borús égbolt
Egy bolond százat csinál
A napokban már beszámoltunk arról a törvényről, amelyet a szenátusban október 6-án fogadtak el, s amely révén kiegészítették az élelmiszeripari termékek forgalmazására vonatkozó 2009/321-es törvényt. Lényegében arról van szó, hogy az élelmiszeripari kiskereskedelmi hálózatban forgalomba hozott zöldség- és gyümölcsféleségek, valamint a hús legalább 51 százaléka hazai termesztésű, illetve hazai termék kell legyen. A „hazai eredet” tételesen nincs benne a jogszabály szövegében, ehelyett „a rövid értékesítési láncban lévő termékek” megnevezést használják. Olyan forgalmazási láncról van szó, amely korlátolt számú, egymással együttműködő, a helyi gazdasági fejlesztést biztosító szereplőt feltételez, valamint szoros földrajzi és társadalmi kapcsolatokat a termelők és fogyasztók között. Erre vonatkozó előírások vannak az Unió közös agrárpolitikájában. Következésképp a hazai termékek népszerűsítését szolgálná ez a törvény, ami első látásra üdvözlendőnek és ígéretesnek is tűnne. Sőt akár azt is mondhatnánk, bátor kezdeményezéssel állunk szemben.
Apropó kezdeményezés: a törvényt egy Suceava megyei kormánypárti szenátor, Ovidiu Donţu kezdeményezte, s az általa beterjesztett tervezetet szó nélkül el is fogadták a szenátusban. Minden jel arra mutat, hogy igen felületesen és elhamarkodottan döntöttek a honatyák. Például, ha elolvasták volna a szenátor által beterjesztett törvénytervezet indoklását, talán meggondolták volna magukat. Az indoklásban többek közt az olvasható, hogy „én személy szerint már láttam a hipermarketekben olyan elkülönített standokat, amelyeken román árukat kínáltak”, vagy „a múlt nyáron létezett a hipermarketekben egy, a román zöldségféléket népszerűsítő program, s úgy tudom, hogy ez a kezdeményezés sikeres volt”. Nos, ha valaki „úgy tudom”, „úgy láttam” alapon akar törvénytervezetet beterjeszteni, akkor felvetődik a kérdés, hogy az illető honatya tulajdonképpen ismeri-e, miként is működik a zöldségek és gyümölcsök piaci értékesítése? Hogyan alakult, alakul a zöldségek, gyümölcsök iránti kereslet, kínálat.
Minderről nincs szó sem a jogszabálytervezetet megindokoló szövegrészben, sem pedig a törvényben. A kormány és a versenytanács a jogszabályt emiatt is fogadta fenntartással és ellenvetéssel már a beterjesztést megelőzően. Sőt, utólag maga a szenátor is bejelentette, hogy a későbbiek során módosító javaslatokkal rukkol elő, hogy azt a bizonyos 51 százalékot terjesszék ki a tejipari, a sütőipari termékekre, valamint a tojásra is. Mindezt azután gondolta ki a honatya, miután a törvényt már elfogadták a szenátusban!
Amúgy a szenátor úr nemcsak mostani törvénykezdeményezésével, hanem korábbi ténykedéseivel is magára terelte már a figyelmet: egy 20 ezer eurós kenőpénzes ügyben is gyanúsította őt meg már a DNA. Most viszont egy olyan törvény elfogadtatásában játszott főszerepet, amire nincs jobb kifejezés: egy bolond százat csinál. Érthetetlen, miként fogadhattak el a honatyák egy olyannyira elnagyolt törvényt, egy olyan szöveget, amely az első látásra „sokat markol, keveset fog”, és akkor is inkább melléfog. Hogy miért? Mert Romániában senki sem tudja megmondani például azt, hogy évente mennyi paradicsomot ad el a hazai kiskereskedelmi hálózat – ide sorolva a nagy üzletláncokat és a legeldugottabb falusi boltocskát is. Ha nem tudják, akkor hogyan fogják kiszámítani, hogy az ismeretlen paradicsommennyiségnek mennyi az 51 százaléka? Próbált-e már választ keresni valaki arra, hogy ha adott gyümölcs- vagy zöldségféleségből a hazai kínálat távolról sem fedezi az 51 százalékos részarányt, akkor miként lesz betartható, alkalmazható a törvény? Gondolt-e valaki arra a honatyák közül, hogy azt a bizonyos 51 százalékos részarányt nem egy-két hétig, hónapig kell „tiszteletben tartani”, hanem az év minden egyes napján – mint ahogy az a törvény szövegéből kiolvasható? Gondolt-e valaki arra a szenátusban, hogy túl a mennyiségi paramétereken jogos elvárás a forgalmazók, a fogyasztók részéről a minőség és egy adott árszint? Nem lesznek-e rendellenes jelenségek, hisz a szóban forgó törvénnyel adminisztratív eszközökkel avatkoznak bele az áruk unión belüli szabad mozgásába, a kereslet és a kínálat alakulásába, s ezzel szembemennek az uniós normákkal. Nem véletlenül jegyezte meg egy minapi bukaresti szakmai konferencián a nagy áruházláncokat tömörítő EuroCommerce vezérigazgatója, Christian Verschueren, hogy jó, ha román árukat kínálnak a fogyasztóknak, de még jobb, ha ezt az ügyet rábízzák a piacra, a döntést pedig a fogyasztókra. Hozzáfűzte: nem jó dolog megszabni törvény révén egy fix részarányt. Valóban nem jó az 51 százalékos fix részarány, mert a piac állandó mozgásban van, az arányok állandóan változnak, s megtörténhet, hogy a már említett „fixarány” kilóg majd a sorból. Amúgy az EuroCommerce egy nagy tekintélynek örvendő nemzetközi érdekképviseleti szervezet, az Európai Bizottság akkreditációját élvezve pedig állásfoglalása nem egy esetben visszhangra talált az uniós fórumnál. Minden jel arra mutat, hallatni fogja szavát a mostani romániai törvény kapcsán is. Már amennyiben azt a képviselőházban nem sikerül alaposan átdolgozni, vagy éppenséggel „elmeszelni”.
Hecser Zoltán
