Egymás idejének rablása, avagy az őrültek köztünk járnak

– Jó napot kívánok, kezicsókolom! Naposcsibe van?
– Mi nem tartunk naposcsibét! Ez egy cukrászda...
– Cukrászda, nem cukrászda... Egy szem naposcsibe mégiscsak akad! Pult alól esetleg...?
– Két házzal odébb van egy gazdabolt, ott tessék próbálkozni...
– Ott már próbálkoztam, kezicsókolom, onnan küldtek ide, magukhoz!
– Értem én, de mi cukrászda vagyunk, nem tartunk csibét...
– És ha szépen kérem? Nézze: felárat is fizetek. Egy kis csubuk...
– Most akkor elmondom lassan, szótagolva is: nincs na-pos-csi-be!
– Elég rugalmatlanok maguk... Hogy lehet így üzletelni? De rendben, ám legyen! Mijük van, tessék mondani?
– Tizenhatféle fagyi, sütemények: rigójancsi, feketeerdő, tiramisu, dobostor...
– Áh! Túl sok szénhidrát! Maradok a naposcsibénél...
– Figyeljen... ha ennyire fontos magának, munka után találkozzunk, és... szóval... tojok önnek egy tojást...
– Maga? Tojást?
– Hát... van az a pénz... Tojok egy tojást, privátban. Nem éppen egy naposcsibe, de majdnem az. Aztán meg itt a gazdabolt a szomszédban, vesz egy keltetőgépet, és tadünn!
– Tudja, mit? Maradok inkább a rigójancsinál, kezicsókolom...

Kognitív disszonancia

– Holnap magát kiengedjük, tizenegy órára ki lesznek állítva a papírjai!
– Meggyógyultam?
– Dehogy! Soha nem volt magának semmi baja! Változott a protokoll, és mehet haza! Nem bolond...
– Szóval nem vagyok bolond...
– Soha nem is volt maga bolond, nem is lesz! Minden pont úgy van, ahogy maga látja...
– Vagyis... Vagyis tényleg jó volt a megérzésem, hogy a föld középpontjában nem egy irdatlan méretű kerti törpe lakik, aki a valóságot irányítja?
– Pontosan!
– És a hold nem térfigyelő kamera...
– Így van!
– Ezt most nem szívesen veszem tudomásul!
– Hát... attól még ez van! Most ki kell menni a világba, és konfrontálódni kell az élet nehézségeivel.
– Nézze, nagyon sok és kemény munkám volt abban, hogy ennyi év kezelés után végre az ön álláspontjára tudjak helyezkedni. Erre most azt mondja, nem vagyok bolond...
– Változott a protokoll. Még ha bolond is volna, amíg ezzel a saját és a mások testi épségét nem kockáztatja, nem sért vele közerkölcsöt, mehet a szeme világába is...
– És az a sok gyógyszer! Ráment a májam! És most megy minden a levesbe...
– Nyugi! A kezelésére felírt gyógyszer árát majd behajtja a biztosító, illeték formájában.
– Tudja, mit? Én nem hiszek magának! Maga csak próbára teszi a hitemet, és ez is a titkos mesterterv része! De engem nem lehet eltántorítani...
– Holnap már máshogy fogja látni a dolgokat! Mától gyógyszert se kap, reggelre a tegnap esti adagnak is elmúlik a hatása...
– Én nem hiszem, hanem meggyőződéssel vallom: a valóságot egy kerti törpe irányítja, aki a föld középpontjában él, és...
– Holnapra már reggelit se írok ki magának, az ágyat meg át kell adnia!
– Ha én itt most lefejelem önt? Vagy kitekerem a nyakát, leharapom az arcát?
– Beviszik a zárt osztályra, hogy lába sem éri a földet, és élete végéig ülhet majd ott nyáladzva, gyógyszerekkel kitömve!
– Tudja mit? Nem is olyan rossz ötlet...