Hirdetés

Együtt Kányádért kezdeményezés: Holland sajtokat készítenek

HN-információ
Sajtkészítő tanfolyammal indult újra januárban a református egyház szervezésében az Együtt Kányádért fórum, ahová szívesen várják a kányádi, jásfalvi érdeklődőket. Sógor Géza tiszteletes a rendezvényekkel szeretné felrázni egy kicsit a helyi közösséget. Sajtkészítést tanulnak Kányádon. Követik a jó példát                                                           Fotó: Nagyálmos Ildikó Nyílt fórumként indult útjára az Együtt Kányádért kezdeményezés: tavaly kérdőíveket juttattak el lakossághoz, amelyben arra a kérdésekre keresték a választ, hogy melyek a települések erősségei, gyengéi, lehetőségei. – A válaszokból leszűrhető, hogy a helyiek is szeretnének hozzájárulni a település fejlődéséhez, élhetőbbé válásához, ám nem mindig kapnak teret, hogy nyilvánosságra hozzák véleményüket – mondta el megkeresésünkre Sógor Géza lelkipásztor. Ezen szeretne változtatni az Együtt Kányádért fórum – tette hozzá. Az elmúlt időszakban tulajdonképpen egy nyílt fórumként működik a kezdeményezés, ahol elsősorban a felmérés kérdéseire érkezett válaszok, javaslatok megvitatása volt a cél. Ugyanakkor nemcsak szóban, hanem tettekben is megmutatkozott a tenni akarás szándéka: több kalákát szerveztek, közösségi tereket, illetve patakmedreket tisztítottak meg a szeméttől. Az összejövetelek alkalmával Demeter József helyi orvos tartott előadásokat betegségmegelőzés, egészségmegőrzés témában, és megígérte, hogy levetíti a 90-es évek elején, Kányádról készült filmjét is. Ebből kiderül, mi változott és mi nem a községben az elmúlt harminc esztendőben, amely remélhetőleg nyilvános beszélgetéssorozatot indítana útjára. A község polgármestere, György Sándor is nyitottsággal fogadta a kezdeményezést, nem titkolt szándéka a szervezőknek az önkormányzat közösségépítő munkájának támogatása meglátásaikkal, ötleteikkel. A tiszteletes szerint a hazai önkormányzatokra nem jellemző, hogy a kampányidőszakot leszámítva odafigyelnének a lakosságra, ugyanakkor gondot jelent az is, hogy nincs érdemi kommunikáció a hivatal és a faluközösség között. – Híreket, tényeket közölnek, de az emberek véleményét figyelmen kívül hagyják – mondta. A sajtkészítés ötlete tavaly egy holland gazdával való beszélgetés során merült fel, amikor a hollandiai és székelyföldi mezőgazdaság jövője került szóba. A holland gazda, Herman van Vliettel felajánlott két vállalkozó kedvű kányádi lakosnak pár hetes, ingyenes sajtkészítő tanfolyamot Hollandiában, amire nem akadt jelentkező. – Végül Mika Dezső nyugdíjas mérnök, önkéntes falugazdász jelentkezett, azonban hirtelen jött családi probléma miatt nem sikerült elmennie, de elküldte maga helyett a székelykeresztúri tejüzemben dolgozó fiatal mérnököt, Sántha Hubát, aki végül el is végezte a tanfolyamot. Hazatérte után, tizenkét helyi résztvevővel januárban elindítottuk a sajtkészítő tanfolyamot Kányádban. Elméleti oktatással kezdődött, a második részben viszont gyakorlati képzést tartottak, a holland gouda típusú sajt készítését sajátították el az érdeklődők. A képzés alapötlete és célja, hogy a helyi kisgazdák, akik csupán néhány tehenet tartanak, ne adják fel a gazdálkodást az alacsony tejárak miatt, hanem tegyék nyereségesebbé tevékenységüket a tej feldolgozásával, sajtkészítéssel. – A tejfeldolgozás után, sajtot értékesítve négyszeres haszonra lehet szert tenni – mondta Sógor Géza, akitől azt is megtudtuk, hogy Kányádban és Jásfalvában hét nagygazda foglalkozik szarvasmarhatartással, a többi – nagyjából hat-hét személy – csupán egy-két tehenet tart. A Sántha Huba által tartott második sajtkészítő tanfolyamot tegnap tartották a kányádi kultúr­otthon új tanácstermében, amelyen Herman van Vliettel holland üzletember, gazda is részt vett.

Nagyálmos Ildikó



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!