Nagyon szép és megható eseményen vettem részt a hétvégén Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetem természettudományi karának diplomaosztó ünnepségén. A karon mintegy kétszáz végzős volt idén, a főépület nagy aulájában minden velük és értük történt. A dékán, helyettesei, a kari tanács ünnepélyesen vonult be, a végzősök névsor szerint foglaltak helyet a széksorokban. Az ünnepi beszédek rövidek és kimértek voltak, lényegretörők és szóvirágmentesek, a hangsúly a végzősökön volt: mindenkit név szerint szólítottak, és a dékán kézfogásától kísérve vették át diplomájukat. A diplomát műbőr mappában adták át, az okiratot pedig a magyar mellett angol nyelven is kiállították. A friss diplomások mentét viseltek és csákót. A hozzátartozók az aula emeleti folyosóiról nézték végig a ceremóniát. Meglepett a visszafogottság és a megható ünnepi hangulat, de meglepett az is, hogy a diplomaosztó elején bejátszott himnuszt és a végén a Szózatot – bár vigyázzállásban hallgatta mindenki – senki nem énekelte. Ennek ellenére nagyon tetszett az esemény hangulata, no meg az üzenete: a végzősök, a hozzátartozók a sikert ünnepelték, azt, hogy a fiatalok diplomát szereztek. Nem azt, hogy véget ért a tanév, nem azt, hogy búcsúznak a tanintézménytől, nem azt, hogy elválnak egymástól nehéz szívvel és könnyes szemmel, hanem azt, hogy három év munkáját siker koronázta, a vizsgák, szigorlatok, szakdolgozatok eredménye a diploma. Az a dokumentum, amely a tudást, a képességek megszerzését igazolja. Ezzel szemben nálunk mit tapasztalunk: hatalmas ünnepséget csapunk iskolavégzéskor, a ballagási ünnepségre vagyonokat költünk, lakodalomnyi vendéget látunk el, perefernumnyi ajándékot gyűjtünk… a semmire. Arra, hogy a gyermek nem jut be az áhított középiskolába, s elhasal az érettségin. Ha csak románból hasalna el, az még hagyján, mert lehet hibáztatni a tananyagot, a rendszert, a politikát és ha kell, még a migránsokat is, de elégtelent írnak a nebulók anyanyelvükből és a szaktantárgyakból is. tisztelet a kivételnek. A debreceni ünnepség meggyőzött arról, hogy helyénvaló az észrevételem, miszerint rossz úton járunk, hamis értékeket vallunk, az ígéretet, a reményt a valóság és a beteljesülés elé helyezzük. Azaz előre iszunk a medve bőrére. S a medve bőre legtöbbször a medvén marad, távol kóricál az erdőben. Az utóbbi időben intenzív kampány folyik a szakoktatás népszerűsítése érdekében. Okkal és joggal – jegyzem meg, ugyanis ezt az oktatási formát egy időben kilúgozták oktatási rendszerünkből. De nem ez az egyedüli üdvözítő. A kisebbségi közössége megmaradása szempontjából sokkal fontosabb az elitképzés, ugyanis nemzeti szempontból elkötelezett értelmiségiek nélkül nem lehet megmaradásról, gyarapodásról beszélni. Sok szó esik arról is, hogy vállalkozóink nem találnak képzett munkaerőt, mert az inkább Nyugaton keresi boldogulását. Szerintem a vásár kettőn áll: ha a szakembert jól megfizetnék itthon, biztosan itthon maradna, vállalkozóink viszont – kissé sarkítva – azt szeretnék, hogy az alkalmazott fizessen azért, hogy dolgozhat. Summa summarum: jobb lenne, ha mi is a diplomát, nem a diplomaszerzés lehetőségét ünnepelnénk, jobb lenne, ha az értékeinket megbecsülnénk. S jobban szeretném, ha az értelmiségiek – még Magyarországon is – legalább ünnepi alkalommal énekelnék is a himnuszt, nemcsak hallgatnák tisztelettel. Sarány István