A Gyergyótölgyes felé vezető göröngyös úton azon tűnődöm, mi a megtartó ereje ezeknek a világ zajától távol eső szórványtelepüléseknek, ahol mindennek sokkal nagyobb tétje van, mint a tömbmagyar falvakban. A népességfogyás, a pandémia által kiváltott bezártság, vagy akár a kultúra és a vallás szerepe is többszörösen felerősödik itt, a hegyek közé zárt, egykor székely határőrök által védett völgyben. Egy teljes napot a településen töltve, interjúalanyaimmal beszélgetve megtalálom a választ: az életerős magyar közösség energiája tartja fent Gyergyótölgyest. Többszörös szerepben, önkéntesként, egymást segítve – csak így lehet megmaradni a szórványban. Gyergyótölgyes – bár nincs rajta a legtöbb, Hargita megyébe látogató turista bakancslistáján, egy páratlan szépségű település, megszámlálhatatlan kis patakjával, a falu fölé magasodó Veres-kővel, épített örökségével, melynek legszembetűnőbb elemei az egykori határvadász laktanyák. Favágó kaláka és kulturális értékmentés A település egyharmada magyar nemzetiségű, és bár a népességfogyás annak minden tragikus hozadékával itt is tetten érhető, az a közel ezerfős közösség erős mag köré csoportosul. Közülük többen a kaláka szokását éltetve a plébánia udvarán favágással töltik a szombat délelőttöt. Velük dolgozik és ottlétünk idejére szünetet tart Márton István plébános. Ismeri a szórványt, annak minden előnyével és hátrányával, szépségével és nehézségével, hiszen ideérkezése előtt Gödemesterházán töltött 12 évet. – Egy szórványtelepülésen nemcsak lelkipásztora kell lenni a közösségnek, hanem a magyar nyelv és kultúra őrzőjének is. A körzet, amelyben szolgálatot teljesítek 35 kilométer hosszan, Gyergyóhollótól Hágótőig tart; előbbiben már évek óta nincs magyar oktatás, így a templom az egyetlen hely, ahol a magyar közösség találkozhat – indítja beszélgetésünket Márton István, aki négy évvel ezelőtt jött Gyergyótölgyesbe. Nemcsak vasárnaponként szól a hívekhez, mindennap mond néhány gondolatot az aktuális evangéliumból, vasárnapokon a Túlsóvíz falurészen lévő kápolnában, a központi templomban, valamint Gyergyóhollóban misézik, felváltva Hágótővel. Ennyi istenháza van ugyanis a körzetben, amelyek rendben tartása, fűtése, esetenként díszítése, valamint a temetők rendben tartása önkéntesek – általában egyháztanácsosok és családjaik – munkájának köszönhető. Erős „mag” a templom vonzáskörében A legtöbb egyházközségnél megfigyelhető, hogy a helyi közösségnek van egy „erős magja”, akikre mindig számítani lehet, ünnep- és hétköznapon egyaránt. És vannak, akik nagyobb ünnepeken templomba jönnek, de amúgy nem vesznek részt a közösség életében. Nagyon jellemző az utóbbi időszakban az is, hogy a már külföldön élő fiatal házaspár itthon szeretné kereszteltetni a gyermekét. Ez a jelenség látszólag javít a statisztikán, de hosszú távon ront, hiszen ezek a családok nem költöznek haza – mutat rá a plébános, hozzátéve, hogy idén november végéig 26 személyt temetett és négyet keresztelt, négy párt adott össze. Bár a statisztikák nem a legkedvezőbbek, a valóság ennél jóval árnyaltabb: felépült a közösségi ház, amely – a templom mellett – jelentős bázisa lett a közösségnek, helyet ad minden jelentős eseménynek. A templomtorony újrabádogozása két évvel ezelőtt fejeződött be, akárcsak a tetőszerkezet cseréje – emellett a mindennapi gondnoki teendők munkát adnak nemcsak a plébánosnak, hanem a közösség aktív tagjainak is. – Úgy érzem, nem kell temetni a szórványt, mert az a mag, aki a mindennapi életében, hitéletében és családjában tenni akar valamit, dolgozik és él. Egy kalákához bármikor összegyűl húsz ember, eljönnek a fiatalok is, van közösségi élet. Viszont egyértelmű, hogy mindenkinek több szerepe, feladata van, a papnak is – fogalmaz Márton István. A 852 katolikus hívet számláló három településen ünnepek, szokások és kulturális élet mind az egyház köré csoportosul: a búcsús ünnepek közösségi események is, amikor a másik falurész, illetve település lakói is eljönnek közösen ünnepelni. A világjárvány kitöréséig nagy népszerűségnek örvendett az elszármazottak találkozója, amelyet a tölgyesi búcsú ünnepén, Nagyboldogasszony napján szerveztek. A hagyományok megélése fontos, még akkor is, ha az ilyen határvidéken lévő települések esetében a közösségnek például nincs egységes viselete. Az egykor betelepített lakosság hozta ugyan otthonról a saját településén jellemző ruházatot, de a viselet kultúrája a nagymamák generációjával kihalt – magyarázza a közösség plébánosa. A legfontosabb: együtt lenni Ettől függetlenül Gyergyó­tölgyes több fiatalja ízelítőt kapott a néptánc, népzene világából Boldizsár Róbert és Annamária önkéntes munkája által. A fiatal házaspár 2014-ben költözött ide: a feleség gyergyótölgyesi származású, férje, Róbert pedig Kovászna megyéből való, ahol gyermekkorától a népzene és néptánc bűvöletében élt. A fiatalok Dimény Csaba nyugalmazott oktató kezdeményezésére létrehozták a Tölgyesi Gyopár Néptánccsoportot, 18 fiatalnak tanították nem hivatásosként a néptánc alapjait. Az akkori kisgyermekek mára kamaszokká váltak, tele kíváncsisággal, a világra való nyitottsággal, de egymás és oktatóik társaságát, barátságát ma is éltetik. Így a néptánccsoport ifjúsági csoporttá vált, ahol tizenöt fiatal találkozik hetente a templom hátánál lévő kis hittanteremben. – A népdal, a néptánc, az eseményszervezés a közösségépítés eszközei számunkra. Sohasem az a fontos, hogy mit teszünk éppen – rengeteg tevékenységünk van –, hanem az, hogy együtt vagyunk. Farsangi felvonulást és bált, nemzeti ünnepünkön előadást, anyák napi ünnepséget, hagyományos szüreti felvonulást, tematikus kirándulásokat szervezünk a magyarságtudat elmélyítéséért – sorolja önkéntes tevékenységeiket Boldizsár Róbert. Elmondása szerint lelkesedés és pozitív hozzáállás övezi munkájukat, hiszen ideérkezésük előtt nem volt, aki összehozza egy cél érdekében a közösséget. Most a gyermekeken keresztül, értük bekapcsolódnak a szülők, nagyszülők, rokonok és szomszédok. – A kis magot elültetjük, és talán évtizedek múlva kinő belőle egy hatalmas fa, amely a jövőt jelenti itt, Tölgyesen – hangsúlyozza reménykedve Boldizsár Róbert. Tölgyesen speciális engedéllyel működő összevont osztályokban 24 gyermek tanul óvodától nyolcadik osztályig. Jól felszerelt iskola és két új óvodaépület várja a gyermekeket, de a létszám alapján egyelőre nem fogják betölteni ezeket a tereket, csak az egyik épületbe költöznek be a kicsik. Turizmus és helyi kulturális értékek – a település szupererői Ahogy Bartis Zsolttal beszélgetek, a település életének több területéről tudok meg információkat, hiszen ő iskolaigazgató-helyettes, kántortanító, tornatanár és helyi tanácsos egy személyben. Ő is hangsúlyozza: az iskolai, oktatáson kívüli események és a templomban zajló tevékenységek szoros egységet alkotnak, hiszen a helyi katolikus közösség ad alapot mindezeknek. A 13 tagú helyi önkormányzatban jelenleg három tanácsos képviseli a magyarok érdekeit, fontosnak tartják ugyanakkor a turizmus fellendítését, amely a 127-es megyei út felújításával vehetné kezdetét. A húsz kilométernyi javítandó útszakaszból jelenleg öt kilométeren van aszfaltréteg és további öt kilométeren előkészítették a terepet az aszfaltszőnyeg leterítésére. – Gyergyótölgyesről könnyen elérhető a Veres-kő, a Vithavas, a Csalhó, ugyanakkor hasznosítani lehetne ásványvízforrásainkat is – vélekedik Bartis Zsolt. A településen kisebb panzióból csak 2-3 van, vendéglőt és szálláshelyet, valamint turisztikai csomagot biztosító tulajdonos Moldován Attila, aki a helyi magyar közösség eseményeinek is helyet ad, aktívan bekapcsolódva a szervezésbe is. – Kántorként kórust is működtetek, régi álmom volt, hogy létrehozzak egy négyszólamú kórust, ez mára megvalósult. Több fellépésünk volt határon innen és túl, lélekből énekelünk és elvisszük Tölgyes hírét. De legfőképp a helyi közösségnek szeretnénk örömet szerezni, készülünk a karácsonyi szentmise keretében zajló fellépésünkre – zárja gondolatait Bartis Zsolt. A főutcán végigsétálva a Veres-kő szikláira látok, ahol megcsillan a nap, és néhány pillanatra egy ragyogó szivárvány is megjelenik felette. A település értékeinek felfedezése biztosan nem merül ki egyetlen látogatásban: visszatérek még ide.

Boncina-Székely Szidónia