Hirdetés

Czilli Aranka verseskötet-bemutatója

HN-információ
A kortárs líra kedvelőit várják a Kájoni János Megyei Könyvtárba április 13-án, szerdán délután 5 órára. Czilli Aranka kovásznai költő lesz a könyvtár vendége, akinek legújabb, Késsel és villával című verseskötetét mutatják be. A szerző beszélgetőtársa dr. Pieldner Judit, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója, irodalomkritikus. Czilli Aranka fiatalon elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia Fiatal Alkotók ösztöndíját, jelenleg Térey János alkotói ösztöndíjas. 1982-ben született Kovásznán. Elemi és középiskoláit szülővárosában végezte, egyetemi oklevelet Kolozsváron, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem néprajz–magyar szakán szerzett 2007-ben. Rendszeresen közöl magyarországi és erdélyi irodalmi folyóiratokban. Három gyermek édesanyja, családjával szülővárosában él, magyartanárként dolgozik. Korábbi kötetei: Nyitott ablak. Versek (Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2018); A varázslatos szekrény. Mesék és versek gyerekeknek és felnőtteknek (Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2020). Harmadik önálló kötete, a Késsel és villával című verseskötet Varga Melinda szerkesztésében, Ördög Fanni illusztrációival jelent meg, az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban (Irodalmi Jelen Kiadó, Budapest – Arad, 2022).


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!