erős felhőzet
Egy paróka története
Képzeljenek el egy közel 14 éves lányt, aki felnőtt élete hajnalán épp arra készül, hogy megkapja első személyazonossági igazolványát, ami majd elkíséri a következő tíz évben: a képességvizsgán, az érettségin, az egyetemi felvételin, az autóvezetői jogosítvány megszerzésében, talán még a házasságkötéskor is. Azonban kortársaival ellentétben nem azon gondolkodik, hogy sminkeljen-e vagy sem a nagy nap előtt, amikor beáll majd a lakossági nyilvántartó irodában a fényképezőgép elé (amelyikkel amúgy is hajlamosak olyan fotót készíteni, amin alig ismerünk magunkra), sokkal inkább a betegsége foglalja le, a mindennapos küzdelem a fájdalommal, a harc a gyógyulásért. És a haja, ami a kezelés következtében kihullt. Igen, a lány rákos, és talán nem is figyelek fel a történetére, ha az egyik egyesület, amely azért dolgozik, hogy a romániai és moldovai onkológiákon bátorítsa, támogassa és szórakoztassa a gyermekeket, nem tesz közzé egy fényképet a közösségi oldalon, amelyiken a lány nem is látszik, csupán a keze, amely átveszi az alapítvány által felajánlott, természetes hajból készült parókát. Nem vagyok jártas a parókák világában, szerencsére még nem volt szükségem rá, de egy gyors kereséssel az interneten kiderül, hogy bizony egy átlagos havi fizetésnél kezdődik egy-egy százszázalékban emberi hajból készült paróka ára, amit talán meg sem engedhetnek a beteg gyermek szülei maguknak, neki. De ha a gyógyszerek, a kórházi tartózkodás és folyamatos utazás mellett még futná is rá, talán eszükbe sem jut.
Ezért fontos, hogy létezik ilyen egyesület, aki önkénteseivel arra buzdítja az ágyban fekvő kis betegeket, hogy ne féljenek, akik gyakran ott vannak a szülők mellett a nehéz helyzetekben, akik segítenek feldolgozni a betegséggel járó traumát. A gyógyult fiatalok beléphetnek a Bátrak Klubjába, amelynek keretében számtalan közös programon vehetnek részt sorstársaikkal a nyári tábortól a karácsonyi gáláig.
Két okból is időszerű erről beszélni: egyrészt mert február 4-e rákellenes világnap annak emlékére, hogy az első rákellenes világkongresszuson, 2000-ben ezen a napon egy történelmi dokumentumot írtak alá, amely világméretű összefogásra szólít fel a rák ellen. Másrészt mert már megjelentek az első felhívások a civilszervezetek honlapjain a jövedelemadó két százalékának felajánlására, ha a leadási határidő még messze is van.
Az már ismert, hogy az adónk 98 százalékáról nem mi rendelkezhetünk, viszont van két százalékunk (a magyarországiaknak csak egy), amit amúgy is levonnának, viszont kedvünk szerint ajánlhatunk fel olyan nonprofit szervezetnek, amely közel áll a szívünkhöz, gondolkodásmódunkhoz, érdeklődési körünkhöz. S bár a lehetőség évek óta adott, a statisztikák szerint az állampolgárok alig negyede él vele. Pedig sok kicsi sokra megy, arról nem is beszélve, hogy az anyagi hozzájárulás mellett a civilszervezetek is visszajelzést kapnak arról, hogy munkájukat fontosnak tartják, tevékenységüket elismerik. Természetesen az általam említett egyesület nem az egyetlen, és szándékosan nem megyebelit választottam, de országszerte több mint hatvanezer ilyen szervezet közül tüntethetünk ki egyet a figyelmünkkel és támogatásunkkal. Olyan egyesületek, alapítványok, szövetségek, amelyek alig kapnak állami támogatást, vagy épp az utóbbi időben jelentősen csökkentették támogatásukat, viszont akik folyamatosan a közösségért dolgoznak. Bizonyosan találunk egyet, amely megérdemli…
Háromszéki Eszter
