erős felhőzet
Eligazító táblácskák
Hab 2, 1-4 „Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra. Az Úr szólt is, és ezt mondta: Írd le ezt a kijelentést, vésd táblákra, hogy könnyen el lehessen olvasni! Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg. Ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el: Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él”
Keresztény testvéreim! Az igaz ember hite által él… Az igaz ember hitből él…Szerintetek mennyire anakronisztikus, idejétmúlt ez a bibliai gondolat? Szerintem egyáltalán nem! Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy az igaz ember a hitélet eligazításai, útmutatásai mentél él… Környezetünk tele van út-mutatókkal, eligazítókkal. Az utcák azért vannak elnevezve, a metro- és megalopoliszokban megszámozva, hogy eligazodjunk. Az autósoknak azért állítanak forgalomszabályzó táblákat, hogy eligazodjanak, hogy fluenssé, folyamatosan haladóvá tegyék a forgalmat. Ezt a célt szolgálják manapság azok az eligazító programok, alkalmazások is, amelyek már egy okostelefon képernyőjén eligazítanak bennünket az ismeretlen környezetben. GPS, Wase. De ott vannak a tengerpartokon a toronyfények, a világítótornyok egykori lámpásainak modern örökösei, amelyek még intenzívebb és erősebb fénnyel adnak eligazítást a hajósoknak. Legutóbb a Balaton partján láttam ezeket az eligazító fényeket. Körös-körül a tóparti szállodák tetejéről, jól meghatározott elhelyezésben, szolgálják a vízi rendet, igazgatják a forgalmat.
És hogy egy picit még közelebb jöjjünk ahhoz lelki-spirituális üzenetvilághoz, amelyet ma boncolgatunk Habakukk próféta könyvéből, településeinken ott vannak a templomok, a templomtornyok. „Toronyiránt” – mondták egykor annak, akit a szomszéd felé útba igazítottak. És hiszem, hogy „toronyiránt” indulunk útnak jelképesen szólva alkalomról alkalomra, ünnepről ünnepre mi magunk is Istennek szent házába! Mert lelki útmutatásra, eligazításra vágyunk, ezért elmegyünk a hitnek forráshelyéhez. Számtalan más forráshely is létezik, úgy mint a természet, úgy mint a csendes, meditációra alkalmat kínáló zugai hajlékainknak, vagy éppen könyvtárak, előadótermek lelket áthangoló termei, de számunkra mégis szent ez a hely, Isten üzenetének kibomló világa, a templomi környezet.
Egy kicsit Habakukk prófétáról: Habakukk neve asszír vagy babiloni eredetű, és valamilyen meg nem határozható kerti növényre utaló név, személynév ez. A profetikus könyvét áthatja a fenyegetettség félelme, aggodalma, és lesújtó élménye. Habakukk Jeremiás kortársa lehetett, aki Jeruzsálemben élt. Működése Jójákim király uralkodása idejére tehető. I. e. 612-ben a babiloniak és a médek lerombolják Ninivét, Asszíria fővárosát, a Nimród által épített várost, és így örökre véget ér e nagyhatalom, az asszír birodalom aranykora. Ezt követően a babiloniak és az egyiptomiak harcolnak egymással a térség fölötti hatalomért. 605-ben Karkemisnél a babiloni koronaherceg Nabukodonozor hatalmas győzelmet arat az egyiptomi fáraó fölött, és így uralmuk alá vonják a térséget. 597-ben elviszik az első babiloni fogságra a térség népeit.
Habakukk ebben a történelmi szituációban tűnik fel és kér eligazítást Istentől. Ebben a kaotikus állapotban vár eligazító fényre, útmutatásra, és ezt kéri népe számára is! Istent kérdésekkel, kérésekkel ostromolja. Nem külső isteni megszólításra kezdi el gyakorolni a tisztét, hanem belső késztetésből fakadóan, önszántából. Úgy is fogalmazhatnánk nemzetféltésből. A világbirodalmak összecsapásának határmezsgyéjén egy kis közösségért fohászkodik a próféta. A qumráni közösség reményeit viszi Isten színe elé. Ők várják az utolsó időket, a végső igazság kiteljesedésének idejét. Ennek a kis mikroközösségnek ad értelmes várakozást / „vésett táblát” a próféta. Óriási dolog ez.
Őrhelyemre állok – írja a próféta. Miközben pompás harci paripákkal, harci kocsikkal és fényes fegyverzettel száguldoznak körülöttük az egyiptomi és babiloni harcosok, a próféta elfoglalja azt a kis szedett-vedett őrhelyet, amelyre állította őt a sors, az Isten! Nem hátrál, odaáll a bástyára, és figyel, vár! Mire vár? Az Isten szavára! Csodálatos bibliai kép ez! Szinte magam előtt látok egy klasszikus festményt, amint a harcok porfelhőjében egy próféta rendületlen hittel egy bástya ormán áll az isteni szóra várva? Abszurd, de mégis plasztikus kép ez.
Habakukk várakozása nem hiábavaló, hiszen Isten eligazítást nyújt neki e vészterhes időben. Egy érdekes feladatot kap Istentől a próféta: ezt a kijelentést, hogy „Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él”, táblákra kell vésse. Azt is kiköti az Isten, hogy könnyen olvasható módon, kell ezt kiviteleznie. A tábláknak egyértelműnek kell lenniük, és feltételezem, hogy mindezeket forgalmas helyen, sokak által látogatott helyeken, forgalmas utcákon, tereken kellett elhelyezze a próféta!
Nem akármilyen üzenet áll ezeken a táblákon! Isten üzeni a prófétán keresztül a népnek, hogy a babiloni és egyiptomi hatalmak összecsapásának idejében csak egyvalami tarthat életben benneteket, mégpedig a hit! Az igaz ember nem elbizakodottságból, hanem hite által él!
A történelem kontextusai ugyan sokat változtak azóta, de ez az isteni üzenet ma is megállja a helyét. Az ókori történetből a jelenkor dramaturgiai eseményei közé lépve, székely-magyar emberekként mit érzékelünk, milyen történések sodrában kell megmaradjunk?
Egyrészt a keleti és a nyugati geopolitikai törésvonal határán élve, fejünk fölött törékeny a béke. Másrészt, ha csak az országon belüli létünkön elmélkedünk, akkor is azt érzékeljük, hogy igencsak kiszolgáltatott ez a késői maradék- nemzeti közösség, amelynek tagjai vagyunk! Folyamatos az erődemonstráció, a katonai jelenlét, a csendőri és rendfenntartói megerősítés e két és fél megyében, ahol élünk. Ma még csak ünnepek – a román csendőrség, katonaság, tűzoltóság, és sorolhatnám ünnepe –, de hogyan is ünnepelhetnénk az ő fegyvereiket, harckocsijukat, felszereltségüket, fellépésüket, amellyel gyakran még a legártatlanabb figyelemfelkeltő eseményeinket „biztosítják”?
Habakukk próféta megerősít ebben az élethelyzetünkben. Egyrészt figyelmeztet, hogy az őrhelyet nem szabad elhagyni. Ki kell állni a bástyára és figyelemmel kell követni az eseményeket. Másrészt arra is megtanít a próféta, hogy miből lehet erőt meríteni, akkor, amikor „erőnk lankadt, szívünkben szégyen”(egyházi énektöredék). Ezekben a megpróbáló időkben nem az elbizakodottságot kell megerősíteni a szívekben, hanem a hit lámpásába kell olajat önteni, tanít a próféta, mert „az igaz ember hite által él”. A reménylett dogok által, ahogyan Pál apostol tapint rá a hit eszenciájára.
Isten embere nem keresheti a hatalmon lévők kegyét, nem élhet a hatalmaskodók morzsáján! „Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű” – figyelmeztet Isten embere a táblácskákkal, az eligazításaival. Éppen ezért számunkra, keresztény emberek számára teljesen egyértelmű, hogy az eligazítás csak azoktól származhat, akiknek szívében korlátolt dimenziókon túli remény ég, akik a hit által keresnek eligazítást nemcsak egyéni, de közösségi életük valóságában is.
„Ha kinek Isten úgy tartotta, / Hogy élnie kell, / Hogy félnie kell, / Álljon minden ároknál jobba // S álljon minden rossz hitnél jobba… / Álljon egy isteni sarokba, / Mert élnie kell, / Mert félnie kell. / S lángoljon az élete lobba, / Tisztító és mentő szent lobba.” – írja Ady a Szent lob című versében
Hiszem, hogy egy isteni sarokba áll maroknyi népünk. Élünk és néha félünk, aggódunk itt Székelyföldön, Erdélyben, azonban egyetlen jobb védő árka lehet mindannyiunk életének, ha megjobbítjuk hitünket és reményünket, mert ezáltal életet nyerünk Teremtő és Gondviselő Atyánktól.
Habakukk eligazító táblácskája mutasson nekünk utat! Ámen
Solymosi Alpár unitárius lelkész
