Kevesebb vadkárt jelentettek tavaly a megyei környezetvédelmi ügynökségnél a Hargita megyei gazdák – tudtuk meg Domokos Lászlótól, a hivatal vezetőjétől. Ám a szakember szerint a javuló mutató nem a vetéseket és a haszonállatokat elkerülő vadak, sokkal inkább a kártérítési procedúrába belefáradt gazdák magatartását tükrözi. A környezetvédelmi szakembert a vadgazdálkodásról, valamint a Hargita megyei erdőkben élő medve- és farkaspopuláció létszámáról faggattuk. [caption id="attachment_21694" align="aligncenter" width="1000"] Domokos László, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője: az emberek megunták, hogy évekig várjanak a pénzükre Fotó: Domján Levente[/caption] A bejelentések száma alapján 2014-hez képest – a vadkárokat felmérő bizottság tagjaiként – kevesebb helyszínelésre hívták tavaly a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség szakembereit. Csakhogy Domokos László, az intézmény igazgatója szerint ebben a bürokráciának, a kártérítési rendszer bonyolultságának és a kárenyhítési kifizetések elhúzódásának van meghatározó szerepe. Úgy gondolja, sokan épp ezért nem dokumentálták és nem is jelentették a gyümölcsöseikben, mezőgazdasági növénykultúráikban, jószágállományukban keletkezett vadkárokat – megunták, hogy a kártérítésként elérhető néhány száz vagy ezer lejre évekig kell várni. Még nem rendezték a tavalyi vadkárokat Hargita megyében a hivatalhoz tavaly 177 vadkárbejelentéssel fordultak a gazdák, ebből 101 esetben a medvék, 17 esetben a farkasok, a többi esetben pedig a nem védett fajok – őzek, vaddisznók – okoztak károkat. Utóbbiak esetében a gazdák kártalanítására a törvény a helyi vadásztársulatokat kötelezi. A károsult gazdákkal a kiegyezés és a kárösszegek rendezése ilyen módon a megyében az 55 vadászterületet ügykezelő 18 vadásztársulatra hárul – a gazdák kártalanítása azonban az esetek többségében korántsem zökkenőmentes. Ami a védett vadak által okozott károkat illeti, a kártérítés-igénylési dokumentáció ellenőrzésében, összeállításában igen, a kifizetési folyamat gyorsításában viszont az ügynökség nem tud segíteni a károsultaknak. Domokos László keserűen jegyzi meg, hogy a megyei környezetvédelmi ügynökségeket arról sem tájékoztatják, hogy a brassói szakhatóságon keresztül a környezetvédelmi minisztériumhoz eljuttatott ügycsomók elbírálása és a megállapított kártérítési összegek kifizetése hol tart, miért késik, hogy áll. A szakember egyébként úgy tudja, a szaktárca a 2015-ben lejelentett vadkárokra még nem folyósította a kártalanítási összegeket, a 2014-es esztendőből viszont – információi alapján – a Hargita megyei gazdák felé nincs elmaradás. – Számos alkalommal kértünk visszajelzést, de nem kapunk. Ismeretségi alapon tudtam meg, hogy a 2014-es kifizetések rendeződtek, a tavalyiakat viszont még mindig várakoztatják – ismerte el lapunknak a szakember. Projektek agrárpolitikára, medvére, farkasra A környezetvédelmi ügynökség tavaly lezárt projektjei közül Domokos László az Európai Unió közös agrárpolitikáját, valamint a hegyvidéki gazdálkodói gyakorlatokat népszerűsítő PACINFO projektet említi, míg az elkezdett és idén is zajló uniós projektek közül a megye területén élő medvék és farkasok megfigyelését és létszámfelmérési eljárásainak pontosítását szolgáló Wolf Life és Life Ursus programokat emelte ki. A PACINFO szélesebb körű, az ország 15, hegyvidéki övezetbe sorolt megyéjének környezetvédelmi ügynökségeire kiterjesztett projekt volt, ezzel szemben a 2014-ben elindított, négyéves kifutású Life Wolf programban három, a legjelentősebb farkaspopulációval rendelkező megye – Hargita, Kovászna és Vrancea – társintézményei vesznek részt, de összesen hat megyére kiterjedően. – A farkas-projekt számos akciótervet tartalmaz. Ebből az egyik legfontosabb a farkasok mozgásának, életterének vizsgálata, valamint a létszámfelmérési módszerek javítása. A farkasok létszáma Európa-szerte csökkenőben van, ezzel szemben nálunk stagnál. Ez is jelzi, nálunk az élőhelyek még megfelelnek a nagyragadozóknak – hangsúlyozta az ügynökség vezetője. A Környezetvédelmi Ügynökség amúgy a megyében élő farkas-állományt 350-450 egyedre becsüli, ehhez képest a vadásztársulatok saját megfigyeléseik alapján 616-ot jelentettek. – Százszázalékos számolást a vadak esetében nem lehet végezni, a becslés pedig becslés marad. A farkas különösen óvatos állat: a létszámukra csak a nyomaik, a leggyakoribb előfordulási, találkozási helyeik és az ürülékük után lehet következtetni. Egy farkas napjában nagy, akár több tíz kilométeres, adott esetben ötven kilométeres területet is bejár – tette hozzá. Játék a számokkal Domokos László viszont úgy véli, a vadásztársulatok nemcsak a farkasok, hanem a medvék esetében is rendre túlbecsülik az állományszámot: e mögött azonban nem csupán megfigyelési, módszertani eltérések, hanem sajátos gazdasági érdekek is húzódnak. Így például míg az ügynökség felmérése szerint a Hargita megyei erdőségekben 800-1000 medve él, addig a vadásztársulatok legutolsó összesítésében 1410 egyed szerepel. – Úgy gondolják, ha túlbecsülik a védett állományt, nagyobb kilövési kvótát kapnak. De ez nem így történik. Legutóbb is csak tizenkettővel többre, összesen 65 medvére kaptak a minisztériumtól kilövési engedélyt, szóval a növekedés nem jelentős mértékű – jegyezte meg Domokos. A szakember a medveállomány szabályozása kapcsán nagyon fontosnak tartaná, hogy a kilőhető egyedek kiválasztásánál ne csak a trófeaérték, hanem a szelekciós szempontok is érvényesüljenek. – Ha rendre csak a nagy medvéket lövik ki, felborul a természetes szelektálódás. A legnagyobb, legerősebb egyedek sok esetben a párosodás érdekében megölték a bocsokat, a gyengébbeket, és ez része volt a természetes kiválasztódás folyamatának. Mára viszont a trófeavadászat és az állomány nagysága egyértelműen a minőség rovására ment. Több a „kicsapongó” medve. A szakértők véleménye szerint az állomány felhígult – summázta Domokos. Az ügynökség igazgatója másrészről viszont a vadásztársulatok döntéseit is megérti, akik – gazdasági kényszerből – a trófeavadak értékesítéséből származó bevételeikből a vadászterületeiken élő vadállomány etetésének, téli takarmányozásának, a vadőrök bérének és üzemanyagszámláinak, a vadlesek építésének, karbantartásának költségeit, és nem utolsósorban a nem védett vadak által okozott mezőgazdasági károk ellenértékét is ki kell termelniük. Domokos értékelése szerint a Hargita megyei vadásztársulatok e téren jól gazdálkodnak erőforrásaikkal. [box type="shadow" ]Medvemozgás: meglepő dolgokat árul el a jeladó A műholdas nyomkövetőt farkasoknál nem, csupán medvék esetében alkalmazzák: az állatra csatolt helymeghatározó készüléket a Hargita megyei populációban jelenleg 4-5 medve viseli, jellemzően azok, amelyeket az ügynökség munkatársai különböző okok miatt befogtak és áttelepítettek. Ilyenek például a Tusnádfürdőről a kukák fosztogatása miatt befogott medvék, amelyek közül például a legutolsó – három bocsával járkáló – nőstény medvét Háromkút környéki erdőkbe költöztették át. A medve egyébként – a jeladó tanúsága szerint – félévnyi kóborlás után visszatért Tusnádfürdőre, mondta el érdekességként Domokos László. A néhány kiválasztott egyed nyakára csatolt jeladó amúgy nemcsak a medvék mozgásáról szolgáltat értékes információkat a szakembereknek, hanem – amint azt a tavalyi, korondi-farkaslaki eset is bizonyította – az orvvadászok ténykedéséről is. A nyomkövetők beszerzése és felszerelése ugyanakkor nem olcsó mulatság: egy-egy ilyen készülék 2-3 ezer euróba (mintegy 9–13 ezer lejbe) kerül. – Aztán a jeladó öv idővel vagy visszakerül a tulajdonoshoz, vagy sem. Olyanok is vannak, amik eltűntek. Bereczki Leonárdóról, a balánbányai medve-visszavadító központ vezetőjéről például konkrétan is tudom, keresett és sikeresen talált is meg olyan jeladót, ami leesett a viselőjéről – fűzte hozzá az intézményvezető.[/box] Domján Levente