Élhetőbb jövő megteremtése a cél

HN-információ
Kihívásokkal és munkával teli év volt az elmúlt időszak Ülkei Zoltán, Bögöz község polgármestere számára, aki első mandátumát tölti a nyolc faluból álló község élén. Számos projektet újraterveztettek, folytatták a megkezdett munkálatokat, és több kisebb beruházást is megvalósítottak. – Milyen volt polgármestersége első éve? – Érdekes, kihívásokkal és munkával tele év van a hátunk mögött, úgy gondolom, azért, hogy megvalósítások is voltak. Igyekeztünk javítani a kialakult helyzeten, ahol szükség volt rá, és számos projektet, új elképzelést is útjára indítottunk az elmúlt időszakban. A futó projektjeinket is igyekszünk sikerre vinni, gondolok itt konkrétan a szennyvízépítési munkálatokra, amely Bögöz község falvait érinti. Folytattuk az elkezdett munkálatokat, bár a szükség úgy hozta, hogy módosítani kellett a terveket, amit úgy oldottunk meg, hogy közben nem kellett leállítani a munkálatokat. Bögöz községben négy-öt munkáscsapat dolgozott a szennyvízhálózat építésén egy időben. Módosításra szorult a projekt, hiszen az eredetiből legnagyobb sajnálatunkra kimaradt két kicsi falunk, Székelymagyaros és Mátisfalva, és így nem is indult el a szennyvízhálózat építése ott, viszont megpróbáljuk pótolni ezt a hiányosságot oly módon, hogy igyekszünk bekapcsolni a most induló pályázatokba. Tudni kell, hogy nyolc faluból áll Bögöz község, a községközpont Bögöz, ezenkívül idetartozik Agyagfalva, Székelydobó, Béta, Vágás, Székelymagyaros, Décsfalva, és Mátisfalva is. [caption id="attachment_135761" align="alignnone" width="1000"] A bögözi községháza[/caption] – Milyen projektek élveznek prioritást? – A szennyvízhálózat építése jelenti most számunkra a legnagyobb prioritást, ez két projekt keretén belül valósulna meg. Egyiket EU-s program által finanszírozzuk, az 2018-ban kezdődött, akkor írták alá a szerződést. Hiányossága ennek a projektnek, hogy volt egy keretösszeg, viszont abba csak három falu fért bele, Bögöz, Agyagfalva és Décsfalva. Csak a gerincvezeték építését tudták finanszírozni, a rácsatlakozások még nincsenek meg, és az út helyreállítási munkálataira, hogy olyan legyen, mint mielőtt feltörték, már nem jut a keretből. Ez még kérdéses, hogy miből valósul meg, hiszen eléggé összetörték, és amíg a rácsatlakozások nincsenek meg, addig nem is tudjuk megcsináltatni, hiszen akkor újra fel kellene törni, és az sem mellékes, hogy átadtuk a kivitelezőnek a munkaterületet, így ahhoz még nem is nyúlhatunk hozzá, amíg vissza nem adja a községnek. Reméljük, a legoptimálisabb forgatókönyv szerint egy éven belül véget érnek a munkálatok. Ugyanakkor derítőállomás építését is magában foglalja a projekt, amely Décsfalván alul fog megépülni, és amely mind a hat falut kiszolgálja majd, illetve azt a kettőt is idővel, amelyek egyelőre kimaradtak a tervezésből. A másik a projekt az Országos Településfejlesztési Program (PNDL) keretén belül fut, ott a kivitelezéssel jól állunk, Béta, Székelydobó és Vágás települések szennyvízhálózatának építését foglalja magában. – Milyen kisebb-nagyobb beruházás valósult meg még az elmúlt évben? – Közvilágítás újulna meg szintén hat faluban, kimaradna ebből a projektből a megyei út mentén fekvő két településünk, Bögöz és Décsfalva. Ott ugyanis pályázati pénzből korszerűsítenénk a közvilágítást, hiszen a műszaki feltételek, amelyeknek meg kell felelni, sokkal másabbak. Úgy tervezzük, hogy Környezetvédelmi Alapokból hívnánk le pénzeket e két falu közvilágításának megújítására. A község többi hat településén készítettünk egy számítást, kiszámoltuk, hogy mennyi energiát fogyaszt el a hat falu. Találtunk egy kivitelezőt, aki azt mondta, hogy az új közvilágítással megspórolt összegből fizetjük majd ki a munkáját, így tulajdonképpen lízingeljük az új közvilágítási rendszert, amíg meg nem térül a kivitelezőnek a beruházás összege. Ez kb. hét évet jelent. Annyival kevesebbet fogyasztanak az új lámpatestek, hogy a különbségből tudjuk fedezni a beruházás költségeit. Ennek még az is az előnye, hogy idáig csak minden második oszlopon voltak lámpatestek, most mindenikre kerültek, így sokkal jobban kivilágítottuk a közterületeket, utcákat. Nyílászárókat cseréltünk a polgármesteri hivatalon, hogy ezzel is takarékoskodni tudjunk a gázzal, a régiek ugyanis már nem zártak megfelelően, vásároltunk egy haszongépjárművet a községnek, és karbantartó csapatot is alakítottunk. Ez három emberből áll, akik tavasztól őszig folyamatosan karban tudják tartani az útszéleket, kaszálják, kátyúzzák a kövezett utakat, esővízsáncokat ástak ki stb. Ezenkívül minden faluban a ki- és bejárathoz egyaránt új falutáblákat szereltünk. Ezek azok az apró munkák, amelyeket sikerült elvégezni az elmúlt időszakban. Úgy szoktam mondani, hogy ezek olyan háziasszonymunkák, amelyek csak akkor észrevehetők, ha nincsenek elvégezve. Idén ugyanakkor befejeztünk egy régi projektet, elkészítettük az új óvoda épületét. Bár ez nem a mi érdemünk, mi csak idén befejeztük a beruházást, de nagyon örülünk neki, hiszen nagy szüksége volt már rá a községnek. Ez összetett projekt volt, országos programmal indult annak idején, de a magyar kormány is besegített, és a végén ugyancsak országos program által sikerült befejezni. A munkálatok még 2008-ban kezdődtek el. Az új épületben óvoda működik, de sikerült úgy megszervezni, hogy egy napközis csoport is helyet kapott. Erre is nagy szükség volt, ugyanis a dolgozó szülőknek jelent nagy segítséget. Agyagfalván már jó pár éve működik napközis csoport, de Bögözben mindeddig nem volt. A Környezetvédelmi Alapnál szeretnénk pályázni az iskolák hőháztartásának javítására. Általános iskola, vagyis 0–8. osztály működik Bögözben, Agyagfalván és Székelydobóban, Bétában elemi iskola működik 0–4. osztállyal, nincsen egyáltalán iskolánk Székelymagyaroson, Décsfalván és Mátisfalván, onnan iskolabusz szállítja a gyermekeket a szomszédos falvakba. [caption id="attachment_135762" align="alignnone" width="667"] Hunor és Magor lovas szobor az agyagfalvi emlékezés parkjában[/caption] – Milyen megvalósításra váró terveik vannak az elkövetkező időszakban? – Mivel most indulnak a 2021–2027-es projektek, ezért is nincs olyan sok megvalósításunk, hiszen erre az időszakra készültünk igazán. Telekkönyveztettünk sok középületet, terveket készíttettünk művelődési házak, kultúrotthonok felújítására. Az Országos Fejlesztési Társuláshoz nyújtottunk be kérést, hogy kerüljünk fel a pályázati listára. Ez meg is történt Béta és Vágás esetében, illetve rajta vagyunk a listán a bögözi és az agyagfalvi kultúrotthonnal. Ezek közül vannak olyanok, amelyek esetében muszáj elvégezni a munkálatokat, megjavítani a tetőszerkezetet, mert mostanra már veszélyessé váltak. A jelenleg futó szennyvízhálózat-építési pályázatunk önrésze igencsak jelentős, megközelíti a 6 millió lejt, ezért igencsak szoros a nadrágszíj, nem tudunk költekezni, takarékoskodnunk kell, hogy tudjuk előteremteni az önrészt. Amikor a végére érünk a munkálatoknak, akkor rendbe kellene tegyük azokat az utcákat, amelyeket feltörtek a kivitelezés során. Újraaszfaltozni, járdát építeni s rendbe tenni mindent. Székelymagyaros kimarad egy másik projektből is, egyedül ebben a faluban nincs bevezetve a gáz, azt is meg kellene oldani, tettünk már lépéseket ennek érdekében, de az eredmény egyelőre várat magára. Aszfaltút tekintetében egész jól állunk, minden településünkre aszfaltút vezet, a mellékutcák aszfaltozásával van még tennivalónk. Egyszer azonban a csöveket akarjuk belehelyezni a földbe, megteremteni az infrastrukturális feltételeket, és azután következhet majd az aszfaltozás, hiszen ellenkező esetben kénytelenek lennénk feltörni, annak meg semmi értelme. Igyekszünk megteremteni a feltételeket, hogy vonzóvá tegyük a falvainkat a fiatalok számára is, hiszen sajnos vannak elöregedő településeink. Célunk, tervünk a jövőben – bár egyelőre nem tudom, hogy mikor valósulhat meg –, hogy amikor befejezzük a földek telekkönyveztetését, a fennmaradó részt, ami a községnek marad, azt ifjúsági lakások építésére fordítsuk. Felosztanánk parcellákra és ingyen adnánk azon fiataloknak, akik építeni szeretnének rá. Úgy gondolom, ezzel lehetne fiatalítani a falvainkat. [caption id="attachment_135763" align="alignnone" width="1000"] Az agyagfalvi emlékmű[/caption] – Mire a legbüszkébb az eddigi megvalósítások közül? – A legbüszkébb arra vagyok, hogy a futó projektjeinket úgy tudtuk folytatni az elmúlt évben, hogy sem anyagiak miatt, sem bármi más miatt nem kellett leállítani a munkálatokat. A projekteket újraterveztettük, ami nem kevés pénzzel, feszültséggel és utánajárással járt, de mindezek ellenére a munka folyt zavartalanul. – Milyen a közösségi élet, kulturális, illetve sportrendezvényeket szerveztek idén? – Mivel a bizonytalanság volt a jellemző egész évben, ezért falunapokat nem is terveztünk idénre. Egy másik ok, amit már említettem, az a spórolás volt, ez is közrejátszott abban, hogy idén nem voltak ilyen jellegű nagyobb események. Ennek ellenére voltak rendezvényeik. Többek között fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte az önkéntes tűzoltó-alakulatunk, amire nagyon büszke vagyok. Számomra nagy biztonságot jelent, hogy van egy olyan csapat a községben, amelyre számítani lehet nemcsak tűz esetén, hanem árvizek, balesetek esetén is. Számos jól működő kulturális egyesületünk van a községben, amelyekkel jó viszonyt ápolunk. Október 16–17-én Agyagfalván ünnepeltük a Székely Nemzetgyűlés 173. évfordulóját. Tavaly is nagyon szűk körben sikerült megemlékezni erről, idén pedig egy kis emlékparkot alakítottunk ki, a református egyház és a magyar kormány támogatásának köszönhetően. A parkban Hunor és Magor lovas szobrot állítottunk, amelyet ünnepélyes keretek között lepleztünk le, szép rendezvényt sikerült köré szerveznünk.

Hadnagy Éva



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!