Sajnos, a mi nemzedékünk két beteg társadalmi rendszernek a szenvedő alanya, áldozata. Az elsőbe beleszülettünk vagy örököltük. A másodikat mi akartuk, mi választottuk. Mindkét társadalmi rendszer közös tulajdonsága, jellemzője, hogy a nemes emberi értékeket lábbal tiporta, háttérbe szorította és nem tudott egy jóléti társadalmat létrehozni, megteremteni állampolgárai számára. Elődeink felbecsülhetetlen érdeme, hogy a történelmi viharokat nagy áldozatok árán sikerült átvészelniük. S talán mindennél fontosabb, hogy gyökereinket ápolták és megőrizték. Igen, gyökereinket ápolva nekünk is példát kell mutassunk az utánunk jövő generációknak, hogy büszkék legyenek ránk, úgy ahogy mi is tisztelgünk szüleink és nagyszüleink előtt. Kétségtelen, vannak közöttünk, akik az élettől a megérdemeltnél kevesebbet kaptak, életük nem volt felhőtlen, nem volt zökkenőmentes, az élet napos oldalából kevesebbet kaptak, önhibájukon kívül a társadalom peremére sodródtak. Egy nemzedék, amelynek tagjai életük folyamán nehézségek és küzdelmek árán nevelték gyermekeiket, taníttatták, hogy a társadalom hasznos tagjai legyenek, munkájukkal hozzájárultak az ország gazdasági fejlődéséhez. Több évtizedes, munkában eltöltött tevékenység befejezésével a megérdemelt pihenő helyett igyekeznek aktívak maradni, az ország gazdasági vérkeringésébe bekapcsolódni. Ugyanakkor féltő gonddal ápolják a hagyományokat és nevelik unokáikat. Ki nehezebben, ki könnyebben, de megvívtuk az élet csatáit. Vannak emlékeink, örömeink, amikre szívesen, nosztalgiával gondolunk vissza, magányunkban könnyes szemmel felidézzük őket, és ez erőt ad a továbblépéshez, az újrakezdéshez. Akaratunktól függetlenül a múlt gyakran visszatérő jelenség. Hogy miért? A választ a magyar irodalom kiemelkedő alakjától, Juhász Gyulától kaptam: „A szálló évekkel / Sok minden megy el, / De a szív, a koldus, / Tovább énekel. // Mi remény volt régen, / Emlék ma csupán, / De legalább sírhatsz / Tűnt szépek után! // Ami emlék, szebb is, / Mint az, ami él, / Romok is ragyognak / Hűs hold fényinél!” A kudarcokat, rossz emlékeket s a be nem teljesedett álmainkat, vágyainkat bölcsességgel elfeledjük, elfogadjuk azt a szomorú valóságot, miszerint az élet csodálatos szépségeinek a sikertelenség egy nem kívánatos kísérője, velejárója, akárcsak a fénynek az árnyék. Nekünk, időseknek a megtett út nagyon göröngyös volt. A megálmodott pihenés csak álomkép maradt. A ránk nehezedő anyagi gondok, az állandó félelem, hogy mi lesz holnap, miből fizetem ki a számláimat, mit fogok enni, hogy veszem ki a gyógyszereimet, rettegésben tartanak. Betegségeink előrehaladásával képtelenek vagyunk ellátni magunkat, segítségre szorulunk. Gyermekeink a jobb lét reményében külföldre vándoroltak. Magunkra maradtunk. Az egyetlen megoldás számunkra az idősek otthona. Jelenleg Hargita megyében kiemelnénk a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Idősek Otthonát, ahol látogatásunk alkalmával kellemes meglepetésben volt részünk. Ugyanakkor dicséretes előrelépés történt a gyergyóújfalusi és a nemrég megnyílt farkaslaki öregotthonokban. Mi, Csíkszereda idős lakói köszönjük Önöknek, hogy sorstársainkat befogadták és gondjukat viselik, elégedettek mind a gondozással, mind az ellátással. Legnagyobb bánatuk, hogy annak a sírját, akivel életüket leélték, nem tudják látogatni, s ott szeretnék a lelküket a Teremtőnek visszaadni, ahol éltek és tevékenykedtek. Mennyire csodálatos Sütő András gondolata: „Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött.” Sajnos, Csíkszereda megyei jogú város polgármesterei, tanácsosai és az RMDSZ politikusai elfelejtették, hogy ők is az elődök által megalkotott világba születtek bele. Kérem, végezzenek önvizsgálatot, tegyék fel önmaguknak a kérdést: Vajon nem kellett volna több tiszteletet, megbecsülést és gondoskodást tanúsítani azok iránt, akik hosszú, munkában eltöltött évek során megöregedtek, és sokat tettek Csíkszereda fejlődéséért? A válasz szinte önmagától jön: Igen, tehettek volna többet is embertársaik boldogulásáért. Meggyőződésünk, hogy a két kistelepülés öregotthon-tulajdonosai sohasem rendelkeztek olyan nagy gazdasági potenciállal, mint Csíkszereda önkormányzata. Emlékeztetni szeretnénk Önöket, hogy minden választás előtt jólétet és boldog öregkort ígértek nekünk. Szegény hiszékeny, balga öregek! Mindig azt hittük, hogy bánatunk, fajdalmunk fáj önöknek is. Hisz ugyanebből a sokat szenvedett székely népnek a véréből vétettek Önök is, és ennek a vidéknek a szülöttjei. Befejezésül köszönjük a város vezetőségének és az RMDSZ politikusainak, hogy ha nekünk nem is, de az ember leghűségesebb barátjának, a kutyának oltalmat biztosítottak. Tudomásul vesszük, hogy ennyit érdemlünk, s többre nem vagyunk méltóak. Kívánjuk, hogy elképzeléseik maradéktalanul valósuljanak meg, és ehhez a Jóisten adjon erőt és egészséget. Nagy Jenő, Gergely Ferenc, Csíkszereda [box type="shadow" ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]