borús égbolt
enyhe havazás
Dél-tiroliasan
Már egyenesen közhelynek tűnik az a kijelentés, hogy a külföldjárásnak a pénzszerzésen kívül csak akkor van értelme, ha a követendő dolgokat eltanuljuk és hazahozzuk. Mégis érdemes unos-untalan ismételni, mert úgy tűnik, hiába rójuk évtizedek (sőt évszázadok) óta az utakat, mégsem tanultunk eleget, s még mindig nem jutottunk sokkal előrébb, sem a gazdasági fejlettség szempontjából, sem autonómia-ügyben. Szentes Antal megyei tanácsos is erre a következtetésre juthatott már jó tíz évvel ezelőtt, amikor dél-tiroli munkahónapok után hazatérve eldöntötte, megpróbál minél több ittenit kivinni, hogy lásson és tanuljon Dél-Tirol példájából. Legutóbb március végén járta meg magát ily módon, saját költségen egy huszonöt fős csoport az olaszországi osztrák–német többségű tartományban. Ezúttal elsősorban vállalkozók és gazdálkodók mentek, és aki először járt ott, elámult azon, amit látott. Például azt, hogy ott minden négyzetméter földnek gazdája van, beültették, megművelték, s ha eddig a gyimesiek azt hitték, hogy náluk a legnehezebb kaszálni és állatot tartani, rájöhettek, hogy az övék a dél-tiroli viszonyokhoz képest „luxusmegoldás”. Szentes Antal beszámolója alapján csak vázlatosan foglalom össze, hogy mit láttak az utazók: egy mező- és erdőgazdálkodási szakiskolát, amelyben a gyümölcstermesztés, az állattenyésztés és az erdőgazdálkodás gyakorlati kérdéseinek elsajátítása mellett nagy szerep jut a történelemtanításnak is. Dél-Tirolban ugyanis a főtantárgy a történelem – mert az autonómiát nemcsak kiharcolni kell, hanem tudatosan meg is kell őrizni. Láttak egy tejfeldolgozót, amely tizenöt gazda társulásából jött létre és évente négymillió liter tejet dolgoz fel. Jártak gyógynövénytermesztő és -feldolgozó cégnél, amely csokit, sampont, italt, s még ki tudja mi mindent gyárt. Megnéztek vízierőművet, amely egyben öntözőrendszer volt, és láttak közösségi fűtésrendszert, amelyet egyetlen ember kezel és az egész falu fűtését ellátja. Autonómia-leckén vettek részt Bolzano autonóm megye székhelyén, ahol elmagyarázták nekik, hogy akinek földje van, élelme is van, s ha étele van, mindene lehet, még autonómiája is. De semmit nem szabad eladni feldolgozás nélkül. Hogy ki veszi meg? Ők maguk, mert ott az a cél, hogy a nagyáruházak polcain is a termékeknek legalább fele helyi legyen. Viszont a dél-tiroli helyi termék ellenőrzötten és szigorúan helyi is, a szalámi nem külföldi „munkahúsból” készül, a sonkagyár pedig azt állítja, hogy Ötzinek, az ötezer-háromszáz éves gleccsermúmiának is dél-tiroli sonkát találtak a fogai között.
A három székely megye és Bolzano együttműködési megállapodásának kidolgozása folyamatban van, erre vonatkozóan már szándéknyilatkozatot is aláírtak, de nem elég, ha csak a politikusok találkoznak, állítja Szentes Antal. Az átlagembereknek is találkozniuk kell, mert látniuk kell, hogy nekünk is minden adottságunk megvan a gazdasági fellendüléshez és az autonómiához is, csak jobban össze kellene fogni és összehangoltan dolgozni. Hazafelé rendszerint mindenki lelkes, egymást is kezdik felfedezni a székely gazdák, és tele vannak ötletekkel, mondta a szervező. Aztán, hogy hazaérve elfelednek-e mindent, lelombozódnak-e, hasznosul-e, amit láttak, a jövő dönti el. De tudat alatt mindenképp valami megmarad, s ha ki nem vándorolnak, biztos újabb dél-tirolias impulzussal gazdagodik vidékünk.
Daczó Katalin
