tiszta égbolt
Együtt kötelezőt
Általában nyűgként éljük meg a kötelező feladatokat a mosogatástól a hivatalos ügyek intézéséig, s lázadunk a szabályok ellen, amelyek korlátok közé szorítanak. Talán így emlékszünk a kötelező házi olvasmányokra is, amelyek hasznosságáról vagy épp fölöslegességéről egyaránt találunk érveket a szakkönyvekben és az internet sötét bugyraiban. Egy lista, melynek tételeit a vakáció végére ki kellett pipálni. S aki teljesítette, ha felszínen meg is tartott pár kedvenc írót vagy költőt, a többit eltemette lelkének azon szegletébe, ahol a letudott dolgok szenderegnek békésen. Mert aki ifjúkorában is könyvmoly volt, hajlamos azt hinni, hogy jól ismeri a klasszikusokat, s azok aligha tudnak újat mondani neki. S miközben az otthoni könyvespolcról csak nagytakarításkor kerülnek le a szülők által vásárolt, vagy épp a ballagásra vagy jutalomként kapott könyvek, melynek lapjai egyre sárgábbak, folyamatosan újabb, divatosabb művek után ácsingózunk.
Közhely pedig, hogy egy-egy könyv mást jelenthet számunka tíz vagy húsz év után újraolvasva, arról nem is beszélve, hogy bármennyire is faljuk a könyveket, lehetetlenség mindent elolvasni, amit eddig írtak. Ezért is tartom fontosnak a könyvtár azon kezdeményezését, hogy évente felolvasómaratont szervez, ahol egy-egy meghatározott szerző műveiből kell felolvasni. Kell, tehát annak, aki szeretne bekapcsolódni, kötelező. Mint hajdanában a házi olvasmány, csak most épp fordított listát írok, s a célom nem az, hogy minél gyorsabban túllegyek a néhány kiválasztott művön, hanem hogy minél többet elolvassak azért, hogy a legmegfelelőbbet, a hozzám leginkább közelebb állót válasszam. Kötelező, s mégis boldogan merülök el a betűrengetegben. Talán soha nem tudtam volna meg, hogyan sebesítette meg magát kilencéves korában egy puskával az, akit eddig főleg az Ábel-trilógia, a Rendes feltámadás és a Bölcső és bagoly alapján kategorizáltam, vagy hogy mit gondolt, amikor három órát a főszolgabírói hivatalban kellett éjszaka töltenie, ott sárga bárcával igazolnia magát, és kiutasító jegyzőkönyvet írnia alá, majd csendőri vigyázat mellett aludnia egy jéghideg szállodai kuckóban, ha nem kezdek el keresgélni a felolvasásra.
Aztán a maraton napján ismételten meggyőződtem arról, hogy az olvasás nem feltétlenül magányos tevékenység, s arról is, hogy nem csak a vadvízi evezés, vagy a zárt szobából ügyességi feladatokon keresztül való kijutás lehet csapatépítő jellegű, hanem az olvasás is. Miközben osztálytársak, kollégák és családtagok veszik át a stafétát, nemcsak az író gazdag életműve elevenedik meg, hanem azon is elgondolkodom, ki, miért és hogyan választott, s csettintgetek magamban egy-egy humoros írás hallatán. Kötelező volt, s mégis oly sokféle lehetőséget kínált fel. S kell-e tudnom többet a szomszédról, az ismerősről vagy épp egy idegenről annál, mint hogy mit olvas szívesen?
S közben a nagyvilágban közel negyvenezer ember hozzánk hasonlóan nyitotta ki a köteteket, vagy keresgélt az interneten erre a napra készülve, majd szánt rá egy rövid időt munka, tanulás közben, hogy felolvassa kedvencét, s meghallgasson néhányat a mások által választott írásokból. Mert ez is előnye a rendezvénynek, hogy ha csak egy rövid időre is, de kiszakít a mindennapokból, hogy együtt olvassunk kötelezőt.
Háromszéki Eszter
.jpeg)
