteri rendelet révén. Az arra előirányzott pénzösszeg április 3-án még 29,7 millió lej volt, jelenleg pedig meghaladja a 36,2 millió lejt. A tesztelés kapcsán azt is meg kell említenünk, hogy a jelek szerint annak részletes és pontos nyomon követésére a minisztérium nagyon nagy figyelmet kíván fordítani. Erre lehet következtetni azokból a kimutatásokból, jelentésekből, amelyek a most megjelent rendelet melléklete tartalmaz, s amelyeket be kell küldeniük a minisztériumhoz az érintett egészségügyi egységeknek. (Például jelenteniük kell az adott hónapban realizált és lejelentett RT-PCR-tesztek összesített listáját, a tesztelt személyek nyilvántartására vonatkozó adatokat stb.) Számadat lehet, hogy több lesz, pontosabban többféle, de nem biztos, hogy a tesztelés görbéje meredeken fel fog ívelni, mint ahogy az sem biztos, hogy még aznap kézhez kap a kezelőorvos és a beteg egy minden vitán felül álló tesztelési eredményt. Adományok Az ugyancsak április 13-án megjelent 2020/615-ös egészségügy miniszteri rendelet révén újólag módosult és kiegészült a gyógyszerek, az egészségügyi anyagok, az orvosi készülékek, a védőoltások, szérumok és az azokhoz tartozó fogyóanyagok adományozására vonatkozó normákat jóváhagyó 2011/1032-es rendelet. Egy új bekezdés értelmében azon gyógyszerek esetében, amelyek fel vannak tüntetve a koronavírusos fertőzések kezelési protokolljában, az adományozási beleegyezést a Romániai Gyógyszer és Orvosi Készülék Országos Ügynökség (ANMDMR) bocsátja ki. A szóban forgó adományozott gyógyszerek esetében kivételes módon az érvényességi határidő kevesebb lehet, mint 8 hónap (az adományozási egyetértés kérelmezésének az időpontjától számítva), de nem kevesebb, mint 3 hónap. Ugyanakkor a szóban forgó gyógyszerek esetében kivételes módon el lehet tekinteni az Európai Bizottságnak ama felhatalmazáson alapuló 2016/161-es rendelete előírásaitól, amelyek az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek külső csomagolásán elhelyezendő biztonsági elemekre vonatkozik. Úgyszintén el lehet tekinteni egyes vonatkozó törvényes előírásoktól (mármint a származási helyre vonatkozóan) azon orvosi eszközök és berendezések esetében is, amelyek szükségesek a járvány megelőzésében és leküzdésében, valamint a koronavírusos fertőzések kezelése végett.

Hecser Zoltán



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!