Ösztöndíjjal, mentorálással segítik a fiatalokat

Idén nagy az érdeklődés a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) ösztöndíjprogramja, az Esély Alap iránt, több a kiváló, támogatásra szoruló diák, mint ahány helyet biztosítani tudnak, ezért a helyi közösséghez fordultak.

Asztalos Ágnes
Ösztöndíjjal, mentorálással segítik a fiatalokat
Tavalyi mentorok bevetés előtt. Odafordulással, személyes tapasztalatokkal segítenek Fotó: SZKA

Harmadik alkalommal hirdette meg az érvényesülést, esélyegyenlőséget támogató programját az SZKA, amelynek lényege, hogy hét Székelyudvarhelyen tanuló középiskolás fiatal kap egy tanévre 2900 lejnyi ösztöndíjat és mentorálást. Azok a diákok pályázhattak az Esély Alapra, akiknél a családi jövedelem nem haladja meg az egy főre eső 1850 lejt, tanulmányi átlaguk az elmúlt két tanévben 8-as fölött volt, magaviseleti jegyük pedig tízes, és aktív iskolai vagy iskolán kívüli tevékenységet folytatnak. 

– Az SZKA célja olyan mikroközösség építése a fiatalok köré, amely nemcsak anyagi támogatással, hanem tapasztalatokkal, tanácsokkal is segíti őket abban, hogy az önmegvalósítás útjára lépjenek

– nyilatkozta Tófalvi Beáta, az SZKA ügyvezetője.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!



November 28-áig lehetett jelentkezni, a hét helyre 14-en pályáztak, a benyújtott pályázatok alapján az SZKA ügyvezetője úgy látja, hogy többen is jogosultak lennének a támogatásra. Az SZKA az idei Fuss NEKI! adománygyűjtő közösségi sport­eseményen gyűjtötte össze a programhoz szükséges pénzt, az összeg viszont csak hét ösztöndíj kifizetését fedezi, ezért a helyi vállalkozókhoz, magánszemélyekhez fordultak további támogatásért. Mint Tófalvi Beáta elmondta, a héten kivárnak, remélve, hogy akad adakozó kedvű személy, és megnövelhetik a kedvezményezettek számát. Ellenkező esetben a megadott kritériumok szerint állítanak rangsort, és az első hét tanuló vehet részt a programban.

– Mentorokat a diákok érdeklődési köre, jövőbeli tervei szerint keresnek és kérnek fel, ugyanakkor fontos, hogy a gyakran nehézségekkel küszködő családokból, csonka családokból érkező fiatalok egy másfajta felnőttmintát is megismerhessenek

– közölte Tófalvi Beáta. A visszajelzések pozitívak, volt fiatal, aki a programnak köszönhetően jutott be olyan egyetemre, ahová vágyott, vagy így nyílt lehetősége magasabb szinten versenyekre járni abban a sportban, amiben tehetséges. 





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!