Egyetemistaként gyakran szoktam stoppolni, ilyenkor összegyűl négy-öt idegen, és hát valamivel el kell tölteni az időt, beszélgetünk. Van, hogy csak fecsegünk ki-ki a maga sorsáról, de előfordul, hogy komoly témák kerekednek ki. Az utakat szidjuk olykor, no meg mások vezetési tudását, majd onnan elkanyarodunk a rendszer téma felé, megállapítva: márpedig rossz a rendszer. Elsősorban az oktatással van gond, más országban tisztelik a tanárokat, mert az döntő, hogy valakit hogyan és mire tanítanak. Itthon sokszor lehet hallani, hogy a tanárok sztrájkolnak, mert fizetésemelést szeretnének, a szülők panaszkodnak, hogy a gyerek nem tud románul. Példát kellene venni azoktól az országoktól, amelyeknek jobb az oktatási rendszere, és több figyelmet szentelni az alapokra, az 1–8. osztályra. Aztán a megszokott téma a „nincs pénz”, az emberek dolgoznak, de nem fizetik meg őket, ezért mindenki külföldre megy. De a nagyváros, egy másik ország lehet, hogy anyagilag biztonságot nyújt, de mégsem a megszokott környezet. Itthon, ha kimegyünk az utcára, ismernek, köszönnek, és az jó érzés. Ezzel szemben a kolozsvári tapasztalatom az, hogy ott mindenki csak megy és lökdösődik, hogy kitörjön a járdán lévő sokaságból és haladjon, és senki senkivel nem törődik. De vannak még akik úgy gondolkodnak, hogy a régi otthon az ideális egy család számára, és ha eljön az idő, hazatérnek. Felmerült még egy érdekes gondolat, az, hogy az emberek külföldre utaznak szép tájakat, csodákat látni, pedig az ország egyik legnagyobb értéke a természet. Van itt hegy, tenger, dombok, folyók, gyönyörű tájak, egyszóval minden egy ideális kiránduláshoz. Ötletek, gondolatok hangzanak el egy utazás során. Ötletek, amelyek akár változást is hozhatnának. Így pedig nem értek már semmit, ha mindenki tudja, hogyan kellene előrelépni, akkor miért tartunk még mindig itt? Györffy Ibolya