Javában tart a huszonötödik Minimum Party összművészeti tábor és szakmai fórum a kászonaltízi Tiszás-patak torkolatánál. Először veszek részt a táborban, mégis régi barátként üdvözölnek, azonnal befogadnak maguk közé. Többek közt ez a közvetlenség adja a művésztelep évtizedek óta tartó töretlen sikerét. Azok, akik évek óta visszajáró résztvevői a Kászonaltíz körzetében megszervezett Minimum Partynak, azt az életérzést keresik, amit más táborban nem találnak meg: a hatalmas fenyőfákkal körülölelt tisztáson, a Tiszás-patak torkolatánál a pihenés és alkotómunka mellett a baráti társaság, a közös alkotás élménye vonzza ide évről évre a művészeket. A Minimum Party-s szellemiség sokkal több, mint egyszerű kortárs alkotótábor: a természettel összhangban olyan produktumok létrehozása, amelyek egyszeriek és megismételhetetlenek, az itt született barátságok pedig örökre megmaradnak. Az egymás iránti nyitottság jellemzi a tábort, minden művész tiszteletben tartja kollégája művészetét, figyel rá és alázattal meghallgatja, tanul tőle. A táborvezető és főszervező, Lőrincz Ildikó majdnem a kezdetek óta részt vesz az összművészeti tábor életében, amely a Kolozsvári Magyar Diákszövetség rendezvényéből nőtte ki magát. Az évek során sokak által értékelt, minőségi alkotótábor lett, ahová mind a profik, mind az amatőrök vágynak, szeretnének bekapcsolódni. Amatőröktől is profizmus – Amatőr kezdeményezésként indult, és időközben a profizmus felé haladt annak ellenére, hogy amatőrök is részt vesznek mai napig. A diáktáborokat, amelyeknek kulturális programokat szervező csapata is volt, 1996-ig szervezték meg, és a továbbiakban is igény mutatkozott valami hiánypótló szervezkedésre. A térségben a homoródi diáktábor mellett a Szent Anna-tónál szervezték meg annak idején az azóta megszűnt AnnArt akcióművészeti találkozót, művészeti fesztivált, ugyanakkor a magyarországi Mediawave fesztiválokba is bekapcsolódtak azok, akik a művészetek iránt érdeklődtek – vezette fel Lőrincz Ildikó, hogy miért is volt szükség annak idején egy ilyen jellegű tábor létrehozására itthon. Furcsa, hogy a kezdeményező csapatban nem volt egyetlen művész sem: négy műépítész, egy fizikus, egy kertészmérnök és egy közgazdász alkotta a csapat magját. Olyanok, akik szívesen fogadták be a művészetet, művészetszemlélők és -kedvelők voltak, és érdekelte őket a kortárs művészet, részt akartak venni ilyen típusú alkotói folyamatokban. A homoródi diáktáborban találkozott a csapat a kászonaltízi jelenlegi iskolaigazgatóval, András Ignáccal, és ő csalogatta ide őket a Kászonjakabfalvától négy kilométerre lévő Salutaris-gyógyforráshoz 1996-ban, ahol az első három találkozót tartották. Aztán a terület és az épület magánkézbe került, ezért új helyszínt kellett keresniük a szervezőknek. – ’98 végén, másodéves művészettörténész-hallgatóként kapcsolódtam be a csapatba. Mivel az első három tábort nem nagyon dokumentálták, néhány fotó létezett csak, látni akartam valamit ebből. Az volt a tervem, hogy ha beszállok, dokumentálunk, katalógusokat szerkesztünk, hogy megmaradjon, hisz egyszeri és megismételhetetlen alkotások jönnek itt létre, erről szól a kortárs akcióművészet – számolt be Ildikó. 1999-ben összeszedték a meglévő fotókat, és 2000-ben meg is jelent az első négy tábort tartalmazó katalógus. 1999-ben még ő is ott volt az utolsó jakabfalvi helyszínen, és 2000-től átkerült a tábor az új helyszínre, Kászonaltíz fölé, ahol azóta mély gyökereket eresztett. – Az akkori csapat összetartó ereje Korodi Szabolcs építész volt, aki közben elment doktorálni Budapestre, és valakinek át kellett vennie a feladatokat. Akkor kerültem képbe, és azóta csinálom. Aztán ahogy kinőttük a diákszövetséget, befejeztük az egyetemet, egyre kevesebb kapcsolat maradt, a szervezők is munkába álltak, és kevesen tudtak két hetet szakítani a szabadságukból – mondja Ildikó. 2000-ben jegyezték be a Minimum Party Társaság Egyesületet a könnyebb pályázási lehetőségek miatt. A műhelyvezetők egy része évről évre visszatér, de újak is megjelennek. A tábor amatőr és profi művészek számára is nyitott, lehetőségük van itt együtt alkotni, de van, aki mérnökként, tanárként dolgozik a hétköznapi életben, itt belekóstolhat egy olyan alkotói folyamatba, amire máshol nincs lehetősége, és talán úgy tér vissza az életbe, hogy jobban megérti a kortárs alkotásokat, alkotókat. A jelszó: minimális körülmények közt kihozni a maximumot a természetben előforduló anyagok felhasználásával, a technikafüggő művészeteknek (film, fotó) pedig biztosítják a technikát. Vizuális körséta Az alkotások egy része megmarad, egy része semmivé lesz, az utolsó napon vizuális körsétán tekintik meg a résztvevők egymás munkáit. A különböző művészetekben alkotók többnyire összedolgoznak, a filmhez a zenészek zenét, a forgatókönyvköz az írók szöveget írnak, a fotós háttérképeket készít. Ha valaki képzőművészként jön ide, és zenélni akar, vagy filmet készíteni, megteheti, kipróbálhat valami teljesen mást. Megengedett az átjárhatóság a művészetek között. A tábor nagyon népszerű a magyarországiak és külföldiek körében is, a tábor lakóinak fele külföldi, olyanok jönnek, akik tudják, mi fogadja itt őket, akik a vadturizmust kedvelik, szívesen fürödnek patakban és alusznak sátorban. A szervezők jó kapcsolatot ápolnak a falu vezetőivel, András Ignác iskolaigazgató is rendszerint előadást tart a táborban. Tavaly jelent meg az elmúlt kilenc év lenyomata egy képes albumban, ennek bemutatására is sor kerül, ugyanakkor az elmúlt táborokban készült filmeket is újra levetítik, emellett szakmai előadásokon, workshopokon is részt vehetnek az érdeklődők. A műhelyek száma évről évre gyarapszik, ma már tíz műhely áll a résztvevők rendelkezésére. Nagy hangsúlyt fektetnek a fotós, filmes dokumentálásra, hogy megmaradjon az utókornak. – A legszebb ebben a történetben, hogy megmaradnak a kapcsolatok, sokan a tábor után is együtt alkotnak, igazából itt egy közösség épül, amelynek tagjai a hétköznapi életben is találkoznak, és tovább éltetik a kapcsolatot szakmai szempontból – összegezte Ildikó. Sokszínűsége miatt kedvelik a tábort Molnár István az egyetlen a régi tagok közül, aki kezdettől fogva minden táborban részt vett. Annak idején a csapatban ő volt a dizájner, plakáttervező, mára, Ildikó férjeként a szervezéstől kezdve a helyszín rendbetételéig mindenből jócskán kiveszi a részét. Húsz évvel ezelőtt a faluból mindenki gyalogszerrel, hátizsákkal a hátán érkezett a táborba, mondja Isti, csupán egyetlen autó volt. Aztán később maguk a táborlakók is rácsodálkoztak, hogy elrondítja a tájat a sok autó, de mára mindenki hozzászokott. A tábor összetétele vegyes, a kicsi gyerekektől kezdve a hetvenévesig valamennyi korosztály megtalálható. – Minket leginkább az mozgatott meg, hogy elkezdtünk kijárni Magyarországra a Mediawave fesztiválra, és szerettünk volna itthon is workshopokat szervezni. Ott ugyan nem volt annyi műhely, mint nálunk most, leginkább ők csak a vizuális művészetekre fektették a hangsúlyt, de mi sem ennyivel indultunk. Láttuk azt, hogy egyetlen műhelyvezetővel érdekes dolgokat lehet megismertetni a diákokkal. A rendszerváltás után voltunk, akkor nyílt ki a világ, és mivel a magyarországiak egy lépéssel előttünk jártak, lehetett tőlük tanulni. Négy műhellyel indultunk, ami minden évben bővült, ma már nyolc-tíz műhelybe jelentkezhetnek be az alkotni vágyók. Természetesen vannak átjárások a különböző műhelyekben, de épp a sokszínűsége miatt szeretik a Minimum Partyt: nemcsak vizuális művészetek vannak jelen, hanem zene, tánc, kézművesség, irodalom is. Az első években sokkal több installáció, performansz volt, ma már ritkábban látunk olyan alkotót, aki megfog valamit, és abból akar alkotni. Ma inkább a digitális fotózás, a filmkészítés népszerűbb, ezért korábban hívtunk olyan fotóst is, aki laborál, aki camera obscurát, lyukkamerát készített, fotókat hívott elő, hogy tanuljanak kézművesebb jellegű művészeti technikákat is a fiatalok – mondja István. Az idei tábor témája:Termékeny bizonytalanság A nem szokványos helyzet vagy az ebből fakadó lelkiállapot, a bizonytalanság lelkiállapota lehet termékeny, amikor arra ösztönzi az egyént, hogy ezt magában tisztázza, folyamatosan tovább gondolkodjon. Annak a helyzetnek a megfogalmazása, amiben éppen vagyunk, serkentőleg hat az alkotásra, ugyanakkor lehetséges, hogy amint megfogalmazzuk ezt a helyzetet, már kiléptünk a termékeny bizonytalanság állapotából. Vajon van-e lehetőség arra, hogy megtartsuk továbbra is a termékeny bizonytalanság alkotói állapotát? Kilépve egzisztenciális kereteinkből miképpen tudunk egy instabil állapotot fenntartani? Arra keressük a választ, hogy az alkotás folyamata miképpen oldhatná fel az ilyen bizonytalan helyzetet. Az alkotó egyén úgy véli, hogy értelmes, hasznos dolgot tesz alkotása során, ami más számára is megtapasztalható, átélhető, ergo segít másokon, azzal, hogy a maga helyzetét elemzi, boncolgatja, és kiutat vagy megoldást keres. Alkotóműhelyek: Zeneműhely (Miquėu Montanaro – Franciaország), Kortárs természet – vizuális műhely (Péter Alpár – Bikfalva, Kovászna megye), Filmműhely (Fogarasi Gergely – Budapest), Fotóműhely (Márkos Tamás – Kolozsvár–Budapest–London), Mozgásszínház műhely (Szabó Ágnes – Budapest), Interjúvolóműhely (Nagyálmos Ildikó – Székelyudvarhely), Filozófiaműhely (Pálfalusi Zsolt – Budapest), Kézművesműhely (Végh Éva – Kolozsvár), Élboy – kísérleti színház műhely – (Szabó Attila – Miskolc)

Nagyálmos Ildikó