Az utóbbi időben jó néhány európai országban, köztük Szlovákiában, Csehországban, Magyarországon, Bulgáriában és országunkban is napvilágot láttak olyan vélemények, feltételezések, amelyek szerint Kelet-Közép-Európában gyengébb minőségű termékeket forgalmaznak, mint Nyugat-Európában. Köztük lévén mezőgazdasági eredetű termékek, illetve élelmiszerek is. Amúgy egyes vizsgálatok (elsősorban az anyaországi Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által elvégzettek) jobbára megerősítik „a szóban forgó kettős mérce” gyanúját. Hazai viszonylatban is folyamatban vannak bizonyos vizsgálódások, sőt a nép ügyvédje is eljárást indított, arra próbálva választ találni, hogy nem sérülnek-e az Alkotmánynak a jogegyenlőséget, illetve az egészség oltalmazásához való jogot szavatoló előírásai. Hazai viszonylatban az élelmiszeripar, illetve -piac kapcsán másabb jelenségek is kitapinthatók, bizonyos sajátos fejlemények bonyolítják ezt az amúgy is bonyolult szövődményes helyzetet. Mi is lehetne egy ilyen sokrétű, igen szerteágazó problematikának a kiindulópontja? A hazai élelmiszeripar, valamint a lakosság élelmiszerekkel való ellátása szempontjából meglátásunk szerint amolyan „barométer” lehet az export és az import alakulása. Mondjuk ezt annak okán, hogy ott ahol igen gazdag és megfelelő minőségű és egyben versenyképes áruval képes kirukkolni a mezőgazdasági szektor és az élelmiszeripar, ott bőven jut(hat) exportra is, s esetleg csak az adott országban meg nem termelhető (vagy adott periódusokban meg nem termelhető) egyes termények, termékek „hiányában” azokat óhatatlanul importálni (is) kell. Másabb termékeket esetleg csak választékbővítési indokkal. Nem így viszont azon országokban, ahol esetenként a háztáji gazdaságok sem képesek a saját fogyasztói igényeiket kielégíteni. Márpedig országunkban ez így van, mint ahogy az sem megy újdonságszámba, hogy a hazai élelmiszeripari külkereskedelem deficittel zárul. Hosszú évek óta. A múlt esztendőben a mezőgazdasági élelmiszertermékek külkereskedelmének mérleghiánya 557,4 millió euró volt, hatszorosa a 2015-ös esztendeinek! A hazai export értéke 5,95 milliárd eurót tett ki, ami 3,8%-os növekedést jelent 2015-höz viszonyítva, míg az import ugrásszerűen megnövekedett, nevezetesen 11,8%-kal, elérve a 6,51 milliárd eurót. Ez az érték történelmi csúcsot jelent. Azt is érdemes hangsúlyozni, hogy az export toplistáját nem termék, hanem egy termény, a búza vezette mintegy 7 millió tonnával, ami kétszerese a 2015-ös esztendeinek, s ami 1,14 milliárd euró értékű bevételt jelentett. (Egyébként a búzaexportőrök éllovasai jobbára külföldi érdekeltségű cégek.) A búza kapcsán még egy érdekes dologra hívja fel a figyelmet a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium: a 2016-os megnövekedett volumenű exportnak jelentős hányada a magyarországi és bulgáriai felvásárlásokból származik, amelyekre a konstancai kikötőből való reexportálás végett került sor. Az export termékek, pontosabban termények toplistáján szerepel még a repcemag, a napraforgómag, továbbá az élő állatok (szarvasmarha és juh). Az import esetében a leglátványosabb növekedés, 16,2%-os (ez abszolút számban kifejezve plusz 47,9 millió eurót jelent) a sertéshús esetében következett be, annak értéke elérve a 343,6 millió eurót, a behozatal mennyisége 197 000 tonna lévén. Hasonlóképpen növekedett a paradicsom- (beleértve az abból készült termékeket is) import is, elérve a 76,3 ezer tonnát, értékben kifejezve az 70,2 millió eurót jelentett, azaz 32,7%-os növekedést (értékben kifejezve a növekedési arány 17,3 millió eurós pluszt jelent) 2015-höz viszonyítva. Megemlíthetjük azt is, hogy majorsághúsból 15,4 millió euróval nagyobb értéket importáltunk, túróféleségekből 39 millió euróval nagyobb értékűt, tejből és tejfölből pedig 14,6 millió euróval többet. Visszatérve a húsra: az elmúlt esztendőben a húsféleségek importja (beleértve a fogyasztható szerveket is) elérte a 643,5 millió eurót, míg azok exportja alig 235,6 millió eurót tett ki. Ilyen körülmények között ugyan lehet szorgalmazni a húsexportot és üdvözölni például azt, hogy Kína megnyitotta sertéshúspiacát Románia előtt, de amennyiben a hazai hústermelés nem képes fedezni a helyi szükségleteket, akkor nem sok értelme van az export erőltetésének. Azaz igen, ha az kedvezőbb az exportőrök szempontjából, ugyanakkor a hazai árak alakulása szempontjából a fokozódó mérleghiánynak felhajtóereje lehet. Valószínű, hogy lesz is: a húsipari érdekképviselet részéről az elmúlt hét végén bejelentették, hogy a marhahús esetében máris megmutatkozott egy árnövekedési tendencia, a friss sertéshús esetében az e hónap folyamán körülbelül 20%-kal drágulhat, a húskészítmények ára pedig el 12%-ig. „Hússzegény” húskészítmények Nem véletlenül időztünk el a húsipar külkereskedelménél, mert annak esetében tapintható ki leginkább a deficit, s ennek megvan a maga jelentősége a termékminőség szempontjából is. Maguk a termelők is, legalábbis a hazaiak elismerik, hogy amikor fokozódik a kereslet, akkor fokozódik a „szójafelhasználás” is. Ez a dolog egyik vetülete, de talán nem is a legjelentősebb. Van más is: úgy tudni, hogy a „kettős mérce” érint egyes húsipari termékeket is. Erre vonatkozóan ugyan pontos és konkrét információkkal nem rendelkezünk, de az ismeretes, hogy az anyaországban a NÉBIH közleménye szerint 84 élelmiszert vizsgáltak meg, s azok között voltak olyanok is, amelyeknél minőségi különbséget vagy másabb eltérést állapítottak meg. Azonban nem nevezték „nevén a gyermeket”: a közleményben nincs konkrét utalás arra a 84 élelmiszerre, mármint tételes megnevezésük (márkanevük) vonatkozásában. Ez az óvatosság részben érthető, mert egy dolog bizonyos eltéréseket megállapítani és más a törvénysértés, a jogszabályellenes, a lakosság egészségét veszélyeztető élelmiszerek esetleges forgalomba hozása. Ami egyelőre tételesen felmerült, az az, hogy a lakosság nincs kellőképpen, illetve egyértelműen tájékoztatva arról, hogy az egyik vagy a másik termék esetében milyen minőségű nyersanyagot, összetevőket stb. használtak fel. De ha már itt tartunk, arra is utalnunk kell, hogy a kettős „mércével” sújtott országok esetében is voltak azok között bizonyos nézeteltérések és esetenként szemrehányás is. Magyarországon például többször is azt hangoztatták, hogy Lengyelországból nem megfelelő minőségű tojás érkezett (például 2016-ban), de panaszkodtak arra is, hogy Lengyelországból és Szlovákiából dömping áron érkezett tej és tejipari termék. Az olasz borászokat pedig 2014-ben azzal vádolták, hogy tisztességtelen konkurenciát jelent az onnan exportált borok hihetetlenül alacsony ára, ami veszélyezteti a hazai borászokat stb. Országunkban viszont a tejtermelők nemegyszer azt nehezményezték, rosszallották, hogy a Magyarországról behozott nyers tej az ő szempontjukból akár tisztességtelen konkurenciának is minősíthető. Nem akarunk rosszmájúak, s még kevésbé rosszindulatúak lenni, de egyes onnan érkező élelmiszeripari termékek hazai viszonylatban is „meglepetést” jelentenek, mármint a kiskereskedelmi árak tekintetében: Csíkszeredában például a minap 7,99 lej/kg-ért lehetett magyarországi virslit vásárolni, parasztkolbászt 11,99 lej/kg-ért, aszpikos pulykahúskészítményt 18 lej/kg-ért, s azokat le lehet öblíteni ugyancsak az anyaországból származó igen „versenyképes” borral, 6-7 lej/0,75 liter. Ha odaát az olasz borok áraira panaszkodnak, akkor a romániai borászok a magyarországira. Egyébként azt az illetékes anyaországi hatóságok is elismerik, hogy ott van olyan virsli, amely hústartalma alig 18%-os. (Amúgy Lengyelországból is érkezik „irigylésre” méltó árú virsli: a minap láttuk az üzletek polcain olyant, amelyik ára kilogrammonként 10 lej körül volt). Mindez nem azt jelenti, hogy a saját portánkon, azaz romániai viszonylatban is nincsenek silányabb, gyengébb minőségű húskészítmények, illetve élelmiszerek. Szépszerével vannak olyanok is, amelyek az üzletek polcaira olyan hústermékeket küldenek, amelyek árai jóval elmaradnak a tőkehős árától. Tehát abba a készítménybe belekerül egyéb olyan összetevők, amelyek révén jobb, kedvezőbb ár érhető el, s azt talán mondanunk sem kell, hogy a minőség „árán”… Riogatás okkal, ok nélkül Az, hogy a „kettős mérce” velejárója-e az a kampány, ami egyes hazai és külföldi élelmiszerekkel (ebben ez esetben beleértve egyes gyümölcsféleségeket, paradicsomféleségeket is) szemben bontakozott ki az utóbbi időben, nem tudni. Mert nem kizárt a véletlenek szerencsésnek nemigen nevezhető egybeesése sem. De miről is van szó? Egyes sajtóorgánumokban (mindenekelőtt kereskedelmi televíziókban) mostanság gyakorta „értekeznek” egyes élelmiszerek (például ikra, chips, popcorn, margarin stb.) egészségkárosító, s mint ilyen, veszélyes voltáról. Sokszor igen kategorikusan riogató hangnemben, akár hisztériakeltésről is beszélhetnénk. Azt senki sem vitatja, hogy vannak olyan adalékanyagok, tartósító és ízfokozó szerek, színezők stb., amelyek adott esetekben és feltételek közepette (például adott betegségekben szenvedő személyek esetében) veszélyt is jelenthetnek, de akár a C-vitamin-fogyasztás is veszélyes lehet, túlzott fogyasztás esetén. Tehát amire tulajdonképpen figyelmeztetni kellene, az az, hogy a potenciális vásárló tájékozódjon behatóbban, olvassa el figyelmesebben ama termék címkézésének szövegét. Vajúdó jogszabályozás Hazai viszonylatban a mezőgazdasági élelmiszertermékek forgalmazásának újabb sajátos gondját jelenti az importált termékek kiskereskedelmét „fékező” jogszabály vajúdása. A múlt esztendő júliusában megjelent 2016/150-es törvényről van szó, amely révén újólag módosították és kiegészítették az élelmiszerek forgalmazására vonatkozó 2009/321-es törvényt. Annak előírásai egy része már több mint hét hónapja hatályba lépett, de voltak olyanok is, amelyek gyakorlatba ültetése 2017. január 13-án vált volna esedékessé, de egyelőre csak „lebegtetésről”, illetve „kóválygásról” lehet szó. Többek között arról a szakaszról van szó, amely értelmében a kereskedelmi hálózat által értékesített friss terményeknek, illetve termékeknek legalább 50%-át az úgynevezett rövid láncon keresztül kell beszerezni. (Ez az előírás úgy került be a köztudatba, hogy a helyi, a romániai termelőktől kell beszerezni a friss élelmiszereknek több mint a felét.) A honatyák szándékai szerint ez az előírás a hazai mezőgazdasági szektor és élelmiszer érdekeit lett volna hivatott védeni, egyszersmind megkönnyítve a kistermelők piacra törését is. Az előírás gyakorlatba ültetése érdekében az említett határidőig ki kellett volna kérni az Európai Bizottságtól annak egyetértését is. Ez irányban a hazai hivatalosságok ugyan leveleztek az EB-vel, de érveik „súlytalanoknak” bizonyultak, s az EB februárban kilátásba helyezte, hogy e törvény okán kötelezettségszegési eljárást indít(hat) Románia ellen. Arra ténylegesen még nem került sor, s a parlamentben sertepertélnek a törvény kifogásolt szövegrészeinek a „csiszolásán”. Így például „az ellátási rövid lánc” fogalmát a „közvetlen partnerség” fogalmával helyettesítenék, a törvény szóban forgó előírásait nemcsak azon kereskedők esetében alkalmaznák, amely éves üzleti forgalma meghaladja a 2 millió eurót, hanem az összesre. (Amúgy nagyvonalakban hasonló sorsra jutott ama 2016/88-as törvény is, miszerint a friss tej címkézésén pótlólagos információkat kell, kellene feltüntetni.) „A rövid ellátási lánc” érvényre juttatásának van egy a maga nemében pikáns fejleménye is: a múlt esztendőben, hogy eloszlassák azt a kételyt, miszerint az értékesítési körből kizárnák a határon túli beszállítókat, az EB társfinanszírozásával felépült a Iași megyei Letcani községben a Transagropolis elnevezésű nagykapacitású raktározási-tárolási központ, ahova várták a hazai, az ukrajnai és a moldáviai beszállítókat, hogy majd onnan nagy tételekben lehessen a különböző terményeket továbbítani az üzletláncoknak. Bérlő nemigen jelentkezett, s most már biztosra vehető, hogy vissza kell fizetni az EB-nek az általa társfinanszírozói minőségében folyósított 2,8 millió eurót. És ha már az ilyen a maguk nemében érdekesnek tartott történéseknél tartunk, akkor arra is utalhatunk, hogy a kormány jóvoltából beindult a korai paradicsomtermesztést ösztönző, anyagilag is támogatott program. Egyes értesülések szerint a hazai termesztésű üvegházi paradicsom napokon belül a piacra kerül, várhatóan kilogrammonként 30 lejes áron. Ez egy kicsit borsos ár, s ugyanakkor azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a külföldről behozott, hivatalos Eko-tanúsítvánnyal is rendelkező paradicsom ára 15-16 lej/kg körül van… Vágóhíd nincs, hús van Szűkebb pátriánkban, Hargita megyében egyes helyi készítmények kapcsán ugyancsak megfogalmazhatóak, ha nem is bírálatok, de bizonyos fenntartások mindenképp. Hogyan is beszélhetünk helyi alapanyagról, a helyi és hagyományos húskészítmények esetében olyan körülmények között, amikor azok alapanyaga (a hús) nemigen lehet helybéli. Jelenleg ugyanis egyetlen vágóhíd sem létezik megyénkben, sőt megyénk tőszomszédságában lévő településeken sem. Az viszont nehezen hihető, hogy innen 100 kilométerre vagy annál is távolabbra elszállítják a helyi tenyésztésű sertést, s majd levágás után hasított „formában” visszaszállítják. Sokba kerülne ez a coconkáztatás. Másképpen fogalmazva valami csak nincs rendjén, esetenként az egyik vagy a másik helyi termékkel. Ilyen vonatkozásban, de másabb összefüggésben arra is utalhatunk, hogy megyénkben nem állítanak elő burgonyalisztet, sem pedig burgonyapelyhet, de az viszont belekerül egyes pékipari termékekbe. (Egyébként láttunk olyan babérlevelet, amelynek csomagolásán ott szerepelt a Góbé „márkanév”.) Lévén, hogy a helyi, a hagyományos termékek, valamint a kézműves termékek tárgyköre az élelmiszer-kereskedelemnek, s annak megvannak a maga sajátosságai, indokoltnak tartjuk külön taglalni annak egyes vetületeit, vonulatait, erre megpróbálunk sort keríteni a jövő hét folyamán. Hecser Zoltán