erős felhőzet
De akkor ki marad itthon?
Az utóbbi időben több olyan fiatallal – de nem csak – elegyedtem szóba, aki külföldön próbál szerencsét, rövidebb vagy hosszabb ideje ott él. De olyannal is összehozott a sors, aki gyökeret vert, és végérvényesen odaköltözött.
Nos, talán már kissé lerágott csontnak tűnhet a fiatalok kivándorlása, itthon tartása, sokak szerint pedig közhelyes. Szerintem azonban nemes egyszerűséggel: a realitás, amiről beszélni kell, sőt mi több, foglalkozni kellene a megoldásával, mivel elég összetett problémával nézünk szembe.
Talán nem is foglalkoztatna ennyire, ha a napokban nem bukkanok rá egy cikkre, amely az Országos Statisztikai Intézet legújabb kimutatásait taglalja. Ezek szerint egyre jobban fogy az ország népessége, a számok pedig bizony nem hazudnak: tavaly 69 279 fővel csökkent a lakosság, ami 25,5 százalékkal több az egy évvel korábbi értéknél. A frissen közölt adatok azt is kimutatták, hogy tavaly a gyermekszületés csökkent, míg az elhalálozási arány nőtt 2016-hoz képest, ami szintén nem túl bizalomkeltő a jövőt illetően. Amint a cikkben írják, 1992-től számolnak folyamatosan csökkenő értékeket, az ENSZ szerint pedig – ha ebben az ütemben zajlanak az események – 2050-re 14,5 millió lesz Románia lakossága.
Igaz, ezek csak száraz adatok, de mindezek mellett ott vannak a személyes tapasztalataink, amelyek sajnos alátámasztják a statisztikai intézet kimutatásait. Már önmagában az is hihetetlen, hogy nagyjából mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, aki külföldön keresi a kenyerét, vagy végleg kitelepedett. Nem beszélve arról, hogy sok esetben nemcsak ismerősökről, hanem a családtagjainkról van szó.
A minap összefutottam egy volt osztálytársammal, a nagy nosztalgiázás közepette pedig megpróbáltuk szépen sorban összefoglalni, hogy mi van jelenleg a többiekkel, hol élnek, mivel foglalkoznak? Számítottunk rá, mégis meglepődtünk, hogy milyen sokan külföldön vannak, és csak alig néhányan próbáljuk itthon megvalósítani az elképzeléseinket. Érdekes volt – nemcsak tőle, hanem másoktól is – hallani, hogy mennyire eltérnek az elméleteik: vannak, akik azzal az elképzeléssel vágnak bele, hogy ideiglenesen dolgoznak külföldön, de itthon képzelik el a jövőjüket, így majd hazaköltöznek. És ott van a másik réteg, akiknek eszük ágában sincs hazajönni.
Az nyilvánvaló – és ezt ők is állítják –, hogy sehol nincs kolbászból a kerítés, így aki azt gondolná, hogy a külföldön dolgozók dőzsölnek, bizony téved. Mindenki a jobb megélhetés reményében adja a fejét külföldi munkára, de már több személytől is hallottam, hogy a kint keresett összeg feléért hazajönne.
Okos ötletnek tartom a fiatalok itthon tartását célzó munkahelyteremtő kampányokat, a probléma csupán az idővel van, amely egyre inkább sürget. Mert ha tényleg ilyen ütemben zajlik az elvándorlás, akkor ki marad itthon? Nem szükséges válaszolni.
Kertész László
.jpg)
