Hirdetés

Drágítanak a kulturális intézmények

A napirend előtti felszólalásokban ismét a Szejkefürdő ügye vitte a prímet, és úgy tűnik, hogy tavasz előtt itt nem várható semmi változás. Újabb ifjúsági lakások eladását hagyta jóvá csütörtökön a székelyudvarhelyi önkormányzati testület, továbbá elneveztek egy új utcát, és eldöntötték: pályáznak a városi járóbeteg-rendelő, a „poliklinika” felújítására.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 3 perc
Drágítanak a kulturális intézmények
Fotó: Hodgyai István

Bíró Jolán, a Szabad Emberek Pártja frakciójának tagja a csütörtöki ülés elején konkrét kérdéseket intézett a polgármesteri hivatal illetékeseihez: mit végeztek az elmúlt hetekben, hogyan haladnak a szejkefürdői víz- és csatornahálózat ügyével. A hónap elején tartott rendkívüli tanácsülésen Gálfi Árpád polgármester azt mondta, hogy megvan a megoldás, és a kollégái dolgoznak az ügyön. Akkor még az is elhangzott, hogy decemberben akár át is lehetne venni a beruházást. Kovács Attila, a fejlesztési és beruházási igazgatóság aligazgatója azt válaszolta: történtek előrelépések, szétküldték az érintetteknek (tervező, kivitelező stb.) a hivatal által megrendelt szakértői véleményt, gyűjtik a dokumentációt az új építkezési engedélyhez, kértek hosszabbítást a fejlesztési minisztériumtól, hogy ne kelljen esetleg visszafizetni a beruházásra elnyert 1,3 millió lejt, még várják a választ.

Továbbá előkészítik az urbanisztikai bizonylatot, folyamatosan egyeztetnek az érintettekkel, és – itt jön a lényeg – azt szeretnék, ha tavaszra minden készen állna a már rég elkészült hálózaton szükséges javítások elkezdésére, s majd utána jöhet az átvétel.

Az önkormányzati ülés napirendjén mintegy negyven határozattervezet szerepelt. Többek között jóváhagyták a képviselők az Udvarhely Néptáncműhely és a Művelődési Ház kérését, ennek értelmében drágulnak a belépők és a terembérlési díjak az adott épületekben. Mint ismert, a Stúdió moziként emlegetett ingatlan a Néptáncműhely tulajdonába került (bár még nem költöztek át a Művelődési Házból), itt ezentúl télen 800, nyáron 500 lejt kell fizetnie óránként annak, aki kibérelné a termet. A Művelődési Háznál a nagyterem esetében például télen 1500, nyáron 1000 lejbe kerül az óránkénti bérleti díj, de – mint elhangzott – a polgármesteri hivatal fenntartásába tartozó kulturális intézmények (múzeum, könyvtár stb.), illetve a tanintézetek továbbra is ingyenesen kérhetnek egy-egy termet rendezvényeikhez. A Néptáncműhely előadásaira ezentúl a felnőttek 25 lejért válthatnak belépőt, a gyermek- és nyugdíjasjegyek ára viszont nem változik. A Székelyföldi Filharmóniánál is 25 lejre emelkedett a felnőttbelépők ára, a gyermekek 10 lejt, míg a nyugdíjasok 20 lejt kell fizessenek.

Újabb ifjúsági lakások eladásáról is döntöttek a csütörtöki ülésen, bár az előterjesztéshez képest többen is visszavonták vásárlási szándékukat. Bevették a város vagyonába az újonnan megvásárolt autóbuszokat, amelyek közül az egyik már a városi tömegközlekedést erősíti a régi Ikarus buszok mellett, és Levendula névre „kereszteltek” egy új utcát a Csalóka városrészen. Lényeges eleme volt még az ülésnek, hogy megszavazták azt a két projektet, amelyet az Országos Helyreállítási Alap programban készül benyújtani a város. Az egyik, majdnem nyolcmillió lejes összértékű pályázat a városi járóbeteg-rendelőknek helyet adó épület felújítását, a padlók, lépcsők újraburkolását, akadálymentesítését, illetve a szakrendelők felszerelését érinti, a másik a kórház fertőzések megelőzését célzó modern berendezésekkel való felszerelését, ennek értéke több mint 16 és fél millió lej.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!