Az aprócska Orcshá három gyönyörű templommal, ugyanannyi palotából álló komplexummal és a már említett 14 hatalmas kenotáfiummal rendelkezik, ami szintén magyarázza a különleges hangulatát. Bárhonnan bármerre néztünk, pillantásunk mindig több száz éves, gyönyörűen megmunkált épületekre esett, melyeknek szépségét és hangulatát itt valahogy még a romosságuk, a szinte feketévé patinásodott falaik sem tudták lerontani. A palotaegyüttesből a legtöbbet emlegetettet Dzsahángírí Mahalt látogattuk meg, mely a legjobbat vonultatta föl mindabból, amit a hindu építészet produkálni képes. A vastag, impozáns falai komorságát kívülről finom csipkedíszként körbeszaladó két sor faragottfülke-fűzér oldja szinte költőivé. Az épületeket megkoronázó kisebb-nagyobb kupolák és csatrik pedig légiessé teszik a hatalmas várat. A bejáratot elefántok őrzik, a kapu gazdagon faragott, hatalmas belső tereit a – ma már nem működő – szökőkutakon kívül az emeletek különböző díszítései teszik megunhatatlanná. Az emeletek mindegyikén fedett teraszok, szobák és kupolák sorakoznak. Az udvar felé hol árkádos, hol nyitott folyosó szalad körbe. Az árkádok boltíveinek formája változatos, felettük rendszerint többsoros díszítés vagy faragás, melyet körbeszaladó kis tetőzet véd az időjárás viszontagságaitól, a tetőket pedig számtalan faragott oszlopfő tartja. Sok helyütt még megmaradt valamennyi a lápisz lazulis díszítésből és van néhány szoba, melynek falán és mennyezetén helyenként csodás épségben megjelenik az eredeti, rendkívül finom vonalú, leginkább a barna rengeteg árnyalatában, sáfrány és vörös színekben pompázó fal- és mennyezetfestmény néhány részlete. A kupolákon keselyűk pihentek, és mindenfelé majmok mászkáltak s bámultak ránk unottan. A várból a kilátás sem volt mindennapi. Egyrészt újabb paloták és udvarok sorakoztak szemünk elé, ha letekintettünk, a távolban pedig a szélesen hömpölygő folyó és a síremlékek árasztották nyugalmukat, még néhány ház és templomtornyok magasodtak dús növényzet keretébe ágyazva. Igen, a növényzet: az is sokkal gazdagabb volt, mint máshol, ami valószínűleg részben elhelyezkedésének, de lehet, hogy falusias jellegének is tulajdonítható. A palotától autóriksával mentünk a város másik felén található Laksmi Nárájan templomhoz. Az autóriksa háromkerekű, fedett, de körben oldalt nyitott, motorral hajtott keleti jármű, mely tuk-tuk néven is ismert és melyet – ember hajtotta párjával együtt – meglepetéssel fedeztem föl a nyáron Budapest utcáin is. Nem tudtam megállni, és utánanéztem: egy éve, 2014 nyarától működnek az olasz gyártmányú kis járművek a fővárosomban is. Természetesen ezek szépek, csillogók, kényelmesek és jó utakon szaladgálnak. Különös módon (vagy mégsem?) valami rossz szájízem volt a megpillantásukkor, mely magamba tekintésre ösztönzött: merevség, maradiság, az újdonság elutasítása vagy valami egyéb kelti ezt a – merem kimondani – rossz érzést bennem? Kellett legalább két nap, míg sikerült kiderítenem és megfogalmaznom a kifogásaimat. Újfent a globalizációval van bajom, azzal, hogy mindent mindenhol meg lehet találni. Igen, tudom, hogy az nagyon jó, hogy lehet kínai, mexikói, olasz és mindenféle más ételt enni itthon is, az ő járműveikkel járni és aki akar, a sajátos ruháikba öltözni itthon is, sőt a miniatürizált híres épületeik között sétafikálni ma már egyre több városában Európának, és ez jó, mert nem jut el mindenki a világ minden részébe – mert lehet, hogy nem is akar –, és akkor csodálatos, hogy otthon ülve mégis megismerheti és kipróbálhatja a nagyvilág szépségeit, ízeit, színeit, szállító- és egyéb eszközeit. Persze azért inkább utánzatban, és egy kissé másképp, kissé fölhígítva és a konkrét körülményekhez idomítva, miközben hiányzik mögüle, mellőle az illető, a saját ország, hely és emberek hangulata, többi jellegzetessége, természeti meg alkotott sajátossága, az éghajlat különlegességei, az utca hangulata…Igen, sokszínű a világ, mint emlegetik egyre többször és egyre többen, sőt figyelmeztetnek rá engem (!) ismerősök és ismeretlenek. Látják, szerintem épp ez a baj: egyre inkább egyformán színes a világ mindenhol! És ez baj. Mert aki szeretné megízlelni a különböző világok sajátosságait, az valamilyen módon előbb vagy utóbb megteszi: összekuporgatja a pénzecskéjét, s ha ez sem elég, akkor könyvekből, képekről, filmekről megismeri és átéli a kívánt sajátos élményeket. Aki pedig nem, annak akkor sem hiányozna, ha nem lenne, mondjuk, náluk tuk-tuk és kínai kaja, mert ha van is, nem jelent neki semmit, vagy csak nagyon keveset. Akkor meg minek az egyenruhás sokszínűség? Albert Ildikó [gallery link="file" ids="13969,13972"]