Hirdetés

Dolgozzunk egyetem mellett, vagy sem?

Demény Barbara
Becsült olvasási idő: 2 perc

Egyetem mellett dolgozni nagy felelősséggel jár, éppen ezért sok esetben elbizonytalanodom. Megéri ez nekem? Valóban dolgozni akarok az egyetem mellett? Az utóbbi időben igencsak sokszor merül fel bennem ez a két „költői” kérdés. Tény, hogy fárasztó, de megéri. Az én esetemben nem kell olyan nagy, megterhelő munkára gondolni, csupán a hobbimat „űzöm,” éppen ezért sokszor nem is munkaként tekintek rá. Igaz, hogy nem járok el otthonról, és hétvégéken dolgozom, de mégiscsak munka.

Mindez hivatásszerűen az egyetemmel egy időben kezdődött, így idén lesz két éve, hogy szakmabeli vagyok. Az egész történet azonban már két és fél éves, ugyanis akkor szereztem meg a jogosítványomat. Aznap megvásároltam az alapkellékeket, amelyek segítségével majdnem egy évig magamnak és szeretteimnek készítettem a manikűrt. Ezt követően az érettségi vizsgák befejeztével beiratkoztam egy műkörömépítő alapképzésre, melyből 2022 augusztusában sikeresen le is vizsgáztam. Ugyancsak augusztusban máris fogadtam az első vendégeimet, majd szeptemberben kezdődött a nagybetűs életem, egyetemista lettem.

Hétvégenként néha akadt egy-egy vendégem, hétköznap pedig itt voltam Csíkszeredában, az egyetemen. Telt-múlt az idő, és fokozatosan egyre több kuncsaftom lett. Majd tavaly szeptemberben részt vettem egy egynapos továbbképzőn, az ott tanult technikákat a mai napig alkalmazom, és ennek köszönhetően még többen keresnek fel. Vannak, akik a kezdetek óta hozzám járnak szépülni, és mindvégig biztattak.

Jelenlegi vendégeimért nagyon hálás vagyok. Nincs olyan hétvége, hogy minimum egyvalaki ne térne be hozzám. Mindez számomra a mai napig hihetetlen, mivel kiskorom óta érdekelt a szakma, viszont sosem gondoltam, hogy valaha is hivatásszerűen fogok ezzel foglalkozni. Bevallom, sokszor nem egyszerű, de mivel egyben a hobbim is, így nem panaszkodhatom. A vendégeimnek hála, teljes szívvel-lélekkel végzem a munkámat, annyira megszerettem, hogy az egyetem befejeztével is szeretném folytatni melléktevékenységként. Az egyértelmű válaszom tehát: igen, dolgozzunk egyetem mellett. Főleg, ha szeretjük, amit csinálunk.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!