Sokszor csak egy XIX. század végi telekkönyv bejegyzését kiegészítő, szinte csak legendaszinten lebegő emlékezetfoszlányokból maradt ránk eleink világa: volt itt egy vízifűrész, egyike annak a tizenhétnek, mi Ivóban zakatolt. Nincs már malmot működtető cimboraság, csak a gyér fogódzó, száraz tény: itt is forgott egy vízikerék s sivított a fűrész. Köllő Miklós műépítész az ivói vízifűrész újraálmodásának folyamatáról számol be. [dropcap]A[/dropcap]lapjában véve, vékony anyagi lehetőségek miatt a középkor óta alig változott a malmok, fűrészek szerkezete. Amolyan székelyföldi jellegzetesség: sosem volt pénz a csúcstechnológiára, de azt a köztes megoldást, amit sikerült megvalósítani, keményen dolgozva életszerűen lehetett működtetni. Drága volt a vas a szerkezethez, így, ahol lehetett, keményfával pótolták. A kikopó alkatrészeket hasonlóval helyettesítették, s ha a fűrész közelében megfogyott az erdő, a fűrész szerkezetét szétszedve, az értékes „gépészettel” a víz folyása ellen fuvarozva fennebbre költöztek. Oda, ahol még volt erdő s ahol a patak még elbírta a fűrészt. Az új helyen pedig a tulajdonos anyagi lehetőségei, a korábbi rossz tapasztalatok s az éppen aktuális divat szerint húzták fel az új épületet, hozták tető alá a fűrészt. Így elméletileg egy malom egy, a cserék által folyamatosan új életre kelő archaikus szerkezetű fűrészből s egy változó, kortárs épületből állt mifelénk, csak a kéznél levő fa maradt örök mint építőanyag. Több összedőlés előtt álló, felhagyott vízifűrész végigjárása után egy létező, de már tíz éve nem működő, körülbelül negyvenöt kilométerre lévő szerkezet „kritikus klónozása” mellett döntöttünk, ami fölé a hagyományokat továbbgondoló, modern, köztes technológiákat alkalmazó „ipari csarnokot” javasoltunk. Nem akartunk ide „átplántálni” egy más helyen létrehozott másik fűrészt. Az itt lévőről nem volt annyi adatunk, hogy hitelesen visszaépíthettük volna. Így elsősorban elveket tudtunk megfogalmazni. Azt, hogy olyan cölöpalapot szeretnénk, ami ébren őrzi a palankács s a „faragófészi” nyomán hasadó fa vibráló felületét. Azt, hogy a malomszerkezetek természetes fejlődésére utaló, de a középkori eredetet tükröző, működőképes, nem túl drága gépészet a cél, illetve hogy a lehető legjobban aknázzuk ki a táj nyújtotta lehetőségeket. Az épületek kétfelé bontva oldódjanak és szürküljenek bele a tájba. Az épület legyen perspektívazáró eleme az ide vezető útnak, de mégis párhuzamosan igazodjon a patakmederhez, és mégse zárja le vizuálisan az utat. Valahogy úgy lehessen körbejárni az egészet, hogy ne egyből tárulkozzék föl, hanem a pillanatnyi látványon túl mindig sejtessen még következőket. Bár modern épületet javasoltunk, kerültük a csúcstechnológiát. Olyan eszközökkel dolgoztunk, amelyek mindenki számára elérhetők. És nem kenceficékre bíztuk a faanyagvédelmet, hanem az anyag törvényszerűségeire hagyatkozva, rengeteg odafigyelésre számítva a fát a maga csupasz valóságában kértük beépíteni: hogy szép legyen, mikor friss, és a lehető legszebben öregedjen. Ebben benne van a fa halála és a közösség tükre: mindaddig, míg él a közösség s gondozza a malmot, a malom is élni fog... Az utolsó percig izgultunk, vajon hogyan fog működni. A kivitelező fogalmazta meg, hogy valószínűleg régebben is a meglévő tapasztalatra alapoztak vízifűrész építésénél. Ma az elveszett tapasztalatot sajnálva, kezdhetjük elölről... Mert a létező malmokból elsősorban a vízimolnárok tudása kopott ki. S nemcsak ezzel kísérletezünk, mert egy fűrész valaha mégiscsak a Székelyföld egyik nagyobb léptékű ipari létesítménye volt, ma pedig a gazdaságosság rostáján kihullva szerencsés esetben turisztikai látványosság. Mai világunkban nem igazán találja a helyét. De ennek a fűrésznek élnie kell! Mert az ivói vízifűrész az egykori vízifűrészek emlékére működik, elhozva a mába azok lényegét. Azok üzenete a mának: nem mai fejjel kell megítélni egy régi szerkezet jogosságát, hasznosságát, de ha feltámasztjuk, az nem a múlt nosztalgiája kell legyen, hanem hagyományos értékeinkre terelve a figyelmet, a mának kell szólnia. Összegzésül: a megrendelő jó meglátására, a kivitelező és tanácsadók segítségével archaizmusok nélkül, kortárs nyelven sikerült megmutatni egy régi, mifelénk honos gazdasági létesítmény eszenciáját. [gallery ids="4195,4196,4197"]