Hirdetés

Előrelépés kórházbővítés és útfelújítás terén

HN-információ
Hargita Megye Tanácsa tegnapi ülésén jóváhagyta a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház második emeletének átrendezését, illetve az épület C szárnyának bővítését. A megyét vezető testület ugyanakkor több megyei út – földcsuszamlás által megrongált szakaszának – felújítását előkészítő szakértői tanulmányt is elfogadott, azonban kérdéses, hogy találnak-e majd kivitelezőt, aki elvégzi a munkát. [caption id="attachment_83397" align="aligncenter" width="1000"] Megtartotta első idei rendes ülését a testület. Fontos döntések születtek Fotó: László F. Csaba[/caption] A megyét vezető testület előbb a megyei sürgősségi kórház bővítéséről döntött. A tanácsülésen jelen volt Konrád Judit kórházmenedzser, aki elmondta, új, korszerű laboratóriumot szeretnének működtetni a bővítés után. Mint kifejtette: hamarosan lejár a kórház szerződése a laboratóriumi vizsgálatokat végző külső beszállító céggel, ezért az egészségügyi intézménynek égető szüksége van arra, hogy áprilistól már működjön saját, korszerűen felszerelt laboratóriuma. Hozzáfűzte: laboratórium nélkül egyetlen kórház sem működhet, legfeljebb a között választhatnak, hogy saját laboratóriumot működtetnek-e vagy kiszervezik azt külső cégnek. Borboly Csaba megyeitanács-elnök ugyanakkor elmondta: a laboratórium működtetéséhez szükség van munkaerő átcsoportosításra is, később a szükséges berendezéseket is beszerzik. A végeredmény pedig hatékonyabb egészségügyi ellátás lesz. A megyei tanács ezt követően elfogadta azt a szakértői tanulmányt is, amely a megye földcsuszamlás által megrongált útjainak felújítását készíti elő. Borboly Csaba elmondta: sajnos egy teljes évet kellett várni a szucsávai cég szakértői tanulmányára, amely a szakértői vélemény mellett az újraépítés módszerét is leírja. A tanulmányból kiderült, hogy a földcsuszamlásokat a mélyben zajló földmozgások okozták. Az elöljáró hozzáfűzte: most az az elsődleges feladata a megyének, hogy találjon megfelelő kivitelezőt, ugyanis ha nem épülnek meg ezek az útszakaszok, akkor egyes települések – a teljesség igénye nélkül: Énlaka, Etéd, Kőrispatak, Siklód, Küsmöd – elszigetelődhetnek. Kiss Előd-Gergely


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!